A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 18., szerda

Nekem azt tanították, hogy...

... ha jót nem tudsz mondani, inkább fogd be a szádat.
Természetesen én sem mondhatom el magamról, hogy ezt az elvet mindig szem előtt tartom (mint most se fogom), de azért igyekszem nyilvánosan nem piszkálni a világot. Ez a bejegyzés már érik egy ideje, mivel a mindennapi internetböngészés közben rengeteg olyan emberrel "találkozom", akik a kákán is... Sőt, ha esetleg még sincs rajta csomó, majd ők kötnek.
Kérem szépen, ha már a címe alapján tudom, hogy felforgatja a gyomrom, kiborít, tönkreteszi a reggelem/estém/napom egy cikk, akkor miért kattintok mégis a linkre és miért olvasom el?
Vannak emberek, akiknek tényleg életcélja, hogy minden létező dologról elmondják a(z általában negatív) véleményüket? Főleg azért találom ezt furának, mivel az internetes oldalak jó része - főleg a bulvár kategóriában - direkt vitaindító cikkeket jelenít meg, amivel el is érik a céljukat, hiszen több tíz (ha nem több száz) emberből hozzák ki a bunkó állatot. Igen, tudom, miért olvasom én a cikkekre beküldött kommenteket? Talán, mert érdekel(ne) más emberek véleménye a világról. Néha még tanulni is lehet egy-egy ilyen megjegyzésből. Viszont, a legtöbb esetben sajnos nagy halom szemét közül kell kiválogatni azt a kevés értelmeset.
Megjegyzem, nekem is szokott (hol negatív, hol pozitív) véleményem lenni a napi cikkekkel kapcsolatban, de mire odajutok, hogy esetleg valamire reagálnék, az egésztől elmegy a kedvem a sok piszkálódástól. Így maradok ismételten egyoldalú személyiség, aki elolvas egy rakás cikket, de akinek a véleményét senki, vagy csak nagyon kevesen ismerik. Ez van.

2009. november 4., szerda

Reggel

antikvár könyvben
négylevelű lóhere -
nyár csöpp illata


Josimura Ikujo (1944-) - Terebess Gábor fordítása

2009. november 3., kedd

A japán kultúra napja

Várva-várt lépted
hallom messziről – zizzen
a hulló levél.


Josza Buszon 1716-1784 - Terebes Gábor fordítása

2009. november 2., hétfő

Ősz

A vadludak -
minden, amit itt hagyok
olyan gyönyörű


Isida Hakjo (1913-1969) - Terebess Gábor fordítása

Hideg

A szilvaszirmok
lehullottak – újra
fáznak a fűzfák.

Josza Buszon 1716-1784 - Terebess Gábor fordítása

2009. október 28., szerda

A Gésa neve: 冷光

A maikók pályájuk bizonyos pontján új nevet választanak, amiben szerepelnie kell a nővérük (ez leginkább patronáló gésának értelmezhető) nevének is. Mivel én - lévén európai, férjezett és túlkoros - valójában nem lehetek gésa, így nővérem sincs, olyan nevet választhatok magamnak, amilyen tetszik.
A gésa neve fontos, hiszen a továbbiakban csak ezen a néven ismerik majd a hamacsiban (gésanegyed). Ha úgy tetszik, ez a nyugati értelemben vett becenév (nick, alias), talán azzal a különbséggel, hogy a korábbi nevüket a gésajelöltek teljesen eldobják.
Én most döntöttem úgy, hogy a sok életbeli célom közül az egyikhez közelebb lépek és választok magamnak egy új nevet. Ez a név egy olyan embertől származik, akinek sokat köszönhetek. Ő volt az, aki kiléptetett abból a világból, ahol én végletekig ragaszkodtam a saját nevemhez, ami - lássuk be - az internetes életben nem túl szerencsés és általában kivitelezhetetlen. Így leszek mostantól  冷光 (reikou, kanji olvasatban: rei hikari):, azaz Hideg Fény (indián névnek sem lenne utolsó).
 

Celebek...

Utálom ezt a szót. Különösen, mivel főként magukból hülyét csináló, amúgy nem feltétlenül idióta és - általában - fiatal személyekre használjuk.
Sajnos ma nekem is sikerült belebotlanom egybe az interneten, amikor egyébként messze nem számítottam a dologra. Viszont rájöttem, mennyire nem vagyunk felnőve a feladathoz, hogy számunkra ismeretlen és esetleg nehezen érthető kultúrákat kezelni tudjunk. Nem kívánok a japán nép szószólója lenni, de ezt a jelenetet nem tudom szó nélkül hagyni. Ma reggel ugyanis szembe jött velem egy videó, amit az egyik kereskedelmi csatornánk egyik reggeli - gondolom - beszélgetős műsorából vágtak ki (nem tudom, mikor mehetett adásban). A szóban forgó celeb nem más, mint Ördög Nóra, aki maga is eléggé közszájon forog és nem feltétlenül olyan dolgok miatt, amikre büszke lehet (elnézést mindenkitől, akit megsértek, de szólásszabadság van, én meg nem szeretem, ha mindenféle celeb vagy nem celeb emberek magánéletét tolják az arcomba állandóan). Szóval, az említett hölgy abban a bizonyos reggeli műsorban (hang nélkül néztem - így is fájt -, úgyhogy nem tudom, milyen indíttatásból) kimonóban lejtett be a stúdióba. Nem véletlenül használom a lejtett szót. Az első dolog, ami eszembe jutott róla, azon kívül, hogy ritka irritáló, ahogy (nem hinném, hogy szándékosan) kifiguráz egy olyan népet, aminek sokkal mélyebb és sokkal jobban tisztelt kulturális gyökerei vannak, mint nekünk, szóval, az első eszembe ötlő dolog a Hawaii-n kapható, kocsik kalaptartójára vagy műszerfala tetejére pakolt hula baba volt. Gondolom, érthető, miről beszélek. Az a bizonyos csípőt rázó nip, ami nálunk a bólogatós kutya formájában honosodott meg. Na, körülbelül úgy nézett ki szegény Nóri is, aki mellesleg az említett csatorna honlapján a kedvenc tv-s pillanatai közé sorolja a kimonós élményt.
Én csak azt kérem, de komolyan, aki meg akarja szégyeníteni magát a tudatlanságával, az ne rántsa magával az egész nemzetet egy ekkora kulturális baklövéssel. Ennyire bunkók még mi sem lehetünk. Vagy mégis?

2009. október 27., kedd

Kimonó


Japánban a kimonóknak sokféle variációja ismert és rémesen sok szempontot kell figyelembe venni, amikor az ember kiválasztja, hogy milyen kimonót vesz meg/fel. Ez egyfelől jó, hiszen nem nyúlhatunk mellé – feltéve, ha minden szempontot pontosan ismerünk – másfelől viszont nem enged teret az ízlésnek.
Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy egy kimonó ára egy kisebb (néha nagyobb) vagyon, így nagyon körültekintően kell kiválasztani. Persze manapság már csak különleges alkalmakra vesznek fel kimonót, mégpedig általában ugyanazt az egy darabot.
Ezek után lássuk, milyen szempontok szerint is kellett kiválasztanom a kimonómat.
Az első és egyben legfontosabb szempont az, hogy férjnél vagyok. Ez rögtön meghatározza, hogy milyen hosszú lehet a kimonó ujja, milyen mintája lehet, milyen színekből választhatok. A második szempont a korom. A harmadik pedig a kimonó célja, ami jelen esetben vendégváráshoz készült, tehát alkalmi, de nem ünnepi viselet. Emellett, ha még mindig nem zártam ki minden lehetőséget, az évszak is meghatározó a szín és a minta tekintetében.
Akkor nézzük sorban. Először is a kimonó alakja szabványos, azaz mindegyik ugyanolyan. Az egyetlen változatosságot a kimonó ujjának hossza jelenti, ami a férfiaknál a legrövidebb, aztán következnek a férjezett asszonyok, majd a hajadonok. A nők esetében az alkalmi kimonók ujjhossza lehet kicsit hosszabb. A leghosszabb ujjal a fiatal lányoknak szánt alkalmi kimonókat készítik. Illetve a gésák speciális performance, azaz előadáshoz készített kimonóit. Tehát nekem egy viszonylag rövid ujjú kimonót kellett választanom. Nos, itt csaltam egy kicsit. Van ugyanis egy kiskapu, ami szerint a harminc évnél fiatalabb házas nők kimonójának lehet hosszabb ujja. A japánok szerint ez látszik is. Egyetlen fiatal lány sem viseli olyan szépen az ilyen kimonókat, mint egy olyan asszony, aki „utoljára” vehet fel ilyet. Nos, az én kimonóm ujja 50 cm hosszú.
A második legfontosabb dolog az anyag kiválasztása. Ez manapság ízlés és pénztárca szerint változik, ami meghatározott, az a szín és a mintázat. Az alkalomnak és a családi állapotomnak megfelelően nem túl díszes, inkább szolid anyagot kellett választanom. Emellett az évszaknak megfelelően természetes színekben gondolkodtam. Ez a zöld szín véletlenül jött szembe, és rögtön beleszerettem. Mivel nem friss zöld, így belefér az őszbe. Az obi (öv) narancsos színe pedig harmonikusan kiegészíti és meg inkább ősziesíti az összhatást. Mindössze egy szolid, többször ismétlődő, hímzett minta van az anyagon – a kimonón és az obin is. Ez meg is felel a házasokkal szemben támasztott elvárásoknak és még idősebb korban is felvehető.
A szabásminta több helyen is megtalálható a neten, csak rá kell keresni. Nekem volt otthon egy mintakimonó, aminek mindössze az ujja nem ilyen hosszú, azt tekintettem alapnak.
Az eredeti japán kimonókat persze másképpen szabják, hiszem ott hosszú és viszonylag keskeny csíkokba szövött anyagokból készülnek. Mindenesetre, szerintem nem sikerült rosszul ez a kimonó. Sok munkám van benne és én nagyon szeretem is. Egyetlen baj vele, hogy nem arra találták ki, hogy az ember jóllakjon benne. Ezt még valahogy át kell hidalni... Viszont azt megtanultam, hogy Japánban mást jelent az a mondás, hogy a szépségért szenvedni kell.