Nem látom a lábamat

Gyerekkoromban több olyan embert is ismertem - néhányukat ma is -, akikről viccesen csak azt mondták, hogy bizonyos testrészüket már csak a tükörben látják, illetve, hogy nem tudják bekötni a cipőfűzőjüket. Ezek persze általában tényleg nagyon kövérek voltak.
Viszont valahogy kismamák esetében még sosem hallottam ezeket a kifejezéseket... Én azonban ma észrevettem, hogy ha megállok egyenesen és lenézek, bizony már csak egy nagy pocak látszik belőlem. Sehol egy lábfej vagy akár egy lábujj. A cipőmet még pillanatnyilag fel tudom venni, de egyre nehezebben. A körömvágás kész vicc. És közben még a gyerek is rugdos... És hol van még a vége? :)

Gyűrűk ura és Odüsszeia

Nem kell megijedni, nem a meseprojektet tervezem ilyen vad elképzelésekkel, egészen másféle párhuzamot szeretnék most vonni.
Aki esetleg nem ismerné az Odüsszeia történetét, annak ez kicsit talán vad lesz, de most nem kezdem el Homéroszt elemezni. A lényeg - nem az eposzban, hanem a jelen események tükrében -, hogy amikor Odüsszeusz feleségét már nagyon zaklatják a kérők, hogy már eltelt tíz (ha jól emlékszem tíz) év, és ő még mindig várja vissza a férjét, ahelyett, hogy választana a kérők közül (Ithaka királyi címére sokan ácsingóztak), az asszony úgy dönt elkezd szőni egy leplet vagy mit. A megállapodás úgy szól, hogy ha a szövés elkészül, és Odüsszeusz nem ér addig haza, akkor választania kell és férjhez kell mennie. Ő egy darabig szorgosan szövöget is, de mivel annyira nem akarja feladni a reményt, újra férjhez menni meg végképp nincs kedve, esténként visszabontja a szövést, hogy mégse haladjon olyan gyorsan. Aztán persze lebukik, utána meg Odüsszeusz is megjön - még épp időben -, de ez most az én történetem szempontjából nem lényeges.
Ehhez képest az én verzióm a következő (volt): Néhány hónapja elkezdtem olvasni a Gyűrűk urát (az ugye szép vastag könyv). Na nem olvastam én olyan gyorsan, mivel csak este, lefekvés előtt nyitogattam ki és általában 1-2 oldal elolvasása után el is aludtam rajta. (Rajongók figyelmébe: nem ennyire unalmas számomra Tolkien - imádom a könyveit -, csak egyszerűen bármin képes vagyok elaludni mostanában.) Szóval, miután ilyen döcögősnek látszott a dolog, azt a felelőtlen kijelentést tettem, hogy ez a könyv ki is fog nekem tartani a szülésig. Csak ám nem számoltam bele, hogy nem fogok tudni átaludni éjszakákat, amikor bizony a tv bekapcsolása mellett a könyvet is kinyitottam néha. Ilyenkor persze nem 1-2, hanem néha 100 oldalakat is elolvastam, így aztán gyorsan fogyott a könyv. Tegnap pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a végére értem. Így aztán, mivel én nemigen tudom visszabontani a "szövésemet", kénytelen leszek valami mást találni, ami kihúzza a hátralévő időben. Még jó, hogy engem nem kényszerít semmire a fogadalmam...

Liftező has, avagy a gyerek új mozgásokat produkál

Már többször észrevettem, hogy a pocakom nem elég, hogy hatalmasodik, még csak nem is szimmetrikusan teszi ezt. A kisfiam nincs tiszában vele, hogy az ikrek anyukája megőrül a szimmetria hiányától... De ezen most túlteszem magam. Valamelyik hétvégén például anya kiáltott fel, miközben én a tükörben vizsgálgattam épp lecsupaszított dudorodó pocimat, hogy jééé, nem egyformán dudorodik. És tényleg. Sőt, minden szabályosságot mellőzve ráadásul még nem is mindig ugyanúgy amorf. Megfigyelhető tendencia azonban, hogy a gyerek kedvenc helye a pocakon jobbkéz felőli oldalán, valamivel a köldököm (ami már határozottan kifelé dudorodik ) felett található. Ma reggel ez igen szembetűnően meg is mutatkozott, még az apja is észrevette.
Délben viszont még a vándorlást is sikerült megfigyelnem. Növögető csemetém egész jól elvolt a hasamban, néha rúgott egyet-kettőt, de semmi extra. Délben azonban - én botor - lefeküdtem kicsit a kanapéra. Na itt jött a következő Alien film témájául is beillő jelenet. Csilla hasa egyszer csak elkezdett a jobb oldalon emelkedni. Mindezt persze némi feszítő érzés is kísérte, lévén a gyerek kijjebb akart volna furakodni, mint azt a bőröm tolerálta. Minimális idő elteltével így a hasam jobb oldala egy szép kis dombocskává nőtt, míg a többi része némiképp besüppedt. Ebben a pozitúrában - bár nem vagyok biztos benne, hogy a feje vagy a feneke van-e most felfelé - egészen könnyen meg lehet simogatni a gyereket, amit mellesleg nagyon élvez is. Szépen belesimul az ember tenyerébe és igyekszik minél közelebb kerülni a külvilághoz - ismételt feszültséget okozva nekem.
Mindez persze rövid ideig tartó kapcsolatot jelent kicsiny magzatommal, hiszen elég hamar rájön, hogy bizonyos akadályok jelenleg leküzdhetetlenek számára - okos gyerek, nem próbál meg lyukat vágni a hasfalamba -, így hamarosan odébbáll, azaz úszkál.
Ez a fajta magzatmozgás egyébként inkább látványos, illetve csak végeredményben érezhető (feszítés), nem olyan, mint amikor elkezd kapálózni. A rugdosás ugyanis sokkal inkább érződik, akár külső személynek is, ha odateszi a kezét, de ritkán rúg akkorát, hogy az látható legyen. És általában akkor is, mire szólok, hogy na, most rúgott, már lemaradtak róla. Ez a liftezés - mellesleg jelenleg is ezzel próbálkozik - viszont kicsit hosszabb ideig megfigyelhető jelenség.
Megjegyzem, beléptünk a 29. hétbe, gyermekem pedig hatalmas, egy kiló körüli súlyával még mindig tud meglepetéseket okozni. Ez a liftezős jelenség például még csak ma tudatosult bennem. Viszont a gyerek látványosan élvezi a dolgot, mert többszor is próbálkozik. Ő így teremt kapcsolatot.

Sacher muffin

A délutáni alvás után szembejött a recept és nem tudtam neki ellenállni. Nagyon finom lett.
Meg kell mondjam, nem éppen diétás, de hát a sütiket nem is azért szeretjük. Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani, amíg elpusztítjuk őket...

Mindenesetre, álljon most itt a recept, hátha valaki még kedvet kap hozzá (ne csak én hízzak...)

Sacher muffin:

Hozzávalók kb. 12-14 darabhoz:

10 dkg étcsoki (tejcsoki nem jó!)
10dkg vaj vagy margarin

20 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
2 tojás
10 dkg cukor
10 dkg baracklekvár

Elkészítés: A lisztet összekeverjük a sütőporral. Az egész tojásokat habosra (fehérre) keverjük a cukorral, majd beledolgozzuk a lekvárt is.
A csokoládét a vajjal együtt megolvasztjuk, majd apránként a tojásos masszába keverjük. Ezután beledogozzuk a lisztet is.
A muffin formákat 3/4-ig töltjük, és 180 fokon kb. 20-25 percig, sütjük.

Az első megfelelő ajándék

Idén tényleg lesz karácsony. Mármint, végre a saját lakásunkban, együtt, saját karácsonyfával meg minden.
Ez persze sokféle dolgot előrevetít. Például, hogy igazából ez lesz az egyetlen ilyen karácsonyunk, hiszen jövőre már hárman leszünk. Nem, idén karácsonykor még csak majdnem hárman. Maradjon csak bent a kis legény még egy kicsikét. Ráér és addig is gyarapodik. Mi pedig nagy szeretetben fogjuk várni januárban is. Mert a szeretethez nem kell karácsonynak lenni.
A karácsonyhoz viszont kell egy csomó kellék. Úgy értem fa, meg díszek, meg karácsonyi menü (PÁNIK), meg ajándékok (MÉG NAGYOBB PÁNIK), meg még gondolom jó sok dolog, ami most eszembe se jut.
Viszont úgy tűnik, hogy végre találtam egy jó ajándékot.

Mitől jó egy ajándék? Elmélkedés következik.

1. Attól, hogy nem kényszerből adod. (Idén senki nem kap csak azért ajándékot, mert karácsony van és olyankor ajándékot kell adni. Ennek megfelelően nem is fogunk vagyonokat költeni ajándékra, hanem inkább személyes és saját készítésű dolgokat fogunk adni. Legalábbis ez a terv.)
2. Attól, hogy odafigyelsz. (Mármint odafigyelsz arra, akinek adni fogod. Hogy mire vágyik - ezt jó nehéz kitalálni-, hogy minek örülne, néha arra is, hogy mire van szüksége.)
3. Attól, hogy örömet akarsz szerezni. (Sok mindennek lehet örülni. Egy régóta áhított apróságnak éppúgy, mint egy olyan hasznos dolognak, ami mondjuk levesz a válladról némi anyagi terhet - lásd babaágy, amit mi most ajándékba kapunk.)
4. Attól, hogy nem a méret és az ár számít. (Néha a legolcsóbb, legegyszerűbb, legkisebb dolgokkal éred el a legnagyobb hatást. Erre is van jó példám. :) Egy olyan ajándék, amit én kaptam, egy olyan karácsonyra, ami még előttünk volt. Életem legszebb élményét és a legcsodálatosabb érzést.)

És akkor mitől jó az az ajándék, ami most jutott eszembe? Attól, hogy egy olyan űrt tölt be, aminek a betöltéséről azt hittem, hogy esélytelen lesz. Így viszont okozhatok egy kis örömöt. Remélem, így lesz.

Újabb tünetek

Éjjel begörcsölt a lábam. Ez több okból is kellemetlen. Először is ugye felébredtem, ráadásul nem túl kellemes érzéssel. Az már csak elvi dolog, hogy több, mint tíz éve nem görcsölt be a vádlim, hiszen a terhességgel ez is normálisnak mondható. A legnagyobb gondot igazából az jelenti, hogy azóta nem tudok ráálni a lábamra. Reggel majdnem összecsuklottam az ágyról leszállás közben, azóta meg sántikálok. Mármint, amennyit muszáj, csak annyit, mert amúgy pihentetem meg néha tornáztatom és masszírozom, hogy elmúljon a görcs belőle. Azért remélem, hogy nem lesz ebből rendszer. Mindenesetre holnapután megyek a dokihoz és kérek valami kalcium tartalmú bogyót a többi mellé, hogy kicsit jobban bírjam ezeket a tüneteket.
És megint eltelt egy nap. Már csak 85...

Gyerekes vágyak, avagy gyereket akarooook!

Mint az előbbiekben említettem, eszembe ötlött valami, aminek feltétlen külön bejegyzést szeretnék fenntartani, s ezzel megóvni nőtársaimat a felelőtlen, meggondolatlan és gyerekes paráználkodástól.
Előre bocsátom, a szexszel nincs semmi gond. Sőt, a terhességgel, meg a gyerekszüléssel sincs (ez utóbbit csak remélem). Viszont el kell gondolkodnunk - és nem csak filozofikusan - azon a kérdéskörön, hogy mi is történik, mikor az ember lánya hirtelen felkiált, hogy gyereket akarok.
Ez a felkiáltás a kisfiam fogantatása előtt többször is elhagyta a számat, vegyes fogadtatásra találva életem párjának agyában, amely aztán további különböző színezetű szóáradatokba fulladt. Később, mint azt a visszaszámláló csík - meg előtte a teszt két csíkja is - mutatta, nem csupán beszélgetés lett a dologból.
De mi is történik valójában? Nem, kérem, nem fogok szexuális felvilágosítást tartani. Azon kevesek, akik olvassák a blogomat, nagyon is felvilágosultak e téren, nincs szükségük további segítségre. Szóval, mi történik? Általában az, hogy eljutunk egy bizonyos pontig - biológiától függően más-más életkorban -, amikor már nem csak "de édes az a kisbaba" érzéssel és igen, felkiáltással (ciki, hogy milyen ciki dolgokat vagyunk képesek művelni) nézzük a babakocsit tologató anyukákat a városban. Ekkor fogalmazódik meg bennünk, milyen jó lenne, ha nekünk is lenne egy olyan édes, babusgatható, szerethető kis lényecskénk otthon, akiről lehet gondoskodni meg minden. Megjegyzés: fura módon egyszer sem fordul meg a fejünkben, hogy az a gyerek rosszabb pillanataiban ordít, bepisil, a legrosszabb időpontokban kezd el hisztizni stb. Megjegyzés vége.
Szóval szépen elképzeljük, hogy hazamegyünk, lesz nekünk saját kisbabánk, akit öltöztetünk, becézgetünk és majd mi is jól elmegyünk babakocsit tologatni a városba, ahol majd minket irigyel mindenki. Nem hangzik ez kicsit úgy, mint amikor karácsony előtt ácsorogtunk a kirakatok előtt és csorgattuk a nyálunkat valami éppen aktuálisan divatos játék dobozát bámulva? Mert szerintem a dolog kisértetiesen hasonló.
Egyetlen apró szépséghiba azért mégis van az egész álomképben. Mégpedig az, hogy egy gyerek nincs meg pikk-pakk. (Ez most megint nem szexuális utalás.) Most ténylegesen arra a 40 hétre gondolok - amiből mondjuk az első 5 nem jut el ténylegesen a tudatunkig (általában akkor érzékeljük, hogy babát várunk, már ha nem vagyunk annyira bezsongva, hogy gondosan tervezett aktusok után a minimális nap kivárásával rohanunk a drogériába 5-6 különböző tesztet megvenni - tényleg van ilyen...)
Szóval, a gyereket nem a gólya hozza - ami jó hír azoknak, akik osztoznak velem a tériszony szépségeiben -, viszont nem is születik meg varázsütésre. És ugyan örömteli, meg, ha jó orvosokkal hoz össze a balsors, akkor idegeskedésekkel teli, várakozást (is) jelent ez a kilenc, hónap, sok tekintetben megterhelő tud lenni.
Nekem például a derekam kezdi lassan feladni a dolgot, a lábam és a hátam még tartja magát, de már ott is érezni, hogy megterhelő. Csúnya szó az, hogy terhes, de már értem mit jelent. Mindazonáltal, úgy gondolom, erre nem lehet felkészülni. Úgyse tudod meghatározni, hogy mikor és milyen tünet fog előjönni. Egyszerűen, ezzel az állapottal is tudni kell élni és boldognak kell lenni. Mert minden panaszkodásom ellenére feltétlenül boldog vagyok, hogy egész nap éreztem, ahogy a picikém összevissza mocorgott a hasamban (jelenleg is ezt teszi). És ha választanom kellene, a mostani tudásommal, a fájdalmakkal (amiknek gyanítom a nagy része még később jön) és minden egyébbel együtt is újra csak azt tudnám mondani, hogy gyereket akarok. És még akarok is (legalább még kettőt ezen kívül).

Már csak 86 nap? - PÁNIK

Na jó, azért annyira nem rossz a helyzet. Még nem rohangálok a hajamat tépve fel-alá a lakásban, hogy mindjárt megszületik a gyerek, és még semmi sincs előkészítve. Hangsúlyozom, még.
Tegnap már eljutottunk az elhatározásig, hogy levisszük a kocsihoz a mózeskosarat és megtanuljuk, hogy kell beszerelni. Persze az elhatározást még nem követték tettek, de ez már csak idő kérdése, gondolom.
Hogy elfoglaljam magam, főleg, hogy ne vásároljak össze minden felesleges marhaságot leendő gyermekemnek, a hétvégén karácsonyfadíszeket gyártottam. Tudom, korai. DE: most még van hozzá erőm, türelmem stb. Sőt, a karácsonyi ajándékokon is nagyban töröm a fejemet. Eközben a kisfiam lelkesen gyömöszöli a belső szerveimet, így mindketten nagy és halaszthatatlan munkában vagyunk.
És hogy miért is nem készülök nagyobb lendülettel a gyerekszülésre? Na, ennek számos oka van. Anyukám azt mondaná, hogy a babona az első. Annyi idegeskedés volt már vele, hogy nem szabad elkapkodni, nehogy valami balul üssön ki. (Azért Laci már összedobta a gyerekágyat - azt kapjuk karácsonyra.) Meg még amúgy sem értük el a 30. hetet, addig pedig hallgatólagosan várunk a nagy bevásárlással. És különben is, november 9-én lesz a babbörze, majd ott veszünk ezt-azt (feltéve, ha nem kell menni segíteni megint betonozni, mert akkor nem).
Amit viszont feltétlenül meg fogok tenni: a héten terhesgondozáson megbizonyosodok róla, hogy ismét van védőnőm - örülnék, ha lenne. Amennyiben van, kérek tőle időpontot, amikor vagy elmegyek hozzá vagy ő jöjjön családlátogatni és mondja el, hogy mi a csillagok állása szerinti aktuális álláspont arról, mit is kéne feltétlen beszereznem, mielőtt megszületik ez a mocorgó. Egy védőnő mégis jobban tudja. Persze anyukám is sok mindent segít ebben, de hát mi mindketten nyári babák voltunk, így nem tudja pontosan, mi kellhet egy januári jövevénynek - mármint, hogy mennyi meleg ruha kell.
Örömmel jelentem, hogy még nem süllyedtem olyan mély depresszióba, hogy elkezdjek kötögetni. Viszont, ami nem olyan örömteli, még mindig nem tudok ráhangolódni lelkileg a szülés gondolatára. Pedig kellene. Mert ha belegondolok, félek tőle. Ezért inkább nem gondolok bele. Ez viszont nem a legjobb módszer, mert a szőnyeg alatt gyűlik a por, a szülés meg így is, úgy is el fog jönni. Mert ugye mégse maradhat bent az a baba.
Szóval, lehet, hogy most már tényleg el kellene kezdenem a pánikolást, ha nem is a kelengye miatt, de legalább azért, hogy valami módon rádöbbenjek, hogy meg kell szülnöm egy gyereket. (Erről eszembe jutott még valami, de azt hiszem, annak szentelek egy másik bejegyzést.)

Első nap után... fáradtan

Sikeres első napot zártunk. Már ma regisztrált annyi ember, mint tavaly a 3 nap alatt. Szinte minden előadás telt házzal ment. Ha nem lennék fáradékony a baba miatt, most akkor is nagyon fáradt lennék. Így meg többszörösen.
Közben most a kicsi fiam is felébredt és jelzi, hogy nagy kedve van a mocorgáshoz. Azért remélem, fogok tudni aludni is egy kicsit.

Szakmai Napok

Ma kezdődik és szerdáig tart a második Informatikai Szakmai Napok rendezvény az egyetemen. Ez jól hangzik, mert nincsenek órák, csak érdekes előadások. Ezekre viszont én megint nem fogok tudni elmenni, mivel a szervezőknek tavaly is annyi dolguk volt, hogy semmire nem jutott idő. Most viszont rohangálni se fogok - van ott elég fiatalabb és kevésbé terhes segítő, aki majd dolgozik. Én meg bemegyek, felügyelem a munkát, dirigálok és legalább most három napig emberek között leszek. Bár, valószínűnek tartom, hogy ez még így is fárasztó lesz.
Remélem, hogy a kisfiam is jól fog viselkedni... :)

Szorgalmas a gyerek

Pénteken új mozdulatot tanult a kisfiam Apa jóvoltából. Mi is lehetett volna ez más, mint a pörgő szívrúgás. :) Mondhatom, nagyon büszke voltam rájuk. Úgy tűnik, jól megértik egymást. Sőt, becsületére legyen mondva, pöttöm gyermekem tegnap egész este az új fogást gyakorolta. (A bokszzsák természetesen az én hólyagom volt...)

Új autó

Végre megvan. Mármint, végre van saját autónk. Ez azt jelenti, hogy mostantól nem vonatozunk, nem kínlódunk a bevásárlással, hanem beülünk a kocsiba és kényelmesen megyünk. :)

100 napos program - egy biztos pont

Megvan az első, biztos pont amit feltétlenül bele akartam venni a 100 napba. Eddig is tervbe volt véve, csk nem tudtam az időpontot, de most már biztos, hogy november 9-én baba-expo lesz Debrecenben. Ez valami olyasmi, ahová feltétlenül el akarok menni. És így ezzel kapcsolatban van még egy biztosnak tűnő dolog. A hosszú hétvégén össze kell ülnöm a családdal átgondolni, mi hiányzik még a babakelengyéhez, hátha valamit olcsón meg tudok venni.
Ami már tuti nem kell, az a babakocsi, fürdető (csodakád), mózeskosár, gyerekágy (ezt kapjuk Adriéktól karácsonyra). Meg van némi mennyiségű gyerekruha, meg egyéb textiláru, amit otthon már kiválogattunk anyával, csak most számba kell venni, hogy mik vannak és mi kell még. És valahonnan meg kell tudnom, hogyan számozzák a gyerekruhákat, mert igazából erről fogalmam sincs.
És lám, ismét hajnalban blogolok. :) Talán egyszer majd eljön megint az az idő, amikor végig tudom aludni az éjszakát. Addig is, legalább egy lépéssel közelebb kerültem megint a reggelhez.
Anyáék amúgy is jönnek nyolcra, és mától végre elmondhatom, hogy van kocsink. :) És még egy váci kirándulás is belefér...

Tökéletes és huncut

Ez a két jelző az ultrahangos doktornéni száját hagyta el tegnap. Mindkettő a második UH vizsgálaton, mert igen, már megint kettő kellett. Nade, most nem azért, mert valami gond volt, csak mert a kisfiam - Apa szavaival élve - kommandózott kicsit. Már abban a korban van, amikor megnézik, hogy mindene rendben fejlődik-e. Itt konkrétan a száját (farkastorok miatt) és a lábacskáit szerette volna látni a doktornő (hogy megvan-e minden lábujja). Erre mit csinál az én kis drágám odabent? A lábát ügyesen bedugja a méhlepény mögé, a szája elé tartja a kezét és elalszik. Innentől pedig hiába minden jótékony bökdösés az UH masinával, nem hajlandó megmozdulni.
- Na, kismama, akkor most menjen ki, egyen, igyon, sétáljon egy kicsit és vegye rá, hogy kicsikét mozduljon odébb, aztán jöjjön vissza.
Így is tettem. Egy szendvics, egy kis tea, mászkálás meg sok rábeszélés és simogatás után csak sikerült valahogy odébb mozdulni - na nem sokat, épp csak látszott a lényeg (ami jelen esetben nem a fütyi volt - bocs, Apa).
Mindenesetre boldogan jelenthetem, hogy a manóka tökéletes (Apa szerint csak meg kell nézni a vezetéknevét és ez máris egyértelmű), korának megfelelő fejlettségű és arányos. Semmilyen elváltozást nem láttak rajta.
Persze hozzá kell tenni, hogy miután kijöttünk az ultrahangról, azonnal felébredt és akkorákat rúgott belém, hogy majdnem felsikítottam. :)
Hát, ilyen az én kisfiam. Tökéletes és huncut. :)

Pssszt

A gyerek felébred a zajokra, úgyhogy kérlek, csendesen olvasd a blogomat. Bár, az olvasásod valószínűleg mindenképp halkabb, mint az a fúró vagy mi, amit a lépcsőházban bőgetnek - feltéve ha nem megafonba olvasod fel, bár akkor is esélyes, hogy a fúró nyer.
Mindenesetre a én kisfiam most épp a fúró ütemére mocorog bent. Nem mondhatnám, hogy ez pihentető, viszont legalább nem éjszaka csinálja. Mondjuk éjszaka asszem kimennék a lépcsőházba hisztizni, hogy miért is fúrnak pont olyankor. Most meg egyszerűen csak fáradok. De holnap végre nincs semmi tennivalóm, úgyhogy majd pihenek. Remélem, hogy a pici is így gondolja.

Anya, nem lapoztál!

"Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném"

Minden gyereknek megvan a maga meséje. Ez az, amit anya minden este elalvás előtt elolvasott. A jól bevált altató, amivel garantáltan szépeket álmodtál. Nekem ezt Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje jelentette. Még megvan otthon a könyv. Kicsit szakadt, van benne néhány firka színes ceruzával, de hát együtt "olvastuk" anyával. Aztán már tudtam kívülről. Persze anya is kívülről mondta, így fordulhatott elő, hogy elfelejtett lapozni, amit én - szemfüles gyerek lévén - rögtön észrevettem és szóvá is tettem.
Ez az egyik kedvenc "emlékem". Valójában nem emlékszem rá, csak anya mesélte. De a mesét még ma is végig tudom mondani.

Lassan nekem is választanom kell egy mesét. Valamit, amit majd én olvasok fel minden este a kisfiamnak. Ami majd biztos pontot jelent neki a mindennapokban. Egy olyan emléket, amit majd boldogan visz magával, amikor a saját kisbabájának olvas mesét. Ez az egyik legszebb szülői feladat.

Szétszórt, fáradt, de legalábbis fáradékony

Ez nem ér! Minden doki, cikk és védőnő szerint most kéne a legfittebbnek lennem. Túrázni meg minden. Ehhez képest ma reggel sikerült alulmúlnom önmagam.
Először is reggel 6:40-kor az ébresztő felrázott az elmélyült plafonnézegetésből, amit kb. hajnali 4 óta műveltem. Kisfiam tegnap sokat pihent, hát tudtam én, hogy meglesz ennek a böjtje. Mindemellett úgy tűnt, egész friss vagyok, úgyhogy zuhanyoztam, készítettem kakaót, meg Apának teát, és megreggeliztem. Eddig nem is volt nagy gond, ha nem számítjuk, hogy a teába majdnem nem raktam filtert. Ezek után jött a vicces rész, fogmosás. Természetesen a rossz fogkefére tettem a fogkrémet. Két fogkefém van, egy extra polírozós, hajlékony nyakú, hiperszuper és egy kismamás (semmi extra, de főleg nem erős a sörtéje, mert a kismamák ínye fokozottan érzékeny - nekem még ettől is szokott vérezni). Szóval még fogmosás előtt át kellett operálni a fogkrémet egyik fogkeféről a másikra - itt kellett volna visszafeküdni.
Ezután minden létező dolog elkezdett kiesni a kezemből. Beértem, elkezdtem az órát, nem láttam meg a kupac tetjén lévő jegyzetet, amit 5 percig kerestem, aztán olyan 65 perc után elkezdtem nehezen lélegezni és kapaszkodva járni. Nem lehettem szép látvány, mert a hallgatók furán aggódva nézegettek. Persze tudom ilyenkor mi a teendő: ablak kinyit, leül, szuszog. Csak ez kissé vicces, ha te vagy a tanár. Mindenesetre megértőek voltak. Csak kissé aggódom most már, hogy fogom bírni a félévet.
Szerencsére legalabb hazafelé nem kellett kínlódnom, mert Laci meg Anita hazahozott autóval. Most meg ülök, szuszogok és próbálok nem elkókadni. Azt hiszem, túl sok produktívat ma nem fogok csinálni. Vagy csak lassacskán.

Mihály-napi vásár

Őszi őrület Debrecenben, a Böszörményi út lezárva, hatalmas tömeg és hangzavar.
Két élményt szeretnék megosztani a tegnapi vásárlátogatásról (természetesen édességen kívül csak könyvet vettünk, de nem is ez most a lényeg):

1. Alig vetettük bele magunkat a forgatagba, máris hallottuk a különböző árusok akciós hirdetéseit, természetesen kiabálás formájában. A kedvencünk egyértelműen a következő: 5 darab rozsdamentes főzőfakanál csak 150 forint. Hát igen...

2. Tudom, hogy nehéz dolog a szórólapozás. Legalábbis gondolom, mert sosem csináltam. Ugye kiállítják a szegény diákmelóst valahová - esetünkben a vásár közepére -, kezébe nyomnak egy köteg szórólapot, neki meg szét kell osztogatni. Azért néha nem árt(ana) arra is figyelni, hogy kinek adjuk a szórólapot - ezt nevezik ugye célközönségnek -, hogy valami értelme is legyen. Nos, a kislány, aki a kezembe nyomta az ominózus reklámanyagot, tuti nem nézett meg alaposan és csak annyi szerencséje volt, hogy későn olvastam el és amúgy is jobban sajnálom őt, hogy ilyen munkát kell végeznie, mint amekkora a felháborodásom volt. A szórólapon kb. a következő szöveg állt: Gyors fogyás, garantált eredménnyel! Nade kérem, egy kismamának? Oké, előfordul, hogy az ember figyelmetlen. Mindenesetre örömmel jelenthetem, hogy nekem jelenleg egész jó módszer van a tarsolyomban a gyors fogyásra, csak még várok vele januárig. Aztán, ha mégse jön be, majd elgondolkozom a további alternatívákon. Tavasszal is lesz vásár...

Használati utasítás kezdő szülőknek

Egy lelkes kispapa blogjában találtam ezeket a képeket. Remélem, nem haragszik meg, hogy "elloptam" őket.

100 napos program

Ránéztem a kis visszaszámlálóra és rájöttem, hogy ideje száznapos programot felállítani, hiszen holnaptól már 100-tól számolunk vissza. Persze valószínűleg az utolsó néhány napban már csak a pihenés lesz a fő téma, illetve a dolog folyamatosan fog részletesebbé válni, mindenesetre most leülök és atgondolom az életemet. Legalábbis azt, hogy mi mindent kell még megtennem az elkövetkezendő időszakban, hogy a kisbabám a megfelelő környezetbe érkezhessen. Emellett most már nem halogathatom tovább a dolgot, el kell gondolkoznom a szülés tényén is. Valahogy úgy gondolom, hogy erre lelkileg is fel kell készülnöm.
Szóval, most nekiállok tervet készíteni. Meg összeállítok egy feltétlenül szükséges dolgokról szóló listát. Eldöntöm, mit veszünk meg és mit nem. És közben megpróbálok töretlenül mosolyogni. :)

Apa vagy sör? - avagy mi legyen a csemeténk első szava

Na nem mintha ezt olyan könnyű lenne befolyásolni, de ha a kettő közül kellene választani, én azért az "apá"-ra szavaznék. (Furcsa módon, az "anya" fel sem merült, mint lehetőség.) Valamiért azonban Apa véleménye ebben a témában kicsit más, mint az enyém, ezért a tegnap esti pocakkrémezésnél gondosan elkezdte okítani kicsiny fiacskáját a "sör" szó kimondására és persze a jelentősségére.
Aranyos volt. Körbejárt a fejével a hasam körül és mindenhová belemondta, hogy sör. Aztán, mintegy megunva az egyoldalúságot, megkérdezte a fiától, hogy "Hol van a fejed?". Na belőlem itt tört ki a röhögés. De legalább próbálkozik, ha nem is pont azt tanítja, amit szerintem kellene. Abba viszont, azt hiszem, kénytelen leszek beletörődni, hogy ha nem is az első, de az első néhány szava közül az egyik a sör lesz. Na, ez legyen a legnagyobb bajom.

Kialvatlanul

Nos, ha valakinek esetleg kétségei támadtak, hogy miért vagyok kialvatlan, a kép szolgáltat némi magyarázatot, de legalább segítséget.

Valójában az én picikém lábai ennél még jóval kisebbek, viszont egy karatemestert megszégyenítő tempóval és intenzitással képes rugdosni a hasamat belülről. Így aztán tegnap éjjel sikerült egy rakás új tudásanyagot begyűjtenem a delfinekről, bálnákról, pingvinekről, cápákról és fókákról. Legalább az elmondható, hogy az ismeretterjesztő csatornák között találni olyat, amin élvezhető műsor megy. És nem mintha ma olyan sok munkám lenne, de mindenesetre holnap hétévge és lehet pihenni - feltéve, ha tudok. Szerintem ma este hamar ki fogok dőlni. Különösen, mivel jelenleg nem megy az alvás. Pedig a picike épp szundít.

Kisfiú vagy kislány - avagy nem mindegy hány évesnek számítod magad

Ma találtam a Nők Lapja oldalán egy érdekes kalkulátort. Ennek kapcsán úgy tűnik át kell értékelnem az emberi életkorról alkotott képemet. Én eddig kb. úgy számoltam, hogy amikor már eléggé megközelítem a születésnapom időpontját - mondjuk 2-3 hónapra -, akkor már simán mondhatom, hogy mondjuk 18 vagyok már és nem 17. (Tudom, most osztom meg a világot támogatókra és ellenzőkre.)
Nos örömmel jelenthetem, hogy a kínaiak szerint nem nekem van igazam. Márpedig ki vagyok én, hogy egy több ezer éves kultúrával rendelkező nép tudásába belekössek.
Szóval a kalkulátor. A dolog nagyon egyszerű: megadod a fogamzás időpontját, meg azt, hogy akkor hány éves voltál, a program meg megmondja, hogy lányod vagy fiad lesz-e. Na, én ezt könnyen le tudom már tesztelni. (Még jó, hogy nem találtam meg hamarabb, mert feleslegesen elkeserítettem volna Apát.)
Az ember lánya nagy unalmában ugye mindent kipróbál, hát mit veszíthetek, én is nekiálltam megkérdezni az ősi kínaiakat. Fogamzás időpontja: április (csak hónapot kell megadni). Anya életkora: (itt véreztem el, ugyanis a fogamzás már április 2. felében volt, én meg június közepén születtem, tehát már a bűvös 2 hónapon belül voltam) 25. Megnyomom a gombot, és láss csodát, azt mondja, lányom lesz. De nem hagyom én ám ennyiben, hiszen az a 25 éves kor csak kerekítés volt - a fogamzás idejét nem tudom elcsalni, de valahogy mégis ki kellene hozni a helyes eredményt -, szóval nézzük meg 24 évvel. Na, végre, így már fiú. Megnyugodhatok és konstatálom, hogy azoknak volt igaza - feltéve, ha hiszünk a kínaiaknak -, akik szerint csak akkor vagyunk már valamennyi idősek, ha azt a kor ténylegesen betöltöttük.
Szóval jelentem, hogy pillanatnyilag 25 éves vagyok (napra pontosan inkább nem számolom ki), a kisfiam pedig 25 hetes és 2 napos és FIÚ.

Kedvenc idézetem a mai napra

Ismét egy hétvége, juhéjj, nem kell agyonütnünk a vekkert, ami pontosan 6:15-kor veri ki a legszebb álmunkat a szemünkből. Jöhet az édes nyújtózkodás a paplan alatt, egészen, őőőő, 7:00 óráig. No, igen, a gyereket ezért mégsem üthetjük le.

Hogy ez milyen igaz. :) Az én kisfiam például a hiperaktivitást egészen komolyan műveli. Mondjuk más dolga sincs, mint nőni és mocorogni. Bár én ezt a mocorgást már rodeózásnak hívom néhány napja. Mindenesetre megtanultam, hogy akkor kell aludni, amikor lehet, vagyis a gyerek épp nyugalmi fázisban van, mert úgyse lesz olyan szerencséd, hogy ez mindig éjszakára esik. Viszont lesznek olyan napok, amikor egész álló nap rugdos.
Tegnap Apa játszott vele kicsit. Elkezdte bökdösni a hasamat az egyik oldalon, erre a gyerek jól belémrúgott a másikon. Mondanom sem kell, ők nagyon élvezték a dolgot.
Amúgy azt hiszem, minden kellemetlenség ellenére az egyik legjobb érzés a világon, amikor a picurka megmozdul benned. Ha simogatásra teszi, akkor tudod, hogy érzi, hogy rá figyelsz. Ha valami erős zajra, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól hall. Ha a fény hatására, akkor a látásval sincs gond. Ha meg csak úgy, akkor egyszerűen azt akarja, hogy figyelj rá. :)

Kismamamánia?

MA nagy önuralomról teszek tanúbizonyságot. Nem megyek el vásárolni. Eddig nagyon jól tartottam magam. Igazából nem szeretek vásárolni. Mármint bemegyek a boltba, megveszem a kajához a kellékeket vagy egy csomag mosóport, de ennyi. Nekem a vásárlás általában kötelesség. Más mondjuk a mosogatással van így. Én azt egyszerűen elkezdem és azt veszem észre, hogy már kész van. De a boltokban képes vagyok rosszullenni.
Ma viszont elkapott valami. Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy elmenjek és vegyek valami babás cuccot. Elképzelésem sincs, mit vennék - valószínűleg semmit -, de nem kísértem a sorsot. Több okból sem. Először is, nem értek hozzá, hogy mire lenne szükség. Másodszor mert korai még mindenfélét felhalmozni. Úgyis van még néhány hónap. És sok mindenben kell még addig dönteni. Szóval erős vagyok és nem kezdek el költekezni. Elég lesz holnap a kocsi... :)

Újabb vizsgálatok

Nagy túlzás lenne azt állítani, hogy a tegnapi életem legrosszabb napja volt, viszont valószínűleg a legutálatosabb terhességi vizsgálat napja. Aki már volt terheléses vércukorvizsgálaton, tudja, miről beszélek.
Először is, előző nap este 7-től nem ehetsz és nem ihatsz semmit, csak csapvizet. Elmész reggel, megnézik a vércukorszintedet a kis digitális mérővel - ez egy szúrás a középső ujjadba. Ha ez rendben van, jön a többi vizsgálat. Vénából 3 ampulla vért levesznek, aztán meg kell innod egy fél pohár cukrot egy pohár teában feloldva. Ezután 2 óra várakozás (akkor még vizet se ihatsz) - iszonyú hányinger, szédülés meg minden, de nem lehet kihányni, mert akkor újra kell csinálni az egészet. A két óra elteltével levesznek újabb egy ampulla vért. Mindebből pedig állítólag le tudják szűrni, hogy hajlamos vagy-e a cukorbetegségre.
Jelentem, túléltem. Csak félig ájultam el és az eredményeim is jók lettek. Szóval büszke vagyok magamra. Ma voltam dokinál, ő is azt mondta, minden rendben. És hallhattam a picurkám szívhangját is. 123-as a pulzusa. (Ez a normális, a magzati pulzus a felnőttének a kétszerese körül van.) Óriási dolog, amikor egy kis tollszerű műszert odatartanak a hasadhoz és az egész rendelő zeng a kisbabád szívétől. :) Jó érzés.
Emellett persze ma - meg tegnap - amúgy is aktív napunk van/volt. Mire beértem a védőnőhöz, kicsi manóm felébredt és ezt határozott rúgásokkal a tudtomra is adta. Hirtelen nem is tudtam más panaszt felsorolni, mint hogy álmos vagyok, mivel két napja ez megy éjjel-nappal - na nem mintha baj lenne.
Ja, igen. Úgy tűnik, a védőnő a mi körzetünkben fogyóeszköz. Most "használtuk el" a másodikat. Az elsővel nem is sikerült találkoznom, csak egyszer beszéltünk telefonon, aztán már fel is mondott. A legutóbbi meg eddig bírta (4 hónapig, ha jól számolom.) És aki ma volt, valószínűleg csak helyettesítő, ha jól értettem, amit mond. Szóval jobb, ha nem lesz semmi olyan dolog, ami miatt védőnőhöz kell fordulnom, mert éppen nincsen olyanom. :)
Mindenesetre mindenki kedves volt ma is. Doki bácsi szokásához híven szófukar - leginkább csak kérdezett. De azt legalább elmondta, hogy a kicsit alacsony vas érték a terhességnél normális, nem kell miatta megijedni.
Most két hétig ismét pihi, aztán újabb ultrahang. A következő terhesgonodzás meg 4 hét múlva.

Jelenlegi helyzet:

• baba: 25. hétben, jól érzi magát, eleven, folyamatosan mocorog
• anya: fáradt, 10 kilót hízott, de nagyon boldog