2011. január 25., kedd

Tematikus blogok

Úgy döntöttem, hogy mostantól szeparálom a bejegyzéseimet, ezért indítottam három tematikus blogot:

Erkélynapló
Élménykonyha

Innentől mindenki eldöntheti, melyik oldalam érdekli igazán. Persze ezt a blogot sem fogom lezárni, csak innentől kicsit "szétszórtabban" fogom írni a bejegyzéseket.
Jelenleg épp ott tartok, hogy rendezgetem az új blogjaim kinézetét és néhány korábbi bejegyzést - esetleg szerkesztett, megvágott vagy újraírt formában átteszek rájuk. A későbbiekben határozott szándékom minél gyakrabban és minél érdekesebb témákkal jelentkezni mindhárom tematikus blogon.
Kedves olvasóimnak köszönöm az eddigi figyelmet és remélem, hogy a továbbiakban nem csak ebben, hanem a másik három blogban is örömüket lelik majd.

A szél és a nap

Egykor régen Szél úrfival
Fogadott az öreg Nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná el hamarabb.
Jött a Szél, s magát felfúván
Zúgott-búgott, mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedten kap fûhöz, fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja, s odébáll.
Mosolyog a jó öreg Nap,
S hõ sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt‘, megáll.
Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg Nap;
Többet ésszel, mint erõvel.
Így közel, úgy hamarabb.

--Gyulai Pál

2011. január 5., szerda

Krumplipüré újragondolva, avagy óda a krumpligombóchoz

Tegnap vacsorára vadast készítettem. Mondjuk, nálam ez nem csak vadas, hiszen valóban vadhúsból van - vadász apukával rendelkezők előnyben -, de az eredeti receptben marhahús szerepel.
A recept amúgy rendkívül egyszerű: a szép szelethúsokat (jó minőségű hús kell: marhaszűz vagy mint nálam, vaddisznó karaj) megpirítjuk kis zsíron (NEM olajon, kérem, az olaj nem erre való - elnézést mindenkitől, aki máshogy gondolja, de a pörkölt alá tegyünk már zsírt), aztán teszünk hozzá ízlés szerint (a receptben nyilván vannak mennyiségek, de én így főzök) kockára vágott hagymát, fokhagymát, répát, petrezselymet, karalábét, zellert, petrezselyem- és zellerzöldet (tehát végülis leveszöldséget). Fűszerezzük sóval, borssal, babérlevéllel, kakukkfűvel, mustárral. Öntsünk alá egy pohár vörösbort és annyi vizet, amennyi szükséges (ezt később pótoljuk, nehogy odakapjon a hús). Ha a hús elkészült (addigra a zöldségek is kész vannak), a szeleteket kivesszük, a babérlevelet kidobjuk, a zöldségeket és a szaftot pedig összeturmixoljuk (botmixer vagy turmixgép segítségével).
Szép. Leírtam a vadas receptjét, pedig nem is az volt a téma. Vagyis közvetve mégis.
Szóval, a vadast eredetileg általában zsemlegombóccal tálaljuk - én is azt terveztem -, viszont kiderült, hogy nincs itthon olyan kenyérféle, amiből pirított kockákat tudnék csinálni, így másik alternatíva kellett. Így jutottam a krumpligombóchoz.
A krumpligombóc hasonló újragondolása a krumplipürének, mint a burgonyakrokett, csak éppen nem zsírban (oké vagy olajban) sült, hanem főzött, akárcsak a zsemlegombóc. Az elkészítése pofonegyszerű: csinálunk egy törtkrumplit (sós víz, krumpli, főzés, összetörés), teszünk bele apróra vágott petrezselyemzöldet, liszttel és tojással sűrítjük, golyókat formálunk belőle és néhány perc alatt kifőzzük egyszerű sós vízben.
Mivel a krumpligombóc íze viszonylag semleges, illetve a petrezselyemzöld révén illik is a vadas ízvilágához, tökéletes párosítás hozzá.
Jó étvágyat hozzá. Ja, és mielőtt elfelejtem, boldog új évet!

2010. december 20., hétfő

Bonbonkészítés képekkel

A karácsonyi ajándékdömping idei egyik sztárja a házi készítésű bonbon. Többféle ízesítésűt és formájút is készítettem, itt most a narancskrémes kosárkákat mutatom meg részletesen.
A narancskrémet egy egyszerű citromkrém átírásával készítettem. 2 narancs levét és reszelt héját, 15 dkg cukrot és 5,5 dkg margarint gőz felett összeolvasztunk. 
Amikor szobahőmérsékletűre hűlt, belekeverünk 3 tojást és gőz felett sűrűre főzzük. A kész krémet leszűrjük és megtöltjük vele a bonbonokat.
A bonbon a következőképpen áll össze:

1. lépés: vegyünk egy papírformát (mini muffin alakú bonbonpapír, a Corában vettük)












2. lépés: kenjük ki a formát olvasztott csokoládéval












3. lépés: óvatosan szedjük le a papírt a csokiról












4. lépés: töltsük meg a csokiformát a narancskrémmel












5. lépés: olvasztott csokival fedjük be a krémet












6. lépés: olvasztott fehércsokival díszítsük ki a bonbont

2010. december 14., kedd

Karácsonyi ajándék - a hagyományos és a modern kombinációja

Alapfeladat: kevés anyagi ráfordítással készítsünk testhezálló ajándékot a férjünknek.
Az ajándékkészítés fázisai:
  • ötlet (mivel a szóban forgó személy olvassa, ezt most nem részletezném)
  • adathalászat (google)
  • rendezés, szerkesztés (openoffice, MS Word - mindkettő többször is kiakasztott)
  • nyomtatás (ennél konkrétan a hajam téptem, mert sehogy nem akart olyan lenni, amilyet én akartam)
  • hajtogatás (ez konkrétan nem nehéz feladat)
  • rendszerezés (ezzel sincs sok gond)
  • új módszerek tanulása (segít a Discovery Channel és a youtube)
  • lyukasztás (na, itt kellett volna egy műhely meg néhány célszerszám)
  • állványkészítés (ezt Ferike élvezte különösen)
  • varrás (nehezebb, mint ahogy gondoltam, de végülis kevés hibával megvalósult)
  • tervezés (és újratervezés és újratervezés és újratervezés)
Itt járok most. Ami még hátra van, az talán a könnyebbik fele.
  • ragasztás (ez igazán egyszerű)
  • nyomtatás (ez már rutinból megy)
  • szabás (nehezítés: három különböző anyagból)
  • varrás (sok-sok-sok mintatanulmányozás és youtube után)
  • ragasztás (jó sok hibalehetőséggel)
  • feliratozás (ehhez még indigó is kell, ami persze miért is lenne)
  • mintarajzolás (na, ez már csukott szemmel is menne)
  • festés (ez pedig már igazán csak jutalomjáték)
Eme néhány egyszerű(nek tűnő) lépés után már csupán be kell csomagolni az ajándékot és reménykedni, hogy a megajándékozottnak tetszeni fog.

2010. december 3., péntek

Dobozba zárt szeretet?

Újra eljött az ünnepi "őrjöngés", amit mi persze kedvesebbnek hangzó szóval készülődésnek nevezünk. De klasszikust idézve: bárhogyan nevezzük, éppoly illatos. Érdekes szóvicc, különösen, ha a karácsonyi ünnepeket körüllengő mindenféle mézeskalács, fahéj és egyéb ünnepinek szánt illatkompozíciók is eszünkbe jutnak. Nekem inkább nagymamám mondása jut az eszembe, ami ugyan a házasságra vonatkozik, nem a karácsonyra, miszerint: ki milyen virágot szakított, azt szagolja. Na, de eltértem a témától.
Szóval ünnepek. Nálunk az ünnepek kicsit tágabb időintervallum, mert mint kiderült az ősz-tél időszak tartalmazza a családunk ünnepeinek a jó részét. Család alatt jelenleg a szűkebb, négy tagból álló közösséget (de idétlen szó) értem. Szóval, kezdünk ugye szeptemberben Vica születésnapjával, aztán jön novemberben a házassági évforduló. Majd decemberben kezd a dolog összesűrűsödni: 3-a Ferenc nap, 6-a Mikulás (mert ugye gyerekeink vannak), karácsony, ami nem mellékesen egybeesik az Éva névnappal. A szilvesztert már csak félve említem, mert esetleg a szülőknek is kellene valami kikapcsolódás... És ezeket már csak kellemes távolságból zárja le január végén Ferike születésnapja.
Szóval, ha az ember belegondol, már ennyi ünnep is elég ok (és kötelesség) az ajándékozásra. Félreértés ne essék, nem teher nekem az ajándékozás, különösen nem, ha a gyerekeimről van szó (bár meg kell mondjam, kezdem úgy érezni, hogy a sok játék kiszorít minket erről a szűk 56 négyzetméterről).
A bajom a kommunikáció hiányával van. Meggyőződésem ugyanis, hogy felnőtt testvéreink és unokatestvéreink is pontosan ugyanazokat a (jobb szó híján) "kínokat" élik át, mint mi, vagyis fogalmuk sincs, mivel oldják meg a kötelező ajándékozás kérdését.
Van ugyanis (összeszámoltam tavaly) körülbelül harminc ember, aki szerepel az ajándékozási listán. Szeretem ezeket az embereket. Nem azért ünnepeljük többé-kevésbé közösen a karácsonyt, mert muszáj, hanem, mert összetartozunk valahol mélyen. De ezeknek az embereknek a 70%-ával évente körülbelül 2-3 alkalommal találkozunk. Szomorú ezt mondani, de egyáltalán nem ismerjük már egymást. Az a néhány alkalom, amikor sikerül összefutni valahol - mamáéknál, nálunk, náluk - valóban ünnepnek felel meg. És ezzel együtt hatalmas ajándék. Akkor miért kell ezt kötelezően bedobozolni és a másik fejéhez vágni? Nem csak drága és értelmetlen - mert akit nem ismersz, annak csak óriási szerencsével tudsz pont olyan ajándékot venni, aminek tényleg örül (milyen fura, hogy a megörül és a megőrül szó alig különbözik egymástól, nem?). Szóval, nem csak drága és értelmetlen, de fölösleges is.
Én személy szerint jobban örülnék annak, ha egy tálca süti és egy cappuccino mellett leülve lenne időnk tényleg jól elbeszélgetni. Mert nekem valójában maguk az emberek hiányoznak, nem az, hogy ajándékokat hozzanak (mint mondtam, amúgy se férünk már el).
És ennek ellenére én is folytatom a felmenőink által elkezdett képmutatást, hiszen nem akarok olyan emberek lelkébe gázolni, akiknek ez egy fontos gesztus.
Talán egyszer majd lesz erőm hozzá, hogy leüljek a szeretteimmel és megbeszéljem velük ezt a dolgot. Addig viszont marad a készülődés...

2010. november 29., hétfő

Digitális szerelmeim

nyomtató: HP Deskjet 5740
fényképező: Fuji Finepix S1800
honlap: Canon Creative Park

2010. november 22., hétfő

Elhatározás

Mától minden nap szánok magamra egy órát. Akkor is, ha este emiatt később fogok lefeküdni. Kis kikapcsolódás kell.

2010. november 19., péntek

Kép(ek)

A három kép időrendi sorrendben van. Az első (2010.09.07.) kilenc nappal Vica születése előtt készült, a második (2010.09. 24.) nyolc nappal a szülés után, az utolsó pedig ma (2010. 11. 19.), két hónappal és három nappal a szülés után. Fogalmam sincs hány kiló vagyok, majd hétvégén megmérem Semjénben (még mindig nincs szobamérlegünk), de kezdek tényleg formába jönni (és a forma már nem is annyira kerek).

2010. november 17., szerda