A következő címkéjű bejegyzések mutatása: agymenés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: agymenés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 9., hétfő

Második fokozat

Rájöttem, hogy szeretek mozogni. Igazából ez ebben a formában nem volt kétséges, csak az, hogy mennyi időm van rá, de most úgy érzem, hogy a napi egy helyett, akár napi két órát is hajlandó vagyok rászánni a mozgásra. Egy kicsit felpörgetem a tempót is, vagyis nekiállok egy Callanetics programnak. Ez lesz a délelőtti tornám, délután pedig marad a kellemesen stimuláló jóga, ami inkább megnyugtat, mint a formámat erősíti.
Fotót nem fogok mutatni - nem azért, mert annyira ronda vagyok, hanem mert nem akarok most fotózgatni. Mindenesetre valami kiindulás kell, amihez viszonyítani fogok, úgyhogy legyen ez a ma reggeli: 105/85/98. 
Ebből persze rögtön látszik, hogy a 90/60/90 méretarány gyakorlatilag elérhetetlen számomra. Hozzá kell tennem, hogy nem is vágyom rá, mert az akkora darázsderék nekem már taszító. Viszont szeretnék egy kicsit formásabb lenni. 
Emellett pedig rá kellett jönnöm, hogy megint vehetek új fürdőruhát, mivel a jelenlegi ugyan arra alkalmas, hogy itthon tornázzak benne, amikor nem lát senki, viszont a mellem (nem is olyan) finoman kilóg belőle és össze is nyomódik tőle - azt hiszem, ez jelzi, hogy nem jó a méret -, ezért emberek közé nem mennék benne.
Azon gondolkozom, hogy ha valakinek nagy a melle, viszont amúgy vékony - nem mintha pillanatnyilag ez a veszély fenyegetne - az mind összeválogatott bikinit hord? És mit csináljon az, akinek nem szép a hasa. Mert nekem félő, hogy a csíkjaim egy része nem fog eltűnni. Tehát annyira nem érzem mutogatni valónak.
Ja és gyűlölöm azokat a pasikat, akik azt mondják, hogy az nem indok a laza hasra, hogy szültem két gyereket, mert az akkor is igénytelen. Tisztel Uraim, szüljetek ti két (kb 4 kilós) gyereket és jöjjetek ki a dologból azonnal feszes hassal, utána szapuljátok a nőket.
Persze lehet az egész terhesség alatt is extrémen tornázni, meg figyelni, hogy csak 5,5 kilót hízzunk. Aztán szülni egy két kilós gyereket. Utána nyilván nem marad az emberen 10 kiló felesleg. De az egészséges? Mert ha igen, akkor én nem akarok egészséges lenni.
És még valami. Most elkezdek mozogni. Nem azért, mert kényszerítenek. Nem azért, mert 200 kiló vagyok. Nem is azért, mert piszkálnak az alakomért. Hanem mert én mozogni és változni akarok. Ugyanis a kényszerítés nem segít. Ha az ember maga nem akar változni, szidhatják hogy undorító, csak még többet fog enni bánatában.
Még egy dolog - kicsit sok ma az agymenés. Szóval, aki azt mondja, hogy a férjének x gyerek és plusz néhány kiló után is tetszik, az nem feltétlenül önámítás. Sőt, a férj se feltétlenül hazudja, hogy tetszik neki az asszony. Ugyanis néhány - akár egy - szülés után igenis átalakul a test, aki ezt nem fogadja el, az próbálhat tenni ellene, de attól még így van. Soha nem fogok úgy kinézni, mint 18 évesen. Sőt, olyan se leszek már, mint a diplomaosztón vagy az esküvőmön voltam. Ettől persze még nem fogok leülni és megvárni, amíg szépen szétfolyok a kanapén, csak tisztában vagyok vele, hogy nem fogok tudni visszaalakulni. Mert a mellem megnőtt és már nem fog visszamenni. Két gyerek szoptatása után kicsit meg is ereszkedett. Nem lóg nagyon, de nem olyan, mint egy tinilányé. A csípőm is szélesebb - próbáljatok meg két négy kilós gyerek megszülését megúszni enélkül - és nem azért, mert zsírosabb, hanem mert a csontok elmozdultak. Na, ezek sem tudnak visszamenni már.
A hasam lehet feszesebb. Sőt, a combom is - bár az nem is olyan vészes. Ezekért meg is fogok tenni mindent. És bár a testtömeg indexem szerint a súlyommal nincs különösebben baj, szeretnék még leadni néhány kilót. Nem akarok 50 sovány lenni, sőt, ha jól oszlik el, ilyen súllyal is el fogom magam fogadni.
Soha nem leszek igazán izmos, mert (ez nem ideológia gyártás) nem tetszik. Akkor sem tetszett, amikor kifejezetten vékony voltam.
Azt hiszem, körülbelül minden neten fellelhető, számomra sértő dologra válaszoltam ezzel. Akinek nem tetszik, lehet utálni érte.
Ja, még valami. Nem fogyózom. Nem szedek étrend-kiegészítőt, nem éhezem, nem diétázom direktben. Viszont igyekszem sok növényt enni - zöldséget és gyümölcsöt is (ez nem átalakulás vagy megerőltetés) -, nem eszem meg 3 adag kaját egy ültő helyemben - nem mintha bírnék (ezen segít a jóga például) -, nem nasizom egész nap. Viszont megpróbálok nem összevissza, hanem szervezetten enni. 
Ennyi. Ha ezzel lehet alakváltozást elérni, akkor fogok változni, amúgy meg vagy változtatok még valamin, vagy nem fogok változni. Ez van. Lehet utálkozni, véleményt formálni stb. Viszont mindenkinek mondom, hogy én ezt magamért csinálom, tehát csak magamat okolhatom minden eredményért és eredménytelenségért. Senki feloldozása nem kell. Én ilyen vagyok és kész.
Most pedig, miután összedobáltam ezt a hosszú, viszont összefüggéstelen bejegyzést, megyek és tornázok egyet.

2011. május 4., szerda

Számvetés

Aki szelet vet, vihart arat. Akkor aki számot vet, egyenletet arat? Vagy faktoriálist? Vagy mit?
Na jó, hülyeség off. Igen, régen voltam, mert kevés dolgot tudnék magamról mondani, az életem többi aspektusát meg elmondja a többi blogom. De most egy kicsit magammal is foglalkozok. Épp ideje...
A mai tervezett programom: cipővásárlás. Ilyet sem csináltam már jó ideje. Pedig imádom a cipőket, csak ha az embernek van két gyereke és egy dolgozó férje, akkor az otthon üléshez nyilván magára költ a legkevesebbet. Most sem fogok "költekezni", de mivel nyertem egy 15 ezer forintos cipővásárlási utalványt, most veszek magamnak cipőt. 
Sőt, lehet, hogy egy kalapot is veszek. Említettem már, hogy mennyire irigylem Chaterine-t? Na nem azért, amiért sokan - kellene a fenének az a hörcsög -, hanem a kalapok miatt. Imádom a kalapokat. De ezt a szenvedélyemet három dolog is a földön - vagy inkább a padlón tartja. Először is, a kalapok nem olcsók, ez tény. Másodszor van két igen alaposan megfogalmazott vélemény a környezetemből, amin minimum el kell(ene) gondolkodnom. Az első a Jozsóé: Már van egy kalapod. Igen, valóban van. Sőt, ami azt illeti egészen jól variálható is, de mit tegyek, ha én 50 kalapot is el tudnék viselni... A másik véleményt Adri fogalmazta meg ma: Ki hord manapság kalapot? És sajnos ez is egészen igaz. Kénytelen leszek megint ahhoz az elképzeléshez igazodni, hogy magam miatt öltözök fel úgy ahogy, nem pedig a divat vagy mások miatt. De persze én is félek, hogy nevetséges leszek.
Viszont most kinéztem egy szép, visszafogott kalapot a tescoban, ami csak 1800 forint. Annyit azért csak áldozhatok a saját "hülyeségemre", nem?
Közben most kezdek visszanőiesedni. Már az alakom is elfogadható - köszönhetően a jógának -, bár még van mit csiszolni rajta. A fejembe vettem, hogy megtanulok sminkelni is - hát igen, így 29 felé közeledve már illene -, sőt, még ékszereket is hajlandó vagyok hordani (ami azt illeti, kialakulóban van nálam egy komoly karperecmánia). Már csak valami szerencsés lottó- vagy egyéb nyeremény kellene, hogy ezt anyagilag is bírjam. Így főleg marad a hozott anyag, illetve a leleményesség. De azért néha bűnözni is szabad...

2009. december 10., csütörtök

Démonok

Egyre inkább igyekszem szembenézi - főként múltbéli - démonaimmal. Ez a dolog nem is olyan nehéz vagy felkavaró, mint elsőre gondoltam. Fura, hogy mennyire érzelemmentesen tudok megnézni egy-egy régi ismerős arcot. Az a világ elmúlt, én pedig már egy teljesen más élet része vagyok. És ez az élet sokkal jobban illik hozzám, mint az az előző, amit végleg magam mögött készülök hagyni. Ehhez azonban szükséges, hogy magamban le tudjam zárni. Nos, a képek nézegetéséből és az általuk kiváltott meglepően kevés érzelemből arra következtetek, hogy a lezárás egész jól sikerült. A múlt persze mindig a részem lesz, de már csak mint tapasztalat, sem mint nagyban meghatározó tényező. És ez most különösen boldoggá tesz.

2009. november 24., kedd

A gésa lét tanulsága

Sosem tudhatod, mennyi fájdalom, félelem és szenvedés rejtőzik a tökéletesség maszkja mögött.
Ugyanakkor, az embereket ez általában nem is érdekli...

2009. november 23., hétfő

Kombinálok

Unatkozom. És elmélkedem. Vagy kombinálok, ahogy jobban tetszik. A nők ezt szokták. Állítólag. Talán tényleg.
Mi a boldogság? Talán a változás. Ha egymás felé irányul, akkor lehet. Például egy kis víz a reggeli cumisüvegben. Vagy egy gesztus az esti film előtt. Egy tea. Amit persze azért én fogok elkészíteni. Vagy egy ölelés.
Mindenesetre, az unalom hülye gondolatfoszlányokat szül. Lehet, hogy mégis kombinálok. Vagy csak észreveszek dolgokat. Talán olyanokat, amik már tudatalatti szintre süllyedtek. Talán mégis érdemes próbálkozni. És néha nem árthat az se, ha őszinték vagyunk. Hátha így tényleg belénk lehet látni. Senkitől nem kéne elvárni, hogy gondolatolvasó legyen. Vagy mentalista, azt hiszem, ez rá a mai divatos elnevezés. Talán Tünde megoldása lenne az ideális. Ha minden gondolatunk egy lila buborékban megjelenne felettünk. De talán akkor mind egyedül maradnánk. Nem jó mindent ismerni. De igenis van, amit tudnunk kell. És ha máshogy nem megy, le kell ülni és a másik orra alá dörgölni. Ha kell, akkor újra és újra. Addig, amíg a két álláspont egymáshoz nem csiszolódik. Mert nincsenek teljesen összeillő emberek. Olyan emberek vannak, akiknek megvan a lehetőségük egymáshoz illeni. Ha hajlandóak érte változni. Feladni bizonyos - talán rossz - szokásokat és felvenni új - talán még rosszabbakat. És ha elég időnk és türelmünk van, akkor egyszer majd tényleg összeillők leszünk. Ezt mutatja meg a lila köd. Abban a ködben úgy látjuk egymást, ahogy a csiszolódás után lehetünk. Minden kis mozzanatunk, minden, saját - talán az auránkon lévő - kis résünk beleillik a másikéba. A lila köd csak azt nem mutatja meg, hogy ez csak egy lehetséges állapot. És ezért az állapotért tenni kell. Kinek többet, kinek kevesebbet. És még csak recept sincs rá, hogy kinek mennyit. De ha türelmesen próbálkozunk, mert úgy érezzük, hogy megéri, akkor egyszer ismét megtalálhatjuk azt az idilli állapotot, amit a lila köd engedett sejteni. Addig pedig alakulunk. Néha csiszolódunk, máskor megfeszülünk vagy elhasadunk. Egyes esetekben pedig kiábrándulunk és új lila ködöt keresünk, ami majd talán olyan változásokat vetít előre, amiket jobban tudunk tolerálni. És ismét reménykedünk.
Pedig egyetlen dologra van csupán szükségünk. Elég erőre ahhoz, hogy a lila köd célja ne halványodjon el. Meg kell látnunk a jót minden helyzetben, mert egyszerű a könnyebb utat választani, de annak a végén egyedül maradunk. Akkor pedig ismét feltehetjük a kérdést, hogy mennyi változást ért volna meg a boldogság.
Hát igen, kombinálok. De a lényeg az, hogy még ha nekem kell is elkészíteni, mellette ihatom meg a teámat.