Számvetés - ilyenkor az jön, nem?

Visszagondolva azokra a szilveszterekre, amikre emlékszem, elmondhatom, hogy voltak fura esetek, de kevés olyan, ami tényleg említésre méltó.
Kisebb koromban - értsd 12 éves kor alatt - többször töltöttük együtt a szilvesztert az unokatesóimmal. Ilyenkor vagy mamáéknál vagy nálunk voltunk. Emlékszem, hogy mamánál apáék régi szobájában kipakoltunk az asztalra egy csomó édességet meg ropit, volt jó sok üveg kóla, és rengeteget játszottunk. Néha átmentünk és együtt néztük a tévében Hofit és a hasonló kaliberű műsorokat - nagyapa imádta őket, nekünk meg nem volt beleszólásunk a választásba.
Emlékszem egy otthon töltött, szintén unokatesós szilveszterre is. Két napig irtottuk az otthon fellelhető színes papír készleteket lyukasztóval, hogy elegendő mennyiségű konfettit gyárthassunk. Anyával néztük a reggeli műsorokat, amiben azt magyarázták, hogy kell szilveszteri italokat, bólét, grogot, ilyeneket készíteni, közben meg szendvicseket gyártottunk. Akkor még csak darabra volt két tévénk. A nappaliban ment a hatalmas Videoton csoda - büszkék voltunk rá, sok évig húzta és színes volt. A gyerekszobában pedig a majdnem kiszuperált piros csoda, a régi kor letűnt emléke, egy fekete-fehér Junost. Apa a másik épületből húzott át hozzá kábelt, hogy antennához legyen kapcsolva, én meg addig ügyködtem, míg be tudtam úgy szerelni és állítani, hogy egy, kis állítással két csatornát fogjon. Arra már nem emlékszem, mit néztünk, de akkor még nagy szó volt, hogy külön tudtunk tévézni. Ami még rémlik ebből a szilveszterből, hogy még következő húsvétkor is találtunk itt-ott konfettimaradványokat - például a virágok tavaszi átültetésekor a cserepekben (rejtély, hogy kerültek pont oda).
Idősebb korom szilveszterei kissé máshogy teltek. Középiskolás éveimben például rendszeresen átaludtam a dolgot, esetleg egy darabig néztem a tévét, de ennyi.
Amikor egyetemre kerültem, sokféle módon próbálkoztam megtalálni a számomra ideális szilveszteri elfoglaltságot. Töltöttem szűk baráti körben, filmnézéssel - ügyesen el is mulasztottuk az éjfélt -, kettesben az aktuális barátommal (vettünk egy playstation játékot és játszottunk), vagy egyedül egy nagy összeveszés után.
Ezután következett egy teljesen új időszámítás - bár ettől még minden szilveszter más volt. Előzör is volt egy emlékezetes szilveszteri buli a koliban, amire elég nehezen vettem rá magam, hogy egyáltalán elmenjek, de mondhatom, igazán megérte. Tavaly Lehonál voltunk - nevezzük házibulinak - és társasjátékkal, kártyázással és beszélgetéssel töltöttük az estét.
Az idei szilveszter pedig ismét újdonságot tartogat. Az, hogy itthon leszünk, egyértelmű, hiszen velem már nem lehet bulizni menni. De hogy pontosan mi lesz, az jelenleg egy rajtunk kivül - oké, rajtam belül (fejen) - álló személytől függ. Nagy ünneplés nemigen lesz, de az biztos, hogy új időszámítás kezdődik 2009-cel. Erről szól a hászasságom. Szinte minden nap egy új világ kezdődik. Azt hiszem, ez a természetes, mégis furcsa néha. Mindenesetre, ettől kerek a világ.
Hát, tudom, ez a számvetés nem az elmúlt évről szól, de ha valaki arra kíváncsi, olvassa vissza a korábbi bejegyzéseimet - talán majd később azt is összefoglalom.
Számomra ez a nap olyan, mint a többi és mégis más. Most pedig mindenkinek jó szilveszterezést és boldog új évet kívánok. Ne tegyetek olyan fogadalmakat, amiket úgyse tudtok megtartani, ne petárdázzatok és ne igyatok közterületen, mert az törvénytelen, viszont mindenképpen töltsétek úgy a szilvesztert, hogy az emlékezetes lehessen számotokra. BÚÉK.

Karácsony

Ez volt az első - és egyben úgy néz ki, hogy az egyetlen - olyan karácsony, amit kettesben töltöttünk el. A két és fél még kettőnek számít (bár Pöttöm azért nem nagyon hagyta, hogy egy pillanatra is elfelejkezzünk a jelenlétéről)!
Amúgy sikerült a lehető legkellemesebb és legkevésbé aktív karácsonyt produkálnunk. Aludtunk, játszottunk keveset, pihentünk, néztünk tv-t és körülbelül ennyi. Ránk is fért már a pihenés. Főleg rám, ugye, aki köztudottan rendkívül sok mindent csináltam az elmúlt időszakban.
Viszont még 23-án voltunk dokinál, aki azt állapította meg, hogy Pöttöm most már érett magzatnak számít, azaz nyugisan megszülethet, ha akar. Jelenleg azonban még leginkább engem akar rugdosni...
Szóval, a karácsonynak vége, viszont Apa szerencsére január 5-ig nem dolgozik, így még pihenhetünk egy teljes hetet. Bár, ezalatt még egyszer el kell menni dokihoz, de ez már így lesz még néhány hétig. Már nem is olyan sok idő, és a kis legény itt fog üvölteni a lakásban, hogy ne csak az anyját, de az apját se hagyja aludni. És úgy tűnik, mégis türelmes lesz és a születési dátuma 2009-cel fog kezdődni. :)

Helyzetjelentés

Mindenki azt kérdezgeti, hogy vagyok? Hát, erre nehéz így válaszolni. Nem tudom. Furcsán. Olyan dolgokat érzek, amiket még soha és amiket nem is tudok szavakba önteni. (Hogy lehet egyáltalán szavakba önteni valamit, mert mondjuk pohárba oké, de szavakba?) Szóval, van bennem egy pici mocorgó, aki elég aktívan végzi a dolgát - vagyis mocorog. Persze a legjobbkor csinálja mindezt, mindig, mikor aludni akarok. :) Ennek örömére leginkább egy álmos bébibálnához tudnám magam hasonlítani - bár, Márk ma megjegyezte, hogy jól nézek ki. Egészen biztosan, már amennyire az ember terhesen jól nézhet ki. Vékony az nem vagyok, viszont jelenleg ez nem is cél.
Most már kezdek felkészülni a szülésre is. Legalábbis lelkileg. Azt olvastam, hogy a szülés attól függően fáj, mennyire vagy képes elfogadni a tényt, hogy ez természetes dolog. Szóval nem szabad rettegni tőle. Hát, én nem is rettegek - már. Volt, amikor féltem, de most inkább várakozással telinek mondanám magam. Igazából nem is gondolok a szülésre. Arra koncentrálok, hogy most a pocakomban van egy kis manó, aztán meg egyszer csak majd már a karjaimban lesz - és az apját se hagyja majd aludni, nem csak engem (haha). Mindenesetre a szülés ebben a folyamatban egy elkerülhetetlen, átmenetet képző valami, amin úgyis túl fogok esni, úgyhogy nem görcsölök rajta, mert akkor nem is a baba lenne a lényeg, hanem a szülés. Márpedig itt a baba a lényeg.
Fárasztó hetem van. A diákjaim most mutogatják be a félévi beadandót - persze van, aki megpróbál még időt nyerni... Csak tudnám, mit gondolnak, hogy majd a szülőszobán fogom aláírni az indexüket? Leginkább velük is igyekszem nem idegesíteni magam.
Fura érzés így lenni. Máshogy néznek rám az emberek. Mosolyognak. Így hát, nekem sincs más dolgom, mint mosolyogni. Ez a szép a terhességben. (De azért már várom a végét.)

Reggel

Kábultan ülök és bámulok a monitorra. A bioritmusom gyakorlatilag nem létezik. Az utóbbi időben egyszerűen képtelen vagyok rendesen aludni. Egyszerűen, amikor már nem bírom, elnyom az álom. És ez nagyon ritkán történik úgy, hogy akkor most már este van és elmegyek lefeküdni.
Manókám egyre kevesebb hellyel és egyre nagyobb mozgásigénnyel rendelkezik, ami nemigen segít a pihenésemben, Apának viszont kifejezetten tetszik.
Közben tegnap kimostam a gyerekruhákat. Most mini méretű tipegők és bodyk száradnak a nappali közepén - Apa tegnap kérdezte is, hogy hogy fog ezekbe beleférni a gyerek :)...
Anyukám szerint - mivel elég agresszívan jelentkezik a tejelválasztásom (óriási tejfoltok képében az összes ruhán, ami épp rajtam van) -, ne is számítsunk rá, hogy ez a gyerek megvárja a január végét. Hát, ha nem, hát nem. Visszadugni nem fogjuk...
Tegnap Apa meghozta a bundazsákot is, úgyhogy ma azt fogom mosni, meg a gyerekülés és a babakocsi huzatát. Ne mondja senki, hogy nem készültem fel.
De most még bambulok egy kicsit. Megiszom a teámat (mármint az első bögrével a sok közül), befejezem a reggelit és élvezem a terhességem utolsó hónapjának minden percét.

Félelmek

Rájöttem, hogy az éppen aktuális kisebb-nagyobb paráim mellett van egy tényleg állandó nagy félelmem, mégpedig az, hogy elkezdek olvasni egy könyvet és meghalok, mielőtt a végére érnék. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de nekem igenis ennyire fontos az olvasás. Így engem nem is az foglalkoztat, hogy van-e élet, hanem hogy vannak-e könyvek a halál után...

Babaruhák, kellékek, ajándékok, sómegvonás

Összevont bejegyzés következik az elmúlt napok eseményeiről. Jelentem, kezdek fáradni, úgyhogy valószínűleg ritkulni fognak a bejegyzések.
Szombaton bevásároltunk pöttöm fiacskánknak. Hát, nem olcsó dolog gyereket vállalni, de azért nem kell feltétlenül elszállni. Először is - nagy szerencsénkre - a Tescoba mentünk. Nos, eddig is tudtam, hogy van a Tesconak babás részlege, de most egész kellemes meglepetések értek. Sikerült találni 3 db-os kiszerelésű body csomagot 800 Ft-ért (összehasonlításképp: a bababoltban 865 Ft darabja), illetve szintén 3 darabos rugdalózó csomagot 2200 Ft-ért (bababolt 2500/db-tól). Így végül a legtöbb cuccot ott vettük meg (pl.: tetra törölköző, cumisüveg). Ezután jött a gyógyszetár: nedvességfogó ágybetét (nem tudom, mi a hivatalos neve), lázmérő és mellszívó - ez utóbbit tegnap cseréltettük ki, mert mint itthon kiderült, el volt repedve (a használatától előre félek). A körút végén jött a bababolt, ahol már csak apróságok kellettek (olló, orrszívó, babahajkefe), meg persze a matrac.
A matracnál kicsit megállnék. Először is, nem vagyunk trendik, hiszen nem kókusz, hanem szivacsmatracot vettünk - mi is felnőttünk, pedig akkor a kókuszrostot még nem matracosították, és ez sokkal olcsóbb (fujj, a gyereken spórolunk, lehet utálkozni). Ami engem meglepett, az a matrac mérete: 60*120-as. Tudtam, hogy ekkora kell. Lemértük, ez fér be a hálóba, ilyenhez kértük a gyerekágyat Lacitól, de akkor is, olyan kicsike. Amúgy félelmetes, hogy minden milyen kicsi. Az 56-os rugdalózó akkora, hogy szerintem nem menne rá az otthoni játékbabáimra sem. Pöttöm. Egyszerűen olyan meglepő tud lenni, hogy egy ember olyan picike, amikor megszületik. És ez még egy átlagos emberke mérete.
Ajándékok: először is megkaptam a várandós mama csomagomat (mindenkinek ingyen jár a 3. trimeszterben), amiben nem sok használható dolog volt, de legalább cumi volt benne (kék - micsoda szerencse), úgyhogy azt nem kellett venni. Emellett kaptam a Brendon bababoltban egy csomó katalógust, meg a gyógyszertárban valami Baba Patika nevű újságot, ami szintén ingyenes és még kérni se kellett - látszik rajtam, hogy terhes vagyok, na, csak a buszon felejtik el mindig észrevenni.
Ajándék témakörben még valami: ha valaki úgy érzi, hogy majd babalátogatni akar jönni és még esetleg valamit hozni is akar (igazán nem kell), a következőket kérem szépen figyelembe venni (ígérem, nem szállok el, csak szeretném, ha nem vásárolnátok fölösleges hülyeségeket). Szóval, 56-os és 62-es méretű ruhákból előre láthatólag eléggel rendelkezünk, így olyat ne - amúgy is pár hét alatt kinövi majd a gyerek. A következő méret asszem a 68-as. Ha valaki ruhát akar venni, javasolni tudom ugyanúgy a Tescot, ahogy mi csináltuk - viszonylag normális áron vannak aranyos rucik (mi fehéret vettünk kezdésnek, egyetlen kikötés, hogy ne rózsaszín legyen). Sapkát, sálat, kesztyűt, ilyneket nem érdemes venni, több okból: először is drága, másodszor az anyukám nekiállt ilyeneket kötögetni, úgyhogy lesz. Játékok: nem akarok porfogókat látni a gyerek körül. Porfogó alatt én a plüss és hasonszőrű jószágokat értem, amikben előszeretettel fog megtelepedni jónéhány poratka. A babáknak való játék műanyag - remélhetőleg nem tartalmaz káros anyagokat, bár ezt manapság semmi nem garantálja. Lehetőleg kerüljétek el a 3 éves kor alatt nem ajánlott dolgokat - oké, ez már csak vicc. És komolyan, de nagyon komolyan, ne költsetek vagyonokat ajándékokra, ez a dolog nem arról szól.
És akkor röviden a mai nap eseményei (tényleg hosszú lesz ez a bejegyzés): bementem a városba, hátha látok valami jó könyvet. Még nőnapra kaptam 3000 forintnyi Alexandra utalványt az egyetemtől, gondoltam, levásárolom. Hát, hülye ötlet volt. Meg kell jegyeznem, a méreteim már vetekszenek egy bébibálnával, de ettől függetlenül sem érezte úgy senki, hogy esetleg átadja a helyét a buszon. Nem baj, két megállót kibírtam. Meg amúgy is, már csak két napig érvényes a bérletem, utána meg hónapokig úgyse fogok buszozni. Mindenestre, ismeretlenül is köszönöm minden kedves debreceni buszozónak, akivel ma volt szerencsém összefutni. Nos, a vásárlás mindössze annyi eredménnyel zárult, hogy vettem a DM-ben egy ajakbalzsamot meg jól elfáradtam. Hazafelé ráadásul elkapott az eső, a ház előtt meg még a védőnőm is, aki rögtön közölte, hogy mostantól lehetőleg mellőzzem a sófogyasztást. Hogy miért? Mert a 8. hónapban vagyok és menetrendszerűen elkezdett vizesedni a kezem. Már a kisujjamra sem megy fel a karikagyűrű- ez rettentően zavar is, miután egy éve szinte le se vettem (majdnem most sem, mert későn vettem észre, hogy már nem akar lejönni). A só meg meggátolja a víz eltávozását a szervezetből, szóval ront a helyzeten. Tehát mostantól még többet kell innom és még kevesebb sót kell ennem. És jajj. Megint elfelejtettem bevenni a déli szögbogyót. Utálom, hogy nem bírom számontartani, mikor milyen tabletta jön. Nade, moat gyorsan beveszem, mert a vas kis kell. Ezt a bejegyzést meg befejezem, mert sikerült kicsit túlzásba vinni...
Mindenkinek kellemesebb napot kvíánok, mint nekem volt eddig. Mostantól már nem lehet rossz, mert ki se mozdulok itthonról :)

A ma reggeli kedvenc cikkem

Tangó egy gyermekért

Meghatódós, sírós kismama vagyok, de megígérem, hogy ha elég nagy lesz a baba, hogy legyen időm mellette másra, végre igazán, tényleg, rendesen megtanulok táncolni...