Celebek...

Utálom ezt a szót. Különösen, mivel főként magukból hülyét csináló, amúgy nem feltétlenül idióta és - általában - fiatal személyekre használjuk.

Sajnos ma nekem is sikerült belebotlanom egybe az interneten, amikor egyébként messze nem számítottam a dologra. Viszont rájöttem, mennyire nem vagyunk felnőve a feladathoz, hogy számunkra ismeretlen és esetleg nehezen érthető kultúrákat kezelni tudjunk. Nem kívánok a japán nép szószólója lenni, de ezt a jelenetet nem tudom szó nélkül hagyni. Ma reggel ugyanis szembe jött velem egy videó, amit az egyik kereskedelmi csatornánk egyik reggeli - gondolom - beszélgetős műsorából vágtak ki (nem tudom, mikor mehetett adásban). A szóban forgó celeb nem más, mint Ördög Nóra, aki maga is eléggé közszájon forog és nem feltétlenül olyan dolgok miatt, amikre büszke lehet (elnézést mindenkitől, akit megsértek, de szólásszabadság van, én meg nem szeretem, ha mindenféle celeb vagy nem celeb emberek magánéletét tolják az arcomba állandóan). Szóval, az említett hölgy abban a bizonyos reggeli műsorban (hang nélkül néztem - így is fájt -, úgyhogy nem tudom, milyen indíttatásból) kimonóban lejtett be a stúdióba. Nem véletlenül használom a lejtett szót. Az első dolog, ami eszembe jutott róla, azon kívül, hogy ritka irritáló, ahogy (nem hinném, hogy szándékosan) kifiguráz egy olyan népet, aminek sokkal mélyebb és sokkal jobban tisztelt kulturális gyökerei vannak, mint nekünk, szóval, az első eszembe ötlő dolog a Hawaii-n kapható, kocsik kalaptartójára vagy műszerfala tetejére pakolt hula baba volt. Gondolom, érthető, miről beszélek. Az a bizonyos csípőt rázó nip, ami nálunk a bólogatós kutya formájában honosodott meg. Na, körülbelül úgy nézett ki szegény Nóri is, aki mellesleg az említett csatorna honlapján a kedvenc tv-s pillanatai közé sorolja a kimonós élményt.

Én csak azt kérem, de komolyan, aki meg akarja szégyeníteni magát a tudatlanságával, az ne rántsa magával az egész nemzetet egy ekkora kulturális baklövéssel. Ennyire bunkók még mi sem lehetünk. Vagy mégis?

Kimonó

Japánban a kimonóknak sokféle variációja ismert és rémesen sok szempontot kell figyelembe venni, amikor az ember kiválasztja, hogy milyen kimonót vesz meg/fel. Ez egyfelől jó, hiszen nem nyúlhatunk mellé – feltéve, ha minden szempontot pontosan ismerünk – másfelől viszont nem enged teret az ízlésnek.

Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy egy kimonó ára egy kisebb (néha nagyobb) vagyon, így nagyon körültekintően kell kiválasztani. Persze manapság már csak különleges alkalmakra vesznek fel kimonót, mégpedig általában ugyanazt az egy darabot.

Ezek után lássuk, milyen szempontok szerint is kellett kiválasztanom a kimonómat.

Az első és egyben legfontosabb szempont az, hogy férjnél vagyok. Ez rögtön meghatározza, hogy milyen hosszú lehet a kimonó ujja, milyen mintája lehet, milyen színekből választhatok. A második szempont a korom. A harmadik pedig a kimonó célja, ami jelen esetben vendégváráshoz készült, tehát alkalmi, de nem ünnepi viselet. Emellett, ha még mindig nem zártam ki minden lehetőséget, az évszak is meghatározó a szín és a minta tekintetében.

Akkor nézzük sorban. Először is a kimonó alakja szabványos, azaz mindegyik ugyanolyan. Az egyetlen változatosságot a kimonó ujjának hossza jelenti, ami a férfiaknál a legrövidebb, aztán következnek a férjezett asszonyok, majd a hajadonok. A nők esetében az alkalmi kimonók ujjhossza lehet kicsit hosszabb. A leghosszabb ujjal a fiatal lányoknak szánt alkalmi kimonókat készítik. Illetve a gésák speciális performance, azaz előadáshoz készített kimonóit. Tehát nekem egy viszonylag rövid ujjú kimonót kellett választanom. Nos, itt csaltam egy kicsit. Van ugyanis egy kiskapu, ami szerint a harminc évnél fiatalabb házas nők kimonójának lehet hosszabb ujja. A japánok szerint ez látszik is. Egyetlen fiatal lány sem viseli olyan szépen az ilyen kimonókat, mint egy olyan asszony, aki „utoljára” vehet fel ilyet. Nos, az én kimonóm ujja 50 cm hosszú.

A második legfontosabb dolog az anyag kiválasztása. Ez manapság ízlés és pénztárca szerint változik, ami meghatározott, az a szín és a mintázat. Az alkalomnak és a családi állapotomnak megfelelően nem túl díszes, inkább szolid anyagot kellett választanom. Emellett az évszaknak megfelelően természetes színekben gondolkodtam. Ez a zöld szín véletlenül jött szembe, és rögtön beleszerettem. Mivel nem friss zöld, így belefér az őszbe. Az obi (öv) narancsos színe pedig harmonikusan kiegészíti és meg inkább ősziesíti az összhatást. Mindössze egy szolid, többször ismétlődő, hímzett minta van az anyagon – a kimonón és az obin is. Ez meg is felel a házasokkal szemben támasztott elvárásoknak és még idősebb korban is felvehető.

A szabásminta több helyen is megtalálható a neten, csak rá kell keresni. Nekem volt otthon egy mintakimonó, aminek mindössze az ujja nem ilyen hosszú, azt tekintettem alapnak.

Az eredeti japán kimonókat persze másképpen szabják, hiszem ott hosszú és viszonylag keskeny csíkokba szövött anyagokból készülnek. Mindenesetre, szerintem nem sikerült rosszul ez a kimonó. Sok munkám van benne és én nagyon szeretem is. Egyetlen baj vele, hogy nem arra találták ki, hogy az ember jóllakjon benne. Ezt még valahogy át kell hidalni... Viszont azt megtanultam, hogy Japánban mást jelent az a mondás, hogy a szépségért szenvedni kell.