Megleptük a védőnénit

Ez először a múlt heti látogatásakor sikerült, amikor Ferike ügyesen lepisilte Detty karját (Detty a védőnő, amúgy kb. Adrival lehet egyidős, szóval olyan 22-23 éves). Ma azonban megmutattuk neki, hogy milyen ütemben fejlődik Ferike. Azt mondta, hogy már most olyan dolgokat csinál, amiket két hónaposan szoktak a babák. Ugyanis nézegeti a kezét és próbál oldalra fordulni. Szóval fejlődik. És nézelődik, ismerkedik a világgal. Én pedig egy nagyon büszke anyuka vagyok.

Kedvenc kakis történetem

Múlt héten Ferike elkakilt a pelenkázótól a franciaágyig. Aki esetleg úgy érezné, hogy ez nem említésre méltó teljesítmény, annak elmondom, hogy ez egy kb 30-40 centis kakisugarat jelentett, ami elől Adrival épp az utolsó pillanatban sikerült elugranunk.
Szegény Apa épp az előző héten mosta ki az ágytakarót... de lagalább nem az ágyneműt kellett tisztíttatni. És az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy Apa rendkívül büszke volt a kisfia teljesítményére.

Vidám dolgok

Mindenki figyelmébe ajánlom a világ legdrágább kisbabájáról készült (elfogult vagyok, tudom) képeket és videókat (linkek az oldal tetején). Mindkét gyűjtemény folyamatosan bővül.

Kezdek újra ember lenni

Nos, a világsokkolás után jelentem mostantól kellemes, megható és szép babás történetek fognak jönni. De csak lassan, mert iszonyú fárasztó ám egy pici gyereket ellátni, főleg éjszaka.

Azért még álljon itt, nem annyira a közönségnek, mint inkább magamnak tanulságos esetként, hogy mennyire fontos dolog a légzésfigyelő. Múlt kedden ugyanis megmentette a kisfiam életét. Hát, senkinek nem kívánom azt a pár percet - nem is tudom megmondani mennyi idő volt. De látni, hogy a kisbabád teljesen elfehéredve fekszik az ágyában és nem vesz levegőt és neked kell őt visszahozni az életbe... soha többé nem akarom átélni azt a szörnyűséget.

Ébredés és ájulás

Ébredezem. Érzem, hogy az utolsó öltést csinálja a doki. Próbálok visszakúszni az alvásba. Nem akarom érezni. De már vége is. Kinyitom a szemem. A doki mosolyog. Mondja, hogy készen vagyunk. Áttesznek egy ágyra és átvisznek a megfigyelőbe.
Kába vagyok. Nem tudom, mennyi idő telt el. Jozsó ott van mellettem. Ferikét levitték a csecsemőosztályra. Kérdezek dolgokat. A gyerekről, anyáékról, arról, hogy mennyi az idő, evésről, nem tudom, mikről. Még kábult vagyok. Azt tudom, hogy akkor láthatom a szüleimet és a babát, ha fel tudok állni. Közben kiderül, hogy katétert is kaptam. Jön a szülésznő és megnyomja a hasam. Nem kellemes érzés és ezzel együtt egy csomó vér kifolyik belőlem. Azt mondja, ezt negyedóránként kell ismételni.
Eszek egy kis sütit, meg azt hiszem, iszok is. Nem tudom, mennyi idő telik el. Úgy döntök, fel kell kelni. Szólok, hogy megpróbálom. A szülésznő jön segíteni. Felültetnek. Szédülök. Azt hiszem, iszok kicsit. Aztán úgy döntök, felállok. Filmszakadás.
Jozsó és a szülésznő húznak fel a földről. Kérdem, hogy hol vagyok, mondják, hogy elájultam. Ebből ma nem lesz lemenetel.
Jozsó elmegy megnézni Ferikét és megmondja a szüleimnek, hogy menjenek haza, mert ma nem tudok kimenni a megfigyelőből. Aztán visszajön, de nem sokkal később hazamegy. Neki is hosszú nap volt.
És fel sem fogjuk, hogy szülők vagyunk.

A kisfiam

A bal oldalamnál van egy asztal, rajta egy fém tálca. Oda teszik le a gyereket. Oldalra nézek. Óriási, szürkésfehér kisgyerek.

Az első mondatom: Jézusom, ilyen nagy?

Aztán ijedtség. A köldökzsinór a nyakán van. Mitől ilyen szürke? És nem sír. Megkérdem, miért nem sírt fel? Az amerikai filmek hülyesége, hogy a gyerek kijön és már sír is. Valójában még ki kell tisztítani a légutait. Egy pipettával kiszednek valami véres-nyálkás cuccot a torkából.
Most sír. Erős, határozott sírás. Az én nagy fiam. Apa elvághatja a köldökzsinórt. A dokik meglepődnek, hogy nem hozott fényképezőt. De már rég megbeszéltük, hogy később fogjuk fotózni.
Nem teszik a mellemre, csak egy puszit adhatok neki. Nekem még dolgom van.
Jön valaki kérdezni a nevét. Aztán Apa elmegy vele, hogy biztosan jól írják le.
Közben nekem a méhlepényt kell megszülnöm. De nem válik le a méhfalról, le kell kaparni. Most jön képbe a fődoki. Úgy tűnik, akkora a karja, mint a vádlim. És könyökig belém nyúl. Fáj. Húzódok felfelé. Mondja, hogy lazítsak. Könnyű mondani. Pedig az érzéstelenítőt és a gátmetszést nem is éreztem már.
Nem fog menni. A doki úgy dönt, nem kínoz. Hívnak egy anesztest. Altatásban veszik ki és úgy is varrnak össze.
Közben Apa visszajön a babával. Megint csak egy puszit adhatok neki és elviszik.
Elaltatnak. Úgy érzem, nem használ, hiszem tisztán látok mindent...

Szülés

A szülőszék olyan, mint egy nőgyógyászati vizsgálószék. Persze nem bírok felülni rá. Azt hiszem, még nyomok is egyszer, mielőtt felsegítenek. Jozsó ott van mellettem. Azt mondják, rossz helyen áll. Hátralép, de megengedik, hogy a fejemhez jőjjön. Most már végképp nem bírom. A bal oldalamon áll a szülésznő - a kedvesebb -, a jobb oldalamon egy doktornő - cigarettaszaga van -, Lampé doktor a lábamnál áll, teljesen beöltözve, mögötte pedig még egy doki, valami fő akárki, aki felügyel és utasít, hogy nyomjak.
Jön a fájás. A két nő két oldalról rám nehézkedik és nyomja a hasamból kifelé a gyereket. Érzem, hogy elindult a feje. Nem tudom belőni pontosan, hol lehet. Olyan, mintha félig jött volna ki a méhszájon és most feszíti. Következő fájás. Megint nyomnak velem. Vége. Jozsó mondja, hogy kint van a feje. A doki is mondja. Azt mondják, még egy nyomás és megvan. Megkérdezem a dokit, hogy megígéri-e. Azt mondja, ha rajtuk múlik, meglesz, csak nyomjak erősen. Jön a fájás. Nyomok.

A vajúdás vége

A gázos vajúdóban a kezembe nyomják a maszkot. Ha jön a fájás, szívni kell teljes erőből. Szívom is. Fáj. Nem használ semmit. Legalábbis nem érzem, hogy használna. Közben úgy érzem, nem kapok levegőt. Belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés...
Halványan rémlik, hogy Jozsó ott áll mellettem. Hoz nekem vizet, de nem bírok inni, így csak megnedvesíti az ajkamat. Próbál segíteni, de elutasítom. Aztán két fájás között próbálok elnézést kérni. Szánalmasnak érzem magam. A fájás alatt úgy tapadok a maszkra, mint valami rossz drogos. És nem is érzem, hogy használna. A következő szívással megszűnik... Szánalmas vagyok. Legyen vége.
Hirtelen változik valami. Nyomtam egyet. Megijedek. Hogy nyomhattam, amikor nem is. A szülésznő azt mondta, a tolófájásokig nem szabad nyomnom. Elkeseredetten kérem Jozsót, hogy szóljon a szülésznőnek. Ő sem érti, hogy mi van. A szülésznő azt mondja, hogy ez már a tolófájások kezdetét jelenti. Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő. És egyre jobban fáj. A tolófájások alatt pedig már nincs érzéstelenítés. Még két fájás és elveszik a maszkot. Ismét kétségbeesem.
Tanítanak nyomni. Úgy kell, mintha székrekedésed lenne. Nem a hüvelyre, hanem a végbélre kell nyomni. Természetesen nem csinálom jól. A szülésznő bíztat, hogy a vége már egész jó. Rá kell éreznem, mi a különbség.
Jön a fájás. Jozsó tolja előre a fejem, felhúzzák a lábam, bele kell kapaszkodni és nyomni. Úgy érzem, szétszakadok. Nagy levegő és nyom. Ezt kell csinálni háromszor egy fájás alatt.
A szülésznő azt mondja, fájásgyenge vagyok. Kapok még egy infúziót. Közben nyomok. Aztán kikisérnek pisilni.
Most járkálunk. Ha jön a fájás, leguggolok és nyomok. Ezt is csináljuk egy darabig. Nem sokkal jobb, mint fekve, talán csak egy kicsit. Néha üvöltök, mert nem megy.
Hoznak egy vajúdószéket. Jozsó mögém ül, két fájás közt hátradőlhetek hozzá. Egyébként a szék peremét fogva nyomok. A szülésznő alám néz. Nem tudom, mennyi idő telik el, de egyszer azt mondja, megyünk szülni. Nem értem. Eddig mit csináltunk?
Útközben többször leguggolok nyomni. Úgy érzem, a beöntés nem volt sikeres, mintha félig kilógna valami a végbelemből. Eszembe sem jut, hogy aranyér. Csak a szülés után világosítanak fel. Rendes a szülésznő, pedig rákérdezek, hogy mi az.
Már csak meg kell szülni. Ennél már nem lehet rosszabb. Már látom a szülőszéket.

A vajúdóban

Ide már Apa is bejöhet. Kap egy zöld köpenyt, amin van egy csomó madzag. Összevissza kell őket összekötni, a felének nem látszik az értelme. Nekem közben jönnek a fájások. Rám van kötve az NST. Már nincs időérzékem. Aztán jönnek infúziót bekötni, mert nem tágulok eléggé. Aztán valaki azt mondja, hogy 5 perc múlva burokrepesztés. Ez kb. fél 11-kor van, mint utólag megtudom. Nem értem, miért kell. Mondják, hogy a magzatvíz koszos, a baba belekakilt. Továbbra se értem. Tegnap még tiszta volt. És nem rémlik, hogy a doki mondta volna, hogy most zavaros. Apa mondja, hogy neki mondták. Szétszórt vagyok.
A doki azt mondja, a burokrepesztés nem fáj. Anatómiailag tudom, hogy mit csinál, mert utánaolvastam. A fájáskor a baba feje és a burok közé feszül a magzatvíz, így a megfeszített burokba beleszúrnak egy tűt és a víz elfolyik. Namost egy kb 20 centis kötőtűt kell elképzelni. Nem mondhatnám, hogy nyugodt vagyok. Viszont anyának a burokrepesztés után én 25 perccel megszülettem. Anyáék 11 körül érnek Debrecenbe. Tehát a gyerek meglesz, mire ideérnek. Ez a gondolat éltet.
Felgyorsulnak az események. Nagyon fáj. Jönnek burkot repeszteni. Félek. A következő fájásnál fogja kiszúrni. Jön a fájás. A repesztés nem sikerül. Újabb fájás. A tű bemegy, elönt a forró magzatvíz. Hát, ezen is túl vagyunk. Már nem sok.
Most a szülésznő elkeserít, hogy még órák vannak hátra. Nem szeretem ezt a szülésznőt. A másik kedvesebb. Már kibírhatatlan a fájdalom. Már semmi nem érdekel. Nem számít mit csinálnak, csak szűnjön meg. Nem bírom tovább. Könyörgök, hogy szüntessék meg, vegyék ki.
Jön a szülésznő. A kedvesebbik. Kérem, hogy adjon valami fájdalomcsillapítót. Belém nyúl, megállapítja, hogy 4 ujjnyira vagyok tágulva. Azt mondja, akkor elég lesz a gáz is. Átvisznek egy másik vajúdóba. Már minden türelmem odavan.

Előkészítő

Az előkészítőbe nem jöhet be senki velem. Ha majd elkezdek vajúdni, egy ember bent lehet, nyilván Apa. A hölgy, aki felvesz, nem túl kedves, inkább racionális. Rámkötik az NST gépet, a baba nem sokat mozog, viszont stabil a szívverése. Ki kell tölteni holmi papírokat, hogy kinek adhatnak ki információt, ha rólam érdeklődik, hogy beleegyezek a szülésbe (szó szerint ezt mondták), hogy kérek-e magamnak is azonosító karszalagot. Találkozás az ügyeletes dokival (emlékszünk, nincs saját orvosom) - dr. Lampé Szabolcs. Az orvos meglepően fiatal - később kiderült, hogy mindössze 25 éves - viszont a legnormálisabb orvos, akivel valaha találkoztam. Elnézést kér, ha csak megrándul a szemem a fájdalomtól. Nőgyógyászati vizsgálat. A méhszájam 2 ujjnyira nyitva van - ötnél lehet szülni. Aztán borotválás meg beöntés. Ezután sokszor rohanok a wc-re. Adnak óriási betétet, amit a lábam közé kell szorítani.
A doki beviszi a gépbe az adataimat. Kérdi, mikor volt az utolsó ultrahang, mondom, hogy 32 hetesen. Megnézi a leleteket, látja, hogy akkor még farfekvéses volt a baba. Kérdi, hogy megfordult-e? Azt válaszolom, hogy Jakab doktor úgy tapintotta, a koponyája van alul, de csak külső vizsgálattal. Erre a biztonság kedvéért csinál még egy belső vizsgálatot. Megnyugtat, hogy tényleg a feje van elöl, így meg tudom szülni.
Ezután még egy kör a wc-n és kapok egy ágyat, kezdődik a vajúdás.

2008. január 25. vasárnap

Fél kettőkor ébredek 10 perces fájásokkal. Még nem ébresztem Apát, hiszen ez még akár el is múlhat. Kettőig játszom, hogy mérem az időt. Stabil 10 percenkénti fájások, oké, jöhet a fürdő. Ehhez viszont már kell Apa. Bevonulunk a fürdőszobába, beülök a kádba és jön a meleg víz. A fájások nem szűnnek, ebből már csak lesz valami. Mindennek rendben kell lenni, tegnap még voltunk magzatvíz vizsgálaton, mindent normálisnak találtak. Nem tudom, meddig ülök a kádban, már szédülök a melegtől és a párától, úgyhogy kiszállunk. Szegény Adri, eddig alhatott. De hősiesen felkel, főz teát. Az asztalon még ott a tegnap sütött dobostorta utolsó két szelete. Mondtam én a kisfiamnak, hogy ez már születésnapi torta. Jó gyerek, vette a lapot.
Adri teát főz, közben mérjük a fájásokat. Megegyezünk, hogy addig nem megyünk kórházba, amíg stabil 7 percesek nem lesznek. A tea forró és nem esik jól. Apa lemegy a kocsihoz, hoz fel nekem gyümölcslevet, amit a kórházba menéshez vettünk, az hideg. Meg is iszok belőle nem tudom hány pohárral. A fájások hullámszerűen jönnek. Még nem fáj, de már érzem, hogy kialakulóban van. Mindegyik kicsit erősebb, mint az előző, de még kibírható. Ha csak ennyi az egész, akkor semmi gond nem lesz itt, simán megszülök. Adri szerint ne kiabáljam el.
Reggel fél nyolc. Hét perces fájások. Na, most indulunk a kórházba. Minden kátyú egy kisebb szenvedés, de legalább nincs messze. Kezdek határozottan izgulni.

Új időszámítás - anya vagyok

Most sok kisebb nagyobb bejegyzés fog következni. Igyekszem őket időrendben leírni, de valószínűleg sikerül majd kissé csapongónak lenni. Sok minden történt az elmúlt két hét alatt, amit meg akarok osztani. Senki ne várjon romantikus ömlengést vagy megható történeteket. A célom, hogy megmutassam, mit jelentett nekem a szülés és az utána következő rövid idő, ami eddig eltelt. Lesznek sokkoló részletek, öröm, kétségbeesés és mindenféle érzelem.
Emellett, aki képeket akar látni, megteheti itt, illetve a videókat innen lehet letölteni. A galériák folyamatosan bővülnek.