In memoriam Brittany Maynard

"és Fanni várna szőkén..."

Ma délelőtt, 102 évesen elment az ország egyik legtiszteletreméltóbb asszonya. Olyan nő volt, aki lényével adott lényeget a magyar irodalom talán legszebb szerelmes verseinek, aki egy teljes emberöltőt élt le a szeretett férfi halála után, hűségben, tisztességben. 

Csodálom ezt a hitet, erőt, kitartást, amit ez a nő képviselt, és közben tudom, hogy én erre sosem lennék képes. Minden tiszteletem ezé a csodálatos nőé, akinek megadatott, hogy egy férfi úgy szeresse, ahogyan a legtöbb nőt sosem szeretik, és akinek mégsem juthatott ebből a szerelemből annyi, amennyit megérdemelt volna. Élete végéig hűséges és odaadó volt.

Most őt várta valaki, hosszú, hosszú idő óta, hogy végre örökre megpihenjen mellette.

Örök fiatalságát őrzi az utókornak az irodalom. Szép álmokat, Fanni.

In memoriam

Aminek van kezdete, annak vége is van. Van, hogy mi döntünk úgy, és van, hogy egyszerűen lejár az idő. Nem mindig az megy el, akire számítunk és nem fáj kevésbé, ha olyat veszítünk el, aki nem váratlanul távozik. 

Maradni nehéz. Élni a tudattal, hogy most már biztosan nem mondhatod el, amit eddig nem sikerült. Nem hall meg a rideg kő, a homok, a kemény fadoboz. Süket a világ. Üvöltheted vagy suttoghatod a fájdalmat, már nem változik semmi. Neked nehéz, mert maradtál, és maradnod kell, élni, menni, nevetni, lenni. Úgy, hogy tudod, a világ már sosem lesz ugyanolyan.

Elment. Nevetése, kedvessége, segítőkészsége betöltötte a világot és az emberek szívét. Olyan volt, akiben hinni lehetett, aki inspirált, aki el tudta hitetni, hogy nekem is lehet. Lehet úgy, hogy közben ne szűnjek meg ember lenni. Nőként. Tanárként. Informatikusként. Olyan űrt hagyott, amit nem fog soha betölteni senki. 

Helyzetjelentés

Rengeteg bejegyzés és csupa ismerős ismeretlen érzés. Azt hiszem, most leginkább így tudom értékelni a saját blogomat. Visszaolvasva vannak benne olyan részek, amikre nem is emlékszem, meg olyanok is, amikről kívülről meg nem mondanám, hogy valóban én írtam. Változó személyiség vagyok. Szeretném remélni, hogy fejlődöm és nem csak kapkodok bele az életem egyik irányából a másikba, miközben sem cél sem akarat nem vezérel.

Most érzem, hogy átmeneti állapotban vagyok. Próbálom megismerni ezt az új nőt, aki kibontakozni készül. Talán végre megérett arra, hogy felnőtt legyen, elhagyhatja a gyermeki illúziókat, a hamis meséket és a naivitást, ami eddig legtöbbször rossz tanácsadónak bizonyult.

Új szemmel nézek a világra, új alapokra építkezek és sokkal tudatosabb módon keresem az emberek társaságát.

Pofonok által váltam felnőtté. Azt hittem, már sokkal korábban eljutottam ide, de valami furcsa, megmagyarázhatatlan okból még mindig képes voltam gyermeki ábrándokban hinni. Már látom a korábbi gondolataim egyes hibáit - biztosan nem az összeset. Biztosan tudom, hogy teljesen más elvárásaim vannak most, mint akár csak néhány hónappal ezelőtt. Kiderül, mire jutok velük.