Elszakadás

Amit most érzek, azt nagyon nehéz szavakba önteni.

Vannak pillanatok, amikor úgy érzed, hogy ő csak a tiéd, hogy szüksége van rád, hogy örökké veled lesz. Tudod, hogy semmi más nem számít a világon, csak az, hogy ő boldog legyen. Mindent megtennél érte. És tudod, hogy te vagy neki a világ közepe. De a világ kegyetlen és rideg, és akármennyire is tiltakozol, végül elveszi tőled. Még érzed, hogy neki is fáj az elválás. És ettől az egész még nehezebbé válik. De tudod, hogy nem állíthatod meg, hiszen ez az élet rendje. Egyszer majd ez a fájdalom és üresség is elmúlik, és átveszi a helyét egy újfajta öröm.
Mennie kell, hát engedd el, akármilyen nehéz. Légy hű, légy erős, légy anya. És szakadjon meg a szíved...

Ma önként kiszakítok egy darabot a szívemből. Ma a déli szoptatás helyét átveszi a rendes evés.

Grillezés

Szeretnék megőrizni egy párbeszédet az utókornak (valószínűleg már nem emlékszem szó szerint, de igyekszem a lényeget megragadni):
Leho: Mostanában, amikor azzal védekezek arra a kérdésre, hogy nincs barátnőm, hogy fiatal vagyok még, ráérek, egyre többször kapom azt a reakciót, hogy lassan elfogynak a szabad lányok.
Andris: És miért nem válaszolod azt, hogy vársz még tíz évet, és addigra elválnak.

Kezdek magamhoz térni - anya vagyok

Eltelt három hónap. Még egy kicsit több is. A napjaimat még mindig egy csodálatos, apró legényke tölti ki, szinte teljesen. És ami a legjobb, hogy egyre többet észlel a külvilágból és egyre több dologra reagál is.
Most éppen alszik, mert elfáradt a sok játékban, dumálásban és a vásárnézésben, de amúgy egyre többször és egyre hosszabb ideig van ébren és olyankor - általában - megszínesíti a világot.
Senki nem értheti meg ezt a boldogságot, csak az, akinek gyereke van. Minden mosoly felér egy gyémánt csillogásával. Imádom. :)
Emellett persze meglehetősen fáradt vagyok és sokkal jobban kellene haladnom a saját dolgaimmal - ami sajnos még mindig nem a tortadíszítés, bár az egyre jobban megy.
Már kezdem visszanyerni a régi alakomat. Vannak olyan dolgok, amik már sosem lesznek ugyanolyanok, így kicsit máshogy kell magamban megtalálni és a felszínre hozni a nőt, de elmondhatom, hogy szerencsés vagyok, hiszen olyan ember a férjem, aki elfogadja ezeket a változásokat, hiszen megajándékoztam őt a világ legdrágább kisbabájával.
Még tanulnom kell, hogy össze tudjam egyeztetni a szerepeket, hogy egyszerre legyek nő, anya, feleség és dolgozó/tanuló ember. De majdcsak összejön lassan. Nem fogom feladni.

Megleptük a védőnénit

Ez először a múlt heti látogatásakor sikerült, amikor Ferike ügyesen lepisilte Detty karját (Detty a védőnő, amúgy kb. Adrival lehet egyidős, szóval olyan 22-23 éves). Ma azonban megmutattuk neki, hogy milyen ütemben fejlődik Ferike. Azt mondta, hogy már most olyan dolgokat csinál, amiket két hónaposan szoktak a babák. Ugyanis nézegeti a kezét és próbál oldalra fordulni. Szóval fejlődik. És nézelődik, ismerkedik a világgal. Én pedig egy nagyon büszke anyuka vagyok.

Kedvenc kakis történetem

Múlt héten Ferike elkakilt a pelenkázótól a franciaágyig. Aki esetleg úgy érezné, hogy ez nem említésre méltó teljesítmény, annak elmondom, hogy ez egy kb 30-40 centis kakisugarat jelentett, ami elől Adrival épp az utolsó pillanatban sikerült elugranunk.
Szegény Apa épp az előző héten mosta ki az ágytakarót... de lagalább nem az ágyneműt kellett tisztíttatni. És az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy Apa rendkívül büszke volt a kisfia teljesítményére.

Vidám dolgok

Mindenki figyelmébe ajánlom a világ legdrágább kisbabájáról készült (elfogult vagyok, tudom) képeket és videókat (linkek az oldal tetején). Mindkét gyűjtemény folyamatosan bővül.

Kezdek újra ember lenni

Nos, a világsokkolás után jelentem mostantól kellemes, megható és szép babás történetek fognak jönni. De csak lassan, mert iszonyú fárasztó ám egy pici gyereket ellátni, főleg éjszaka.

Azért még álljon itt, nem annyira a közönségnek, mint inkább magamnak tanulságos esetként, hogy mennyire fontos dolog a légzésfigyelő. Múlt kedden ugyanis megmentette a kisfiam életét. Hát, senkinek nem kívánom azt a pár percet - nem is tudom megmondani mennyi idő volt. De látni, hogy a kisbabád teljesen elfehéredve fekszik az ágyában és nem vesz levegőt és neked kell őt visszahozni az életbe... soha többé nem akarom átélni azt a szörnyűséget.

Ébredés és ájulás

Ébredezem. Érzem, hogy az utolsó öltést csinálja a doki. Próbálok visszakúszni az alvásba. Nem akarom érezni. De már vége is. Kinyitom a szemem. A doki mosolyog. Mondja, hogy készen vagyunk. Áttesznek egy ágyra és átvisznek a megfigyelőbe.
Kába vagyok. Nem tudom, mennyi idő telt el. Jozsó ott van mellettem. Ferikét levitték a csecsemőosztályra. Kérdezek dolgokat. A gyerekről, anyáékról, arról, hogy mennyi az idő, evésről, nem tudom, mikről. Még kábult vagyok. Azt tudom, hogy akkor láthatom a szüleimet és a babát, ha fel tudok állni. Közben kiderül, hogy katétert is kaptam. Jön a szülésznő és megnyomja a hasam. Nem kellemes érzés és ezzel együtt egy csomó vér kifolyik belőlem. Azt mondja, ezt negyedóránként kell ismételni.
Eszek egy kis sütit, meg azt hiszem, iszok is. Nem tudom, mennyi idő telik el. Úgy döntök, fel kell kelni. Szólok, hogy megpróbálom. A szülésznő jön segíteni. Felültetnek. Szédülök. Azt hiszem, iszok kicsit. Aztán úgy döntök, felállok. Filmszakadás.
Jozsó és a szülésznő húznak fel a földről. Kérdem, hogy hol vagyok, mondják, hogy elájultam. Ebből ma nem lesz lemenetel.
Jozsó elmegy megnézni Ferikét és megmondja a szüleimnek, hogy menjenek haza, mert ma nem tudok kimenni a megfigyelőből. Aztán visszajön, de nem sokkal később hazamegy. Neki is hosszú nap volt.
És fel sem fogjuk, hogy szülők vagyunk.

A kisfiam

A bal oldalamnál van egy asztal, rajta egy fém tálca. Oda teszik le a gyereket. Oldalra nézek. Óriási, szürkésfehér kisgyerek.

Az első mondatom: Jézusom, ilyen nagy?

Aztán ijedtség. A köldökzsinór a nyakán van. Mitől ilyen szürke? És nem sír. Megkérdem, miért nem sírt fel? Az amerikai filmek hülyesége, hogy a gyerek kijön és már sír is. Valójában még ki kell tisztítani a légutait. Egy pipettával kiszednek valami véres-nyálkás cuccot a torkából.
Most sír. Erős, határozott sírás. Az én nagy fiam. Apa elvághatja a köldökzsinórt. A dokik meglepődnek, hogy nem hozott fényképezőt. De már rég megbeszéltük, hogy később fogjuk fotózni.
Nem teszik a mellemre, csak egy puszit adhatok neki. Nekem még dolgom van.
Jön valaki kérdezni a nevét. Aztán Apa elmegy vele, hogy biztosan jól írják le.
Közben nekem a méhlepényt kell megszülnöm. De nem válik le a méhfalról, le kell kaparni. Most jön képbe a fődoki. Úgy tűnik, akkora a karja, mint a vádlim. És könyökig belém nyúl. Fáj. Húzódok felfelé. Mondja, hogy lazítsak. Könnyű mondani. Pedig az érzéstelenítőt és a gátmetszést nem is éreztem már.
Nem fog menni. A doki úgy dönt, nem kínoz. Hívnak egy anesztest. Altatásban veszik ki és úgy is varrnak össze.
Közben Apa visszajön a babával. Megint csak egy puszit adhatok neki és elviszik.
Elaltatnak. Úgy érzem, nem használ, hiszem tisztán látok mindent...

Szülés

A szülőszék olyan, mint egy nőgyógyászati vizsgálószék. Persze nem bírok felülni rá. Azt hiszem, még nyomok is egyszer, mielőtt felsegítenek. Jozsó ott van mellettem. Azt mondják, rossz helyen áll. Hátralép, de megengedik, hogy a fejemhez jőjjön. Most már végképp nem bírom. A bal oldalamon áll a szülésznő - a kedvesebb -, a jobb oldalamon egy doktornő - cigarettaszaga van -, Lampé doktor a lábamnál áll, teljesen beöltözve, mögötte pedig még egy doki, valami fő akárki, aki felügyel és utasít, hogy nyomjak.
Jön a fájás. A két nő két oldalról rám nehézkedik és nyomja a hasamból kifelé a gyereket. Érzem, hogy elindult a feje. Nem tudom belőni pontosan, hol lehet. Olyan, mintha félig jött volna ki a méhszájon és most feszíti. Következő fájás. Megint nyomnak velem. Vége. Jozsó mondja, hogy kint van a feje. A doki is mondja. Azt mondják, még egy nyomás és megvan. Megkérdezem a dokit, hogy megígéri-e. Azt mondja, ha rajtuk múlik, meglesz, csak nyomjak erősen. Jön a fájás. Nyomok.