Csilla dolgozik

Mostanában - ahogy egy régi jó ismerősöm rávilágított - a munka már nem csak az anyai teendők ellátását jelenti.
Igen, hölgyeim és uraim, végre sikerült munkát szereznem. Nem is akármilyet, hanem jó nagyot. Egy teljes 700 oldalas könyv fordítását én csinálom. Ekkora munkám még sosem volt és ráadásul nagyon ki vagyok esve a gyakorlatból, úgyhogy most folyamatosan hulla vagyok (ma ki is dőltem kissé), de ez most nagyon megéri.
Örülök, hogy lehetőséget kaptam és nem fogom elszúrni. Így egyszerre dolgozok és itthon lehetek Ferikével. Ez persze jól hangzik, de csak még fárasztóbbá és nehezebbé teszi a dolgot, mivel kb negyedóránként meg kell szakítanom a munkát. Azért eszem ágában sincs panaszkodni. Tényleg örülök, hogy dolgozhatok. És most pihenek, mert holnap ismét neki kell ülni a könyvnek.

Az első

Hát, hogy stílszerű legyek, ezt is megléptük.
Furcsa dolog belépni egy üzletbe azzal a szándékkal, hogy valami olyasmit vegyünk, amihez nem értünk. Jogos lenne a kérdés, hogy lehet, hogy egy nő nem ért a cipőkhöz, de ebben az esetben egy babacipőről van szó. Egészen pontosan egy 18-as méretű elefanten márkájú tipegőcipőről. Na ugye, hogy nem is olyan egyszerű?
De most a szerencséseknek elárulom a babacipő vásárlásának titkát. (Feltéve, hogy nem a sokadik gyereknek vesszük, mert akkor nyilván saját tapasztalatból is megy.) Először is, készüljünk fel rá, hogy a babacipő drága. Nem is kicsit. A jelen példány egy 7990 forintos darab (ez volt az egyetlen, ami jó volt Ferike lábára). Szóval, a titok. Ha még nem vettünk babacipőt, akkor javasolt körülnézni a cipőboltokban, hogy hol árulnak egyáltalán. Figyelem: bababoltba ne menjünk, ott még drágább! Ha megvan a bolt - esetünkben a Deichmann -, akkor már csak segítséget kell kérnünk. Na, ez az igazi kihívás. A feladat: keressünk egy legalább 30 körüli hölgyet az eladók között, akiről ránézésre meg tudjuk mondani, hogy van gyereke. Miért? Mert egy 20 éves eladó lányka simán el fog olvadni a gyermekünk aranyosságától és közben lazán a kezünkbe nyomja a legdrágább cipőt, amiben "olyan cuki" a gyerek. Ugyanakkor (tisztelet a kivételnek) nem fogja megmondani, hogy mire figyeljünk a választáskor, hogy nézzük meg, jó-e a cipő, hogyan fog benne járni a gyerek stb. Ezeket a dolgokat csak egy tapasztalt anyuka tudja megmondani. Nekünk tegnap este szerencsénk volt. Találtunk egy kedves, láthatóan gyakorlott hölgyet, aki nagyon szívesen segített, sőt, több olyan gyakorlati tanácsot is adott, aminek folytán valószínűleg elkerülünk majd néhány idegeskedési fázist, ami a gyerek lábának állására, a járására, illetve a lúdtalpra vonatkozik.
Szóval, büszkén jelenthetem, hogy Kozell Ferike immár egy méregdrága tipegőcipő boldog tulajdonosa, amit reményeim szerint nem fog kinőni az idény végéig.

Kövezzetek meg, de nekem akkor is ez a kedvenc évszakom

Lássatok egy kicsit az én szememmel:

Szeretem, hogy reggel csípősen friss a levegő, de napközben még meleg van. Szeretem, hogy még csinosan fel tudok öltözni, de már be lehet lőni úgy a ruhákat, hogy amiben reggel már nem fázom, abban nem fogok napközben megsülni.
Szeretem, hogy úgy van meleg, hogy közben nem fülledt, nem fojtogató a levegő. Szeretem a frissességét, a fényeit. Szeretem a hajnali ködöt a fák közt, amikor átszűrődik rajta a felkelő nap fénye. Szeretem az igazi őszi naplementéket, amiket órákig lehet nézni, és megmutatják a világ összes színét. A színek ilyen kavalkádját egyetlen másik évszak sem tudja nyújtani.
Számomra az őszi reggel a reményt jelenti. Reményt arra, hogy napközben még lesz egy kis napsütés, egy kis meleg, egy csöppnyi napfény. Ugyanakkor a frissességet is jelenti, ami felébreszt, amikor kinyitom az ablakot. Ami új kezdetekre ösztönöz, ami rádöbbent, hogy nem aludhatom át az életemet.
Én így látom az őszt. És ezért szeretem.

A célodat megtalálni fontos lépés

És nem is mindig egyszerű, hiszen annyiféle lehetőség jön az ember felé. Honnan tudhatjuk akkor, hogy jól döntöttünk? Szerintem csak onnan, hogy utólag nem derül ki, hogy rosszul döntöttünk. Nem látjuk a végét, illetve, nem veszünk róla tudomást, csak éljük az életünket. Néha nehéz, néha elviselhetetlen, máskor meg csupa öröm. Nem is mindig rajtunk múlik, hogy milyen. A mi dolgunk, hogy minél többet hozzunk ki azokból a lapokból, amiket kaptunk.
Azt hiszem, nekiállok sütni.

Ferike esete a kanapéval

Ferike feláll - MyVideo.hu

Végre sikerült videóra venni. Mire elővettem a fényképezőt, már mindig felállt és akkor persze nem akarta megismételni a mutatványt, amikor fel akartam venni. :)

Végre

Ma megújítottunk egy régi barátságot. Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzott, hogy így tudjak beszélgetni valakivel. Aki ismert, még mikor egyetemista voltam. Látott átváltozni, felnőni. Segített kimászni egy-két gödörből. Aztán eltávolodtunk egymástól. Nem volt nagy összeveszés vagy ilyesmi, csak egyikünk erre ment, a másikunk arra. Mondhatnám máshogy is, befejeztük az egyetemet.
A középiskola után sok olyan embert vesztettem el magam mellől, akikkel hat évet együtt töltöttünk. Először nehéz volt, aztán hozzászoktam. Ez az egyetem után más lett. Itt már olyan barátságokat lehetett kötni, amik igazán fontosakká váltak. Aztán vége lett, és a legtöbben eltávolodtunk. Nem olyan régen panaszkodtam, hogy mindenki elköltözött, én meg egyedül maradtam itt. Erre Anett rám köszönt, hogy mi lenne, ha találkoznánk.
Ma találkoztunk, és el sem tudom mondani, mennyire jól éreztem magam. Teljesen felfrissültem és még sétáltam is egy jót.
Hát igen. Be kell ismernem, hogy szükségem van barátokra...
Remélem, ezután ismét tartani fogjuk a kapcsolatot és (sokkal) sűrűbben fogunk találkozni.