Fejlődés

Egy baba koraszülöttnek minősül, ha betöltött 37. hét előtt, illetve 2500 gramm alatti súllyal születik. Nos, a dolgok jelenlegi állása szerint mi mindkettőn túl vagyunk. A 37. hetet múlt vasárnap töltöttük be, tegnap pedig voltunk ultrahangon, ahol ismét "megtippelték" Vica súlyát. Ezek szerint jelenleg a hölgyemény 3240 gramm (+-10%). Ehhez az adathoz még hozzájön, hogy ilyen korban már heti minimum 250 grammal gyarapszik a baba, és hogy a szülésig hivatalosan még van majdnem két és fél hét. Azt hiszem, most már "bátran" kijelenthetem, hogy Vica sem lesz kisebb, mint Ferike volt a születésekor - hacsak nem érkezik valamivel hamarabb, mint a kiírt dátum, de már akkor sem lesz picike.

Ami még tegnap kiderült a vizsgálatokból, hogy lesz egy pici haja is - nem sok, de lesz -, illetve, hogy a placentám 1-es érettségű, ami a védőnő szerint azt jelzi, hogy nem nagyon akar idő előtt megszületni. Pedig már igazán megszülethetne, mert már nagyon fárasztó és nehéz (mondhatni terhes) a dolog. Egyre kevésbé találok kényelmes pozíciót az alváshoz és alapvetően nem szeretem a heti minimum két orvosi vizsgálatot sem. De már semmiképp nem tart sokáig a dolog, még akkor sem, ha ki kell várni ezt a kb. 16 napot - remélem, azért több nem lesz...

A Kozell pékség ajánlata

Tegnap nekiálltam péket játszani. Az eredmények a lenti képeken látszanak - kicsit hiányosan, mivel már ettünk belőle.

A bagett egy saját könyvből készült, nem túl bonyolult recept: 500 g liszt, 2,5 dl víz, só, cukor, élesztő. A lényeg, hogy lehetőleg minél hosszabb ideig kelesszük -  a recept 5 órát ír. A kép csalóka, ugyanis ebből az adagból két ilyen bagett készült, de az egyik már elfogyott (Jozsó szendvicse és a reggeli felemésztette :))

A TK formakenyeret a korábban már bemutatott zsömle recept alapján csináltam: forrás.

A napraforgó süteményekre vagyok most talán a legbüszkébb - a recept itt található. Én tegnap fél adag tésztából készítettem nem egy nagy, hanem 6 kis napraforgót az édes verzióból. (Imádom Garffyka receptjeit.)

Mindhárom tésztát jó hosszú ideig kelesztettem és kétszer gyúrtam(tuk) át. Utoljára már formában keltek.

Megjegyzés: a kenyerek sülési ideje alatt akár két tepsi darabos péksütemény is megsül (ugyanis a lényeg az volt, hogy az energiaspórolás jegyében lehetőleg teli sütővel dolgozzunk, ezért együtt sült a teljes adag) - legközelebb tehát még valamit hozzáteszünk.

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a jó illat mellett a család minden tagja szereti a házi péksüteményt és kenyereket, és az áremelések tükrében akár olcsóbban is kijöhetünk velük, mint a boltban vett (ki tudja mit tartalmaz) verziókkal. Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy ha otthon készítjük a pékárut, csak emiatt nem kell lemenni a pékségbe (ahová nálunk például nem lehet bemenni babakocsival - "Hagyja kint az ajtó előtt a gyerekkel a kocsit.") és amikor fogyatkozik a mennyiség, minimális erő- és időbefektetéssel újat tudunk készíteni. Csak egy kicsit több türelem kell, mint ami például Adrinak van. :)

Vasárnapi mérleg

Mondhatnám, hogy tegnap vasárnap volt, tehát mennyit pihentünk, de nyilván bagatell ilyet állítani, ha az embernek gyereke van. Ezzel szemben rengeteget játszottunk, Jozsó még dolgozott is - Leho csak eljutott idáig végre (hónapok óta mondogatja, hogy jön és melóznak) -, sőt, még sétálni és fagyizni is volt idő.

A legjobb dolog a tegnapi napban vitán felül a munkamegosztásból adódó finom ebéd volt. Zöldséges-májas rizottó és Pavlova torta. A rizottót Jozsó készítette el - persze előtte én mindent szépen kimértem és összedaraboltam, hogy csak meg kelljen főzni. Aki valaha készített már májat, tudja, hogy az az egyik legkönnyebben elrontható ételféleség, de el kell mondjam, hogy Jozsónak tökéletesen sikerült, pedig életében először készített ilyet. Természetesen a főzés nem teljesen önálló munka volt, inkább háttérből irányított folyamat, de akkor is övé a dicsőség. Nagyon büszke voltam rá - és nem mellékesen nagyon jót ettem :).

A Pavlova torta az én feladatom volt, és az is pompásan sikerült hála az Adritól kapott szederbefőttnek. Sajnos csak két felesleges tojásfehérjém volt éppen, úgyhogy a torta el is fogyott ebéd után. (gy aztán kénytelen voltam délután még egy muffint is sütni, hogy legyen valami nassolni való - Ferike jól be is lakmározott belőle.

Szülés előtti pánik

Töredelmesen bevallom, hogy félek a szüléstől. Pedig nem akartam. Mármint nem bevallani (bár azt se), hanem félni. De hiába minden próbálkozás, nem tudok teljesen elvonatkoztatni a korábbi tapasztalataimtól. Persze mondogatom, hogy ez majd könnyebb lesz, most fittebb vagyok, a szervezetem még emlékszik, mit kell csinálni, nincs elmerevedve meg ilyenek.

Ugyanakkor a karomon hetek óta éktelenkedő, állandóan újra szétszedett, lekapart, feltépett sebek tökéletesen mutatják, hogy valami baj van, és most már kénytelen vagyok belátni, hogy az ok a szüléstől való félelem.

Még van három hetem elvileg, ami még elég a további pánikolásra vagy jobb esetben a megnyugvásra is. Szeretnék már túl lenni rajta...

Kirándulás-főtér

A mai délutánt (igazából a 11 és 15 óra közti időt) kint töltöttük a Kossuth téren. Volt minden: fagyizás, szökőkút, séta, perecevés, virágkocsik, találkozás Lehoékkal, elfáradás.
És itt vannak az annyira követelt képek is. Tessék, így nézek ki 22 nappal a kiírt dátum előtt - két adag fagyival a kezemben (az egyik a Jozsóé).

ELÉG MÁR!

Mégis mekkora méretnél akar végre megállni a mellem növekedése?

Megjegyzem, nekem már két számmal ezelőtt is túl nagyok voltak, de ma betelt a pohár. A hónapban most vettem másodszor melltartót azért, mert az előzőek végképp kicsinek bizonyultak. És a 95D kosár nekem már sok. Micsoda problémákkal küzdök ugye?

Ami hiányzik az iskolás évekből

Úgy tűnik, az őszies időjárás egészen nosztalgikus hangulatba hozott ma reggel...

Aki ismer, az tudja, hogy messze nem vagyok az a vásárolgatós típus, sőt. Általában bemegyek egy boltba, megállok középen, körbenézek és megállapítom, hogy nincs semmi, amit meg akarnék venni. Ez néha egész nagy nehézségeket tud okozni...

Van, azaz volt, egy olyan eset, amikor kifejezetten szerettem vásárolni. Ez pedig a nyár végi nagy bevásárlás az iskolakezdéshez. Nem is annyira a vásárlás volt jó az egészben, bár az izgalom valóban ott kezdődött, hanem az utána következő készülődés. Adrival minden évben előre készítettünk az éppen aktuális kedvünknek és ízlésünknek megfelelő órarendeket, díszítettük, bevontuk a füzeteket, feltöltöttük a tolltartókat - nem is emlékszem, vettünk-e valaha ilyen most divatos, előre feltöltött tolltartót. Ennek ellenére mindig megvolt mindenünk az iskolakezdéshez. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy többször is varrtunk magunknak tolltartókat, mappákat, készítettünk naptárt, falitáblát és hasonló dolgokat. Nem mintha nem lehetett volna ezeket megvenni, de nekünk ez hozzá tartozott a készülődéshez - szívesen csináltuk.

Ezek a dolgok most egy ideig még kimaradnak az életemből - aztán majd egy idő után csak a háttérből figyelhetem, hogy a gyerekeim hogyan készülnek az iskolakezdésre, esetleg mélyen benyúlhatok a pénztárcámba. Azért remélem, hogy majd annak idején az én gyerkőceim is fogják annyira élvezni az iskolakezdés előtti készülődést, mint amennyire én élveztem. Mindenesetre, én meg fogom nekik mutatni, milyen öröm, amikor az ember saját magának, saját ízlése szerint készít el bizonyos dolgokat - ha nem is mindent - az iskolakezdéshez.

Kicsit korán kezdtem ezen gondolkozni, nem? :)

Fogynak a napok és a teendők

Tegnap végre jóváírták a beküldött Libero pontokat, így ma reggel megrendeltem a két gyerkőc kis ajándékát - egy-egy zsiráf kesztyűbábot. Én személy szerint nagyon beleszerettem, remélem a gyerekeknek is fog tetszeni. Mindenesetre, legalább van valami haszna a rengeteg pelenkának a nyilvánvalón kívül is. Remélem, karácsony környékére összehoznak még valami ötletes dolgot, és akkor megint onnan fogom rendelni az ajándékot (micsoda pénzspórolás).

Közben véglegesedett a kórházi csomagom, kifőztem a szoptatós dolgokat is, még a keresett műcicit is megtaláltam. Szóval, minden el van készítve. Még a napirendet kell összeállítani - az jön ezután a bejegyzés után.

A mai nap volt az első NST (magzatmozgást vizsgáló) vizsgálatunk. Jó sokan voltak, iszonyú volt a meleg és sok bunkó apuka nem érezte úgy, hogy nem nekik kellene ülni, hanem mondjuk az ácsorgó pocakos kismamáknak. Na, mindegy, túl vagyunk rajta. Jövő hétfőn persze jön a következő. Ez a legrosszabb talán a várakozás mellett, hogy állandóan várótermekben kell ücsörögni. Közben Ferike persze kialudta magát az autóban, úgyhogy az én déli pihenésem szépen kimaradt - ez egyre kényelmetlenebbül érint, mivel egyre jobban fáradok. Persze Jozsó is jó későn végez, mivel délen át kénytelen volt eljönni, hogy bevigyen a dokihoz meg Ferikére vigyázzon.

NA, valahogy fel kell ébrednem, mert még sokat kell játszani ma délután. Most pedig napirend a fiúknak...

Lassan készen állunk

Már csak a plédeket kell kimosni, de most épp nem tudom őket hová teríteni. Amúgy készen vagyunk. A ruhák bepakolva, szekrények felcímkézve, babahordozó huzata szárad, a pelenkázó fölött megint van izzó a lámpában, vettünk elemet a légzésfigyelőbe, a gyerekágy a helyén. Délután még összedobom a kórházi csomagomat - ehhez még ki kell főzni a mellszívót meg a tejtartókat. Még a fiúknak kell megírnom az instrukciókat, hogy mit mikor és hogyan csináljanak. Nem lesz itt gond. Innentől már csak várakozni kell és legyűrni a szorongást. Már elvileg csak 28 nap...

Málnalevél tea

Az orvos szerint használhat, a gyógyszerész még nem is hallott ilyen felhasználásról, a fórumokon megoszlanak a vélemények és a tapasztalatok, de végülis vesztenivalóm nincs.

A málnalevelet gyakran használják a gyógyításban. Alkalmazási területei: nátha, torokgyulladás, hasmenés, és a terhesség különböző szakaszainál.

A málnalevél tea különösen a terhesség előtt és a terhesség utolsó heteiben a leghasznosabb. A terhesség 34. hete után rendszeresen fogyasztható.

A málnalevél tea hatásai:
- fellazítja a kismedence izomzatát
- méregtelenítő, salaktalanító hatása van a bélben, ezzel biztosítja a jó bélmozgásokat
- a bél simaizomzatával együtt a méh simaizomzata is rendszeres ingereket kap, ezzel magyarázzák a málnalevéltea méhkontrakciókat kiváltó hatását
- megkönnyíti a vajúdást

Továbbá jól alkalmazható a sérült bőrön mint vérzéscsillapító, mivel összehúzza a bőr felső rétegét. Száj öblögetésre használva csillapítja a torokfájdalmat, és nyugtatja a száj nyálkahártyáját is.

A málnalevéltea elkészítése:
Vegyen 1 evőkanál teát csészénként, az egész leveleket törje össze és forrázza le forró vizzel. Max.10 percig állni hagyni. Ne főzze!

Kiderül...

Földöntúli boldogság

Kinézek az ablakon és ősz van. Ennél csodálatosabbat nem is láthatnék. Tudom, hogy csak illúzió és nagyon átmeneti, de most akkor is szárnyal tőle a lelkem. :)

Felelősségteljes tévézés

Évekkel ezelőtt, amikor először vetítette a viasat3 a Helyszínelők sorozatot (akkor még szó sem volt spin-off(ok)-ról), az ORTT besorolása szerint 16-os korhatárt állapítottak meg rá, ami azt jelentette, hogy este 9 előtt nem lehetett sugározni. Ez így is történt, hiszen 21:05-kor kezdődött mindig. Aztán sorban jöttek az újabb évadok, illetve a Miamiba és New York-ba kihelyezett verziók is, amelyeket már nem csak a viasat3, hanem szép sorban az RTLKlub (később a Cool TV) és a TV2 is elkezdett megvenni. Ezek után, valamikor a sorozatok egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően a korhatár ügyesen "lejjebb kúszott" a 16 éves korról a 12 évesre, illetve a szülői felügyelettel nézhetőre. Ilyen besorolással persze már nem volt muszáj őket este 9-kor kezdeni, ami még jobban megnövelte a nézettséget (ördögi kört kialakítva). Mindezekből már szinte egyenesen következik, hogy már nem is csak mondjuk este 8 után (amikor azért lelkiismeretesebb -vagy szigorúbb(?) - szülők már aludni küldik a csemetéket) vetítik ezeket a sorozatokat, hanem egyre korábbi időpontokban. Sőt, a Cool Tv odáig merészkedik, hogy napközben(!), konkrétan délután 2-4 körül simán vetíti ezeknek a sorozatoknak az ismétléseit.

Ezek még mindig ugyanazok a sorozatok. Fegyverkereskedők, halottak, közvetlen közelről mutogatott (mű)véres sebek, áltudományos maszlagok és rengeteg (lehet, hogy egy felnőttnek nem tűnik fel, de egy gyereknek ez sok) erőszak. Biztosan kell ez a gyerekeknek? Persze értem én, nézettségi kérdés, ami meg ugye pénzt jelent.

Ráadásul nyári szünet van, amikor délen át, a nagy melegben (amikor még a meteorológusok is bezavarnak minket a lakásba, mert ugye UV sugárzás) mit is tehetne mást a szerencsétlen általános iskolás (is), minthogy bekapcsolja a tévét. És mivel alapvetően érdeklődő és kíváncsi faj vagyunk, igenis meg fogja nézni a helyszínelőket.

De, kérdem én, ilyenkor nem aggódunk a következő generáció lelki fejlődéséért? Vagy nem félünk, hogy majd szorongó, rosszul alvó, pszichológushoz járó huszonévesek lesznek? Vagy pontosan ez a cél? Hogy újabb szakmát tegyünk létjogosulttá azáltal, hogy a tévétársaságok is egyre többet keresnek? Ilyen mértékben nem változhatott meg a társadalom értékítélete. Vagy talán mégis?

És akkor - szerintem - innen már csak egyetlen lépés a sorozatgyilkosokat, erőszaktevőket és egyéb szatír hajlamú bűnözőket bemutató Gyilkos elmék sorozat (aminek egyik másik részét én magam is szorongva nézek meg), amit egy-két év múlva talán majd szintén megnézhetnek a gyerekeink akár a délutáni matiné idején is.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy merre haladunk.

Rádöbbenés

Mostam. És most tele van a ruhaszárító rózsaszín, sárga, narancsszín fodros-bodros ruhácskákkal. Ettől most kicsit fura, sokkos állapotba kerültem. Ugyebár egy ideje egyértelmű, hogy lányom lesz. De egy dolog a tudat és egy másik dolog a rádöbbenés.

Nekem már van egy fiam. Hogyan fogok tudni elboldogulni még egy lánnyal is? Jönnek a kétségek. Mit kell másképp, mit kell ugyanúgy? És még van 5 hét hátra, ha minden igaz. Addig még akár hozzá is szokhatok a gondolathoz. Nem egyszerű ám ez a dolog, de majdcsak lesz valahogy. 

Ma az otthonról hozott gyerekruhákat mostam ki. Holnap előszedem a szekrényből a korábban elpakolt bébiruhákat, amiket Ferike kinőtt. Utána jön az ágynemű, gyerekülés huzat és a többi járulékos dolog.

Ja, és tegnap óta nejlon ágybetéttel alszom. Nem mintha félnék a burokrepedéstől, de a matracot mégsem kellene tönkretenni. Most már tudatosan készülődök. :)

Szüléstörténet átgondolva

Az idő megszépíti? Lehet. De nem fogom azt mondani, hogy jó volt vagy mégse volt olyan rossz, mint amit leírtam másfél éve. Mert igenis fájt, hosszú volt és alapjaiban reméltem, hogy jobb lesz. DE!

Így a második előtt megint olvasgatom mások (az enyémet nem merem) szülési élményeiről szóló beszámolókat. Sok a panaszkodó anyuka. Nem figyeltek rá eléggé, durván szóltak hozzá, nem volt megfelelő az ellátás stb. Úgyhogy én most le fogom írni a pozitívumokat az első szülésemmel kapcsolatban, hogy aki látja, adja tovább, hogy egy rossz szülés is lehet jó. Meg amúgy is igyekszem a jó dolgokra koncentrálni, mert ha begörcsölök a rossztól, még nehezebb lesz a szülés.

Először is, ugye nem volt fogadott orvosom/szülésznőm/fenékvakaróm/vécés nénim. Ugyebár ez szokott lenni az első "hiba", amit felrónak, ha a kismama szerint nem foglalkoztak vele eleget. Miért nem fogadtál orvost? Nos, ennek több oka is van, amikbe most nem mennék bele, de most se lesz fogadott doki.

Nem volt a szülésem se könnyű, se komplikációmentes, de megvolt. Jól legyengültem, de a gyerek egészségesen született, jól elláttak engem is meg őt is, és mindenki kedves volt hozzánk. Nem nyaltak körbe, nem bántak velem úgy, mintha porcelánból lennék, hanem elmondták, mit kell tudni/tenni és segítettek, ahol kellett. Én nem is vártam volna el, hogy abajgassanak, nem az a dolguk.

A kórházi kosztról nincs sok élményem. Ettem valamennyit, arra emlékszem, de alapvetően anyáék meg Jozsó hoztak nekem ehető kaját - ezt tudom ajánlani mindenkinek, ha nem tetszik, amit adnak.

A csecsemős nővérek sem ugráltak körül. Elmondták, hogy rosszul szoptatok - biztos úgy is volt -, mondjuk mind szerint épp az volt rossz, ahogy az előző útmutatása alapján próbálkoztam, de ez mellékes. Igenis, egy elsőgyerekes anyuka nem tudja, hogy kell szoptatni. Azért, mert ezt nem tudod gyerek nélkül gyakorolni és kész. Tudomásul kell venni, hogy nem piszkálni akarnak azzal, hogy azt mondják, rosszul csinálod, hanem segíteni, hogy jobban menjen. És igenis nehéz lehet kívülről "megmutatni", hogy kell csinálni. Arra kénytelen vagy ráérezni. Persze akkor, hormonokkal tele elég nehéz objektívnek maradni és nem sértésnek venni a segítséget.

Emellett egyetlen nővér vagy orvos se tolt le azért, mert nem bírtam nézni, ahogy vért vesznek a gyerektől - sőt, a sápadtságom miatt még széket is adtak, hogy üljek le gyorsan, nehogy bajom legyen. Senki nem szólt be, hogy bezzeg a nagyanyáink szültek, szoptattak és mentek vissza kapálni...

Szóval, nekem az a véleményem, hogy hormonoktól túlfűtve sok dolog van, ami hirtelen rosszul eshet, de így utólag belegondolva én szerencsésnek érzem magam, mert a DOTE szülészeten minden felszerelés és alkalmazott rendben volt, és mindent megtettek (és megfelelően csinálták), ami benne van a munkakörükben.

Körülugrálni meg ott volt a család, miután hazajöttünk. És csúnya dolog ezt mondani, de az sokkal zavaróbb és fárasztóbb volt... :)

Hány rokonod van?

A téma az esküvő. A szereplők a faluban (anyáéknál) lakó család. Nagyi és apuka nyugdíjas, anyuka varrónő - hol van munkája, hol nincs. Három gyerek van, ebből kettőnek van már családja, a legkisebb most fog nősülni. Anyuka nemrég mondta anyának, hogy milyen szerencsések (mármint anyáék), hogy tudnak minket támogatni anyagilag, mert nekik sajnos nincs rá lehetőségük. Erre azt gondolná az ember, hogy akkor nem szerveznek rongyrázós lagzit, hiszen nincs miből.

Nos, ma beszélt anya az anyukával. Kétszáz(!) fős esküvő lesz. A rendezvény nagy részét a menyasszony családja fizeti (tőlük jön a több vendég), az ismerőséknek "mindössze" 60 meghívottjuk van.

Elsőre kiakadtam a számokon. Egy 200 fős esküvő kétmillió forint - fejenként 10000 forintot szoktak számolni rá, nyilván ennél lehet olcsóbban és drágábban is kihozni. Nem az én dolgom, hogy vagy honnan fizetik ki (akár a saját 600 ezres részüket, akár az egészet - bár nem értem, minek ennyi pénzt fizetni egy napért, de mindegy). 

Ami engem megdöbbent, az a vendégek száma. Hogy a manóba tudnak összeszedni ennyi vendéget? Adriék esküvőjén talán 70 ember volt (vagy 75?) összesen. Ebben már benne voltak a szomszédok, apa és apósék főnöke feleségestől, ismerősök, barátok, kötelező körök (az ő esküvőjükön voltak tesómék) és a rokonok. Oké, szűkített lista volt. Minden baráttal együtt lehetett volna 120 fő is, de az a maximum. És szerintem így is túl sok volt a "kívülálló". Nálunk össze-vissza 43 ember volt, és nekem az is tömegnek tűnt. Szóval, el sem tudom képzelni, hogy tud egy pár összeszedni kettőszáz embert egy esküvő vendéglistájára... Nekem ez akkor sikerült volna, ha mondjuk meghívom az összes évfolyamtársam, gimis és általános iskolás osztálytársam - nyilván a Jozsóét is - az összes közvetlen munkatársat és szerintem még akkor se jönne ki a 200. Tényleg nem értem. Ahogy azt sem, hogy mi értelme van. De egy dolog valószínű - mivel ismerem a vőlegényt, merek tippelni - ugyan a nagy esküvő nem garancia semmire, de ők nem fognak két év múlva elválni. Legalábbis, nagyon meglepődnék rajta. 

De mostanában olyan sok meglepetés ért, hogy lehet, nem is kellene tippelgetnem...

Shrek - az utolsó

Hétvégén megnéztük a legújabb Shrek filmet. Minden szülőnek (főleg a fáradt apukáknak) ajánlani tudom, aki úgy érzi, a fejére nő a család. Igen, néha valóban borul a bili, de azért nem szabad mindent eldobni az első "ajánlatra", mert a végén rájöhetünk, hogy mekkora hibát követtünk el. (Nem kanyarodok vissza a válásos bejegyzéseimhez, bár lehetne.)

Nem akarok most részletes kritikát vagy egyáltalán a történetet leírni, mindenki nézze meg, akit érdekel. Talán annyit mondanék el, hogy szerintem nagyon jól beleültették a megszokott Shrek stílusba azt a mondanivalót, amit a felnőtteknek szántak vele, ugyanakkor a gyerekek számára is élvezhető maradt a történet.

Tényleg csak azt tudom mondani: nézzétek meg!

Abortusz

Olvastam egy bejegyzést a Poronty blogon. Sokat lehet vitatkozni a témáról - hogy az írónak például tényleg abortusza volt-e vagy sem -, ott ebbe nem akartam belemenni, viszont önkéntelenül is elgondolkodtatott a kérdés, és úgy érzem, már tudok róla értelmesen írni.

Előrebocsátom, hogy nagyon nem preferálom az abortuszt. Ennek nincsen igazán vallási vagy egyéb ideológiai alapja, nem vitatkoznék senkivel, hogy a magzat jogi személy-e vagy hasonlók, csak alapvetően azt mondom, hogy ha lehet, inkább ne. Ugyanakkor természetesen nem dugom a homokba a fejemet és minden nehézség nélkül fel tudok sorolni olyan eseteket, amikor magam is az abortuszt választanám.

Újabb kategorikus kijelentés a témához: felelőtlenségnek tartom, ha valaki 60+ évesen, betegen (örökíthető, gyógyíthatatlan, szellemi betegségekre gondolok például) vállal gyereket. Egyszerűen azért, mert egy gyereknek szüksége van a szüleire - lehetőleg mindkettőre és lehetőleg minél tovább (mi ezért is vállaltunk a trendhez képest fiatalon gyereket). Ugyanakkor szintén nem tartom nagyon szerencsésnek (a felelőtlenség ide talán durva szó, bár néha szoktam azt is használni), ha valaki megtudja a terhesség alatt, hogy a gyerekének olyan baja lesz, amivel nem hogy teljes életet nem fog tudni élni, de egész életében másokra lesz utalva, ennek ellenére ragaszkodik a gyerek megtartásához. Mondhatjuk, hogy ez az ő magánügye. És tényleg az, amíg ő gondoskodik róla. De azért lássuk be, a szülő általában hamarabb hal meg (esetleg rokkan le már korábban), minthogy a gyerekét élete végéig ellássa. Akkor pedig azt a szegény gyereket igenis be fogják dugni valamilyen intézetbe, ahol ugyan kap szakszerű segítséget, hogy elvegetáljon (tisztelet a kivételnek, ahol többet is), de ennyi.

Van egy régi történetem egy asszonyról, akit nagyra tartok, és aki maga megrögzött abortuszellenes. Szerinte az abortusz bármilyen okból is történik, gyilkosság. Kicsit megingatandó a kijelentésében felvázoltam neki egy lehetőséget. Mi volna, ha -az akkor 12 éves- kislányát megerőszakolná valaki és minden utólagos óvintézkedés ellenére teherbe esne? Akkor is kényszerítené a gyerekét, hogy megtartsa a babát? Erre igazából nem tudott válaszolni, én pedig kicsit szégyelltem is magam, hogy ilyen durván estem neki a témának. Ugyanakkor sajnos látni kell, hogy igenis vannak esetek, amikor az abortusz a felelős döntés.

A reggel olvasott cikkben szereplő hölgynek amúgy valóban nem abortusza volt, "csupán" a terhesség első harmadában elhalt magzatát szedték ki a testéből, ugyanakkor voltak vele egy szobában olyanok, akiknek valódi művi megszakításuk volt (például egy 15 éves kislány).

Szomorú, hogy ennyire "könnyű" racionálisan látni egy ilyen összetett kérdést, mint amennyire én annak látom most. De sajnos muszáj. Mert ez is a felelősség vállalásáról szól, ugyanúgy, mint az, ha megtartunk egy babát. Az első terhességemnél még rettegtem az abortusz gondolatától, a másodiknál már értelmesen tudtam róla gondolkodni. Azt hiszem, egészen más azt mondani, ha kiderül, hogy beteg lenne a baba, hogy vetessük el, ha az embernek már van egy egészséges. Nem hiszem, hogy könnyű döntés lett volna, ha meg kellett volna hozni, de tudom, hogy meghoztam volna. Ugyanakkor, sosem vetetnék el egy egészséges gyereket - mondom most, 27 évesen, hogy magam is egészséges vagyok -, csak azért, mert macera lenne még egy.

Úgy gondolom, nekem most ez a véleményem az abortuszról.

Válás ismét

Újabb ismerős családi állapotában történt változást tolt az arcomba ma reggel az egyik közösségi portál. Komolyan megdöbbentő, hogy mennyien válnak el manapság. Persze én is olvasok cikkeket meg statisztikákat, de ez így napról napra elém téve sokkolóan hat. Ilyen sok elhamarkodott házasság születne? Vagy ennyire könnyen kilépnek az emberek egy hivatalos kapcsolatból is? És ez csak engem sokkol ennyire?

Nem akarom elhinni, hogy a körülöttem lévő emberek valóban mind párkapcsolati analfabéták lennének. Akkor viszont tényleg nem értem, mi ez a hirtelen megnövekedett "válási" arány.

Ráérhetnénk még egy kicsit?

Megint jön a meleg és én megint egyre nehezebben bírom. Egész éjjel feszült a hasam és többször is nyomott úgy a kishölgy, mint aki ki akar jönni. Pedig még nem kellene. Most itt ülők-fekszek a laptop mellett és szuggerálom, hogy jó az még neki ott bent, illetve közben igyekszem elterelni a figyelmemet a dologról. Legalábbis, ami a szülést illeti.

Rengeteg dolgom lenne még. A babaruhákat ki kell mosni, vasalni, elpakolni. Előkészíteni a bébihordozót, rendbe tenni a lakást, elrendezni a kiságyat meg még nem is tudom most elgondolni, mi mindent.

Közben persze vannak egyéb dolgaim is. Van egy új kihívásom - akarom mondani virágom :) -, amit Kettől kaptam múlt héten. Mint kiderült, sikerült kiválasztania egy olyan növényt, aminek elég határozott igényei vannak - remélem, meg tudom tartani. :)

Közben a másik nagy kihívás, hogy zoknikutyának kutyaólat kell készíteni. Ez lesz a hétvégi program, ha fogom bírni. Jelenleg szegény kutyus egy tejesdobozoknak készült kartonban "lakik", már amikor Ferikének olyanja van, hogy bele akarja pakolni. Meg kell jegyeznem, hogy nem mi mutattuk neki, hogy a kutyusnak házban a helye, egyszerűen magától úgy érezte, hogy a doboz oldalán lévő ovális lyukon pont jól be lehet tuszkolni a zoknikutyát. Okos gyerek, mindig is mondtuk. :) Szóval, ezért hétvégén majd készítünk zoknikutyának egy szép színes házikót valami dobozból, hogy abba lehessen a későbbiekben betuszkolni.

Közben be kellene küldeni a liberoklubba a vonalkódokat is, hogy megérkezzenek az ajándékok a szülésre - ugyanis nem áll szándékomban még ilyen korán szülni (mintha rajtam múlna).

Mindeközben egyre érzékenyebb vagyok - minden dologtól képes vagyok pityeregni - és szerintem egyre összeszedetlenebb is. Pedig még legalább két bejegyzés van a fejemben, de lehet, hogy értelmetlenség miatt elmaradnak... Mostantól pedig fokozottan igaz, hogy ritkulni fognak a bejegyzések. Hiába lenne mit írni, egyszerűen nem bírok fogalmazni. Ez van...