Büszke vagyok Rád

Mielőtt elkezdeném a mai munkát, álljon itt egy emlékeztető mindazoknak, akik nem hitték vagy még mindig nehezen hiszik el, hogy az életed változik és úgy gondolják, menthetetlen vagy. Néha én is kétségbe tudok esni emiatt, de a körülmények ismeretében igenis eljutottam most arra a szintre, hogy büszke vagyok arra, aki vagy - akivé lettél.
Nem akarom elvenni az érdemeidet és nem is akarom úgy feltüntetni, hogy ezek csak rajtam múltak. Nem. Ezeket a dolgokat együtt hoztuk létre. Itt már nincs te és nincs én, itt csak mi van. És nem csak azért, mert papír van róla a városházán. Amit elértünk, azt közösen értük el. Nem is mertem remélni, hogy ez ilyen gyorsan és szembetűnően fog megmutatkozni.
Néha megijedek és arra gondolok, hogy talán egy szigorúbb életvitellel jobb haladást lehetne elérni, de be kell látnom, hogy tévedek. Tudom, hogy nem feszíthetem - egyszerre - a végtelenségig a húrt.Ugyanakkor neked is látnod kell, hogy mégiscsak működik az a dolog, amit csinálunk. Tudom, hogy utálod, hogy beosztalak, hogy piszkállak, hogy mikor mit csinálj, hogy intervallumokba osztom az életedet. De nézz körül!
Soha nem mertem igazán belegondolni, mi lenne akkor, ha szabadjára engednéd magad és úgy élnéd az életedet, mint a mi előtti időszakban. És soha nem gondoltam, hogy ehhez ilyen közel fogunk találni egy görbe tükröt, valakit, aki a te életed fejlődésével párhuzamosan, azon az életszínvonalon stagnál - sőt, néha úgy érzem, inkább romlik -, amin te is lehetnél, ha nem lenne mi.
Büszke vagyok rád. Büszke vagyok mindarra, amit elértünk és amit még elérhetünk és el is fogunk érni. Ha belegondolok, hogy honnan indultunk, hogy mennyien álltak elénk, hogy milyen sokan - és milyen fontos emberek - nem hitték, hogy akár ennek a töredékére is képesek vagyunk, még büszkébb leszek arra, amit elértünk együtt.
Örülök, hogy vagy nekem és örülök, hogy lehetek neked, és ezzel létrejöhet egy igazán erős és legyőzhetetlen mi.

Hmmm

Fura, hogy milyen dolgok tudnak rádöbbenteni arra, hogy magányos vagyok. Pedig, mondhatni, teljes életem van. Család, lakás, egzisztencia. Csak éppen a barátok hiányoznak. Erre tegnap döbbentem rá. Szomorú, hogy amilyen nehezen kötök barátságokat - a nyitottság megvan, csak a felvételi követelmények húzósak -, olyan könnyen veszítem el őket. Most például mindenki, akit igazán barátnak tudok tekinteni kb. 230 kilométernyi távolságban lakik. Miért kicsi az ország harmadik legnagyobb városa? És miért olyan nagy, ha az ember egész nap egyedül van benne?
És én még így is szerencsés vagyok. Végülis, a gyerek ki tudja tölteni a napjaimat, este pedig itt van nekem Jozsó. :) Szóval igazából nem vagyok egyedül, csak néha jó lenni máshoz is szólni. Nem, a gtalk nem ér.

Naivság

Múlton merengős írás következik.
Elgondolkodtam azon, mennyire is vagyok naiv. Azt hiszem, büszkén állíthatom, hogy egyre kevésbé. Persze még mindig előfordul, hogy elhiszek olyan dolgokat, amik többé vagy kevésbé átlátszóak, de minimum gyanúsak.
Már régen megfogadtam, hogy nem dőlök be például több "csajozós dumának", tanulandó a múlt hibáiból. A legdurvább ilyen dumát, aminek még elég csúnyán bedőltem, talán nem is merem felvállalni. Pedig, ha belegondolok, arról ordított, hogy hülyeség.
Azt hiszem, akkor kellett volna elmenekülnöm, amikor az illető, amúgy számomra egyáltalán nem vonzó srác, egy verset "írt" nekem, ami kísértetiesen hasonlított egy általam igen kedvelt magyar költő egyik művére. Nem titkolózni akarok a művet illetően, egyszerűen csak nem emlékszem rá. Arra viszont emlékszem, hogy a fiatalember megpróbálta a dolgot saját versként "eladni" nekem, ami persze egy - egoizmus jön, ami ebben az esetben jogos lesz - nálam tanulatlanabb lánynál valószínűleg bejött volna.
Hogy miért is nem koptattam le akkor? Nem tudnám megmondani. Imponált a hülyeség? - Talán. Ez persze engem is jellemez. Egy középiskolai kollégiumban furcsán hat az emberre a levegő is.
Aztán mindezek után előállt az általam hallott legátlátszóbb dumával, ami szinte szó szerint a "lehozom neked a csillagokat az égről" földi megfelelője volt. Nem kívánom konkrétan leírni. Legyen elég annyi, hogy elhittem, mert hinni akartam benne.
Azóta persze sok minden változott. A személyre szabott csajozós dumák is - már egészen más dolgok hoznak lázba. Viszont azt egy életre megtanultam, hogy ami túl szép, hogy igaz legyen, az tényleg túl szép és főleg nem igaz.
Nem állítom, hogy többé nem fogok bedőlni bizonyos dolgoknak - persze csajozós dumával már legálisan nemigen fognak hozzám közeledni-, de igyekszem egy kicsit körültekintőbb lenni.
Mindenesetre, azt hiszem, az ember néha igenis szeretné hinni, hogy a lehetetlen az ő kedvéért lehetséges.