Pelenka és egyebek

Tegnap vásároltunk - szoktunk néha. Ami az eddigiektől eltér, hogy a vásárlás eredményeképpen most ott figyel a szekrényben két csomag Pampers Newborn pelenka meg egy doboz direkt kisbabáknak való fülpiszkáló. Emellett persze nekem is vettünk néhány apróságot, amire a szülés után lesz szükség. Tehát elkezdődött...

Meg kellene fordulni

Ma voltunk UH vizsgálaton. A kisfiam átlagos méretű és lassan gömbölyödik. Láttam az arcocskáját is, ahogy a dokinéni fogalmazott: kis pofis :). Amúgy 82 mm a koponyaátmérője, 87*86 mm a mellkasa és 62 mm a combcsontja.
Most elvileg 2 kiló körül kell lennie és kb. 30 centis összesen (legalábbis ez az átlag). Innentől hetente kellene neki kb. 250 grammot hízni - ahogy ismerem, fog menni neki a dolog. :)
Egyetlen apró dolog van még hátra, meg kellene fordulnia. Ugyanis most medencevégű a fekvése, ami a születéskor nem túl előnyös. A doktornéni azt mondta, hogy azért is aktívkodik annyira, mert ösztönösen próbál megfordulni. Szóval lehet neki szurkolni.
Holnaptól pedig hivatalosan is beléptünk a 8. hónapba.

Hormonok

Először is, elnézést kérek mindenkitől, aki jobban ért a biológiához, mint én - én szinte semennyire nem értek hozzá. Szóval itt most valami áltudományos dolog fog következni.
Úgy érzem, felfedeztem egy új hormont magamban, ami az anyai ösztön kialakulásáért felelős. Valójában nem tudom, létezik-e ilyen hormon, de tény, hogy a dolgok kezdenek bennem megváltozni.
Tegnap Apa kivette a szekrényből a mózeskosarat. Ez a hetekkel ezelőtti elhatározás következő lépése lett volna, miszerint megtanuljuk, hogyan kell rögzíteni a kocsiba. Nos, addig jutott a dolog, hogy most a nappali közepén ott van a mózeskosár. Este a kanapén fekve pedig azt vettem észre magamon, hogy lábbal ringatom - mármint a mózeskosarat. Érdekes dolog ez. Mondjuk épp ideje, hogy kialakuljon valami hasonló dolog, hiszen már két hónapon belül vagyunk, nemsokára megérkezik a kis jövevény. Addig persze még van mit tenni (meg venni is :) ).
Egyre többet pihenek - elég hamar elfáradok és olyankor nehezen kapok levegőt. Lassan a karácsonyt is meg kell terveznem, mivel előre láthatólag sehová nem fogunk menni. Így viszont sütni-főzni fogok, amit jól be kell osztani, hogy bírjam. Persze nem fogom magam túlerőltetni...

Leánybúcsú

Rozmaringos jérceleves húsgombóccal. :) Ez volt ma az ebédem. Aki ismer, tudja, hogy nem igazán szoktam műkaját, főként porleveseket enni, de ma kivételt tettem. Egyszerűen nem volt kedvem főzni, a szendvics meg mégse ebéd. Szóval fogtam magam és elkészítettem az amúgy egyetlen itt fellehető ilyen dolgot.
Ezt a porlevest még a leánybúcsúmra kaptam. Igazából azt hittem, soha nem fogom megfőzni. Mellesleg amúgy is lejárt volna a szavatossága egy hónap múlva. :) És még meglepően jól is esett. Lehet, hogy több levest kellene ennem...
Szóval, köszönöm, lányok.

Már eltelt volna egy év?

Hihetetlen. Egy éve ilyenkor jöttünk ki az anyakönyvvezetőtől. Boldog voltam, ahogy most is. Azóta sokminden megváltozott. Elköltöztünk, vettünk autót, babát várunk. Azt hiszem, elértünk valamit. Valami olyat, amire mindketten vágytunk. Nem állítom, hogy amit most érzek, ugyanaz az érzés, mint amit egy évvel ezelőtt éreztem. Nem az. Valami sokkal mélyebb, sokkal letisztultabb. Egy éve valami szárnyalót éreztem. Az is boldogság volt. Intenzív és határozott. Akkor megígértem a férfinak, akit szeretek, hogy vele fogom leélni az életemet. De akkor még fogalama sem volt, hogy ez mit jelent. Sok örömöt, de sok bánatot és lemondást is.
De most, egy év elteltével már biztos vagyok benne, hogy végig tudok menni ezen az úton. Már nincsenek kétségeim. Mert szeretem.

Kelengye

Betöltöttük a 30 hetet, így most már eljött az ideje, hogy átgondoljam, mire is lesz ennek a lurkóóónak (egy rúgás) szükségeee (még egy), amikor előbújik, hogy au (megint) megtekintse ezt a kinti világot. Persze okos tanácsokkal van teli a padlás. Ezt vegyél, azt meg ne, de igazán még senki nem ült le velem megbeszélni, hogy akkor tényleg, mit vegyünk meg.
Egy kééét dolog persze már megvan: babakocsi, fürdetőkád, mózeskosár, pólya, paplan, textil pelenka, néhááány ruhácska (örökölve, de még használható, ha minden más mosásban van). Meg ugye a karácsonyi ajándékok: a kiságy meg a pelenkázó, hála Lacinak.
De annyi minden kell még. Matrac - ezt pont tudom, már kinéztük. "Berendezések vagy kütyük": légzésfigyelő (ehhez nem értek, de kell, mert parázok a bölcsőhaláltól - persze jó drága), mérleg (ezt tuti bérelni fogjuk), mellszívó (eh), orrszívó (ebből nem tudom, elég-e a kézi vagy kell valami spéci elektromos). Cumisüveg(ek?), cumik (tegnap tudatosult bennem, hogy van külön főzelékes meg teáztató meg mittudoménmilyen extra cumi is - el fogok veszni). De akkor most műanyag vagy üveg, füles, fogantyús vagy sima, milyen méretű, milyen anyagú cumi kell hozzá (ó, igen, ebből is többféle van) meg különben is...
Meg ugye ruhák. Mekkora az 56-os méret? Na erre tegnap megpróbáltam választ kapni, de nem sikerült. Ami biztos, az a legkisebb és elvileg olyat szoktak venni először. De az első hónapokban nagyon gyorsan nő a gyerek, szóval lehet, hogy mire hazahozom, már kicsi lesz az 56-os. Az okosok 62-est ajánlanak, azt meg nem is tudom, hogy közte van-e számozás. Kissé elveszett vagyok.
És akkor az elnevezések: rugdalózó (ez oké, az én kiskoromban is így hívták), de mi az a kombidressz? Elvileg ugyanaz, de van, ahol nem, mert van, ahol body (nekem erről eszembe jut egy női fehérnemű, gondolom ez is hasonló). Anyukám a "kis inget" magyarázza folyton. Nos, olyan nem létezik. Kell vagy nem kell cipő? Kell egy bundazsák. Otthon van egy, de mivel mégse adok rózsaszín bundazsákot szegény kisfiamra, kénytelen vagyok venni egyet. És azt se tudom, hogy van-e különbség a bundazsák meg a levegőztetőzsák között. a kocsikabáttól a hideg kiráz. Harisnyanadrág - na, ezt tuti nem veszek, mert nincs az a türelem, amivel fel tudnám erőltetni egy izgő-mozgó gyerekre.
Ja igen, a kisbabák köztudottan utálnak öltözködni. Merthogy ha már kivetted őket az ágyból, akkor szeretnek jól körbenézni, és ha te ide-oda húzgálod rajtuk a ruhát, az zavarja őket a nézelődésben. Szóval ilyenkor jön az üvöltés. Tehát olyan ruhákat kell venni, ami pl nem sokáig takarja el előlük a kilátást: gombolós cuccok - értem én, kis ing, de ha nincsen?
Ó, igen, és akkor pelenka: ebből aztán végtelen a választék. Elvileg van olyan, hogy newborn. De azt se mondják meg, hogy mekkora, szóval csak reménykedhetek, hogy jó. Valószínűleg abból fogunk venni egy maximum két csomaggal és ha jó, Apa majd megy és beszerez még. Ha meg nem, akkor vesz másmilyet (de hogy milyet?).
Szóval, megállapítom, hogy nem egyszerű dolog elsőnek lenni a gyerekszülésben (se a családban, se a baráti körben). Nektek, kedves ismerőseim, már sokkal könnyebb dolgotok lesz, hiszem, mire gyerkőcötök lesz, én már profi leszek abban, hogy mit ne csináljatok. Én meg tanulhatok a saját káromon. :)
De közben legalább a gyerkőc elaludt. :)
A következő bejegyzésben irányelveket fogok megfogalmazni azok számára, akik majd gyereklátogatóba szertnének jönni és esetleg ajándékot akarnak hozni. Az is vicces bejegyzés lesz...

UPDATE: Felhívott a védőnőm, hogy pénteken 10-re jön látogatni. Remek. Addig nem engedem ki a lakásból, amíg nem lesz egy kész bevásárlólistám. Végre egy jó hír a mai napra. :)

Kellemes meglepetés

Tegnap egy középkorú hölgy átadta nekem a helyét a buszon. Ez volt az első ilyen alkalom, mióta gömbölyödik a pocim, pedig már egy ideje látszik. Egyszer már valaki megpróbálta átadni a helyét, de már csak akkor vette észre, hogy babát várok, amikor lefelé szálltam a buszról. Persze sűrűn kért elnézést, hogy ha észrevette volna, akkor azonnal leültet.
Mindenesetre én megtanultam a terhességből, hogy ugyan vannak esetek, amikor az ember úgy érzi, nem bír állni a buszon, de mindenki higgye el, terhesen szinte folyamatosan ez van. Egy biztos, én innentől habozás nélkül mindig át fogom adni a helyem, ha meglátok egy kismamát.
És hogy honnan lehet észrevenni, hogy valaki terhes? Erre a húgom diplomaosztóján az unokatestvérem mondott egy "receptet": Ha simogatja a hasát, akkor terhes, ha nem, akkor egyszerűen csak kövér.
Ehhez én hozzátenném, hogy ha nem is mindig simogatjuk a hasunkat, általában legalább egy kezünk a hasunkon vagy alatta pihen (megtartás céljából - legalábbis én folyamatosan úgy érzem, hogy tartani kell a hasam).
Szóval kérlek, hogy ha egy nagy pocakkal közlekedő lányt/asszonyt/hölgyet láttok, könnyítsetek a megpróbáltatásain azzal, hogy átadjátok a helyeteket. Kis áldozat, de sokat jelent.
Köszönöm.

Tanulj meg nevetni

Alapvetően kétféle gyermeki viselkedést ismerek, ami a fájdalomra reagál. Az egyik a sírás, a másik a nevetés. És legtöbb esetben mindkét reakció a szülőtől és a neveléstől függ.
A gyerekek zseniálisak. Első néhány évükben többet tanulnak, mint hátralévő teljes életükben. Ha ez túlzásnak is hangzik, gondoljunk bele. Úgy jönnek a világra, hogy egy-két magukkal hozott reflex kivételével (szopás, ölelés, kéz megszorítása) semmit sem tudnak. Meg kell tanulniuk rendesen mozogni, használni az izmaikat, kommunikálni, enni és még nagyon sok mindent. A mi dolgunk pedig az, hogy segítsük őket a tanulásban. Ebből ugye nyilván látszik, hogy miért is hárítom a felelősséget a szülőkre.
De nézzük a fájdalom kérdését. Ha egy gyerek elesik, beüti a fejét, magára rántja a fiókot, mert abban megkapaszkodva akart felállni, két lehetőségünk van. Vághatunk kétségbeesett arcot, odarohanhatunk és elkezdhetjük babusgatni csemeténket. Hamar rá fog jönni, hogy a sírás, amit a fájdalom (vagy nem az) vált ki azt eredményezi, hogy a szülő odarohan és csak vele foglalkozik. Mint említettem, a gyerekek nagyon okosak és tanulékonyak.
A másik lehetőségünk, hogy jót nevetünk az eseményeken. Nem kinevetni kell a gyereket! Ha nevetünk, a gyerek is úgy fogja érezni, hogy nem történt semmi eget rengető baj, és velünk együtt fog nevetni. (Persze ilyenkor is oda lehet menni, és felsegíteni a gyereket.) Ha következetesen ezt a módszert alkalmazzunk, gyermekünk akkor is képes lesz nevetni saját baklövésein, amikor nem is vagyunk ott mellette, hogy vele nevessünk. Így sokkal vidámabb és kiegyensúlyozottabb lesz a csemete, és ettől még nem hanyagoljuk el, csak nem neveljük arra, hogy hisztivel érje el, amit akar.
Szóval, kérek mindenkit, aki majd valamikor a kisfiam közelében lesz, hogy inkább nevessen egy jót, ha a gyerek esetleg elbotlik és mondja, hogy Hoppá!