Harmadik történet - Mama

Egy lány tudjon hímezni. Meg szőni. Meg varrni. Meg gombócot főzni. És tésztát dagasztani. Vicces. Öt lány unokájából én vagyok az egyetlen, aki ezeket tényleg meg is tanulta.

Egyszer nagyon összekaptunk. Rossz helyre öntöttem a tepsibe a piskótatésztát. A mai napig csak mosolyogni tudok rajta.

A fiait nehezen sem tudta tényleg összetartónak nevelni, de az unokáit sikerült. Szétszórva élünk az országban, vagy inkább a világban, mégis, egymásra mindig szánunk időt. Neki köszönhetjük, hogy együtt nőttünk fel. Nála voltunk gyerekek. Ő tett minket királylánnyá - akkor még hittük, hogy azt is lehet.

A mai napig segít. És ő hálás, mert megadtam neki a legcsodálatosabb ajándékot, hogy láthatta a dédunokáit. Én pedig hálás vagyok a hosszú életért, amit kapott, hogy megadhassam ezt neki.

Vele a legvisszásabb a kapcsolatom, de ha visszagondolok, látom, hogy az ő szíve is bennem van. A kapcsolatunk olyan, mint néhány vadvirág a legelőn, amit minden évben vittünk neki. Színes és illékony, de valódi.

Sosem fogom elfelejteni azt a sok csodát, amit tanított.

Második történet - Nagymama

Szinte csak betegen emlékszem rá. Emlékszem egy illatra, egy rózsaszín elefántra, amit délelőttönként horgolt, arra, hogy mennyire szerette a süteményt.

Egyszer mézes puszedlit szeretett volna. Még soha nem sütöttem. Órákig kerestem olyan receptet, aminek nem kell állni egy napot. 70 deka liszt... életem addigi legnehezebb receptje. Egy órán át gyúrtam. Lehettem úgy 10 éves, legfeljebb. Egy kiló tésztát kiszaggatni és kisütni egy délelőtt. Mire elkészült, a fele már el is fogyott.

Másnap sütöttem még egy adagot. Azóta is ezt a receptet használom. Így mindig velem van.

Emlékszem, mikor elköszönt. Tudtam, hogy többé nem látom. Van, hogy ez rosszabb, mint a hirtelen.

Nem volt időm igazán ismerni. Csak 12 voltam, mikor elment. Mégis, hozzá szeretnék leginkább hasonlítani. A kedvességéhez, az önzetlenségéhez, ahhoz, ahogy bárkiben meglátta jót. Nagyon hiányzik.

Első történet - Anya

Múló pillanatok, megfoghatatlan érzések, egy-egy gondolat, egy fényfoszlány a hajában...

Hajnalban kelünk a csörömpölésre, mert mindig mosogat. Felkapcsolja a villanyt, a kanál kocog a tejeskávéban, a reggeli kötelező. A kert a világ. Nézzük, ahogy kel a mag, megszámoljuk a rügyeket a fákon, minden apró változást észrevesz, mindenre vigyáz.

Felemeli a ceruzát, mutatja, hogyan formálod az a-t. Ő bal kézzel ír, mégis a jobbal mutatja - statisztika még itt is... Nagyon unom, nekem ezt már megmutatta. Hálátlanul ülök az első sorban és bámulom, ahogy 30 másik gyereknek tanítja ugyanazt.

Együtt mondjuk a mesét, aztán a verset. Elkezdek egy sort, ő befejezi. Talán ezért jártam annyit szavalni. Érdekes, hogy Áprily Lajost sosem tanított, pedig ő a kedvence.

Sosem kerestem magamat benne és sokszor akartam teljesen más lenni, mégis, ha a képzeletbeli tükörbe nézek, ami a lelket mutatja, őt látom. Ő nevelt, ő alakított, még ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy szerette volna.

Embernek nevelt. Olyannak, akinek nem kell elnézést kérnie a tetteiért. Olyannak, aki kérdezés nélkül segít bárkinek, a figyel másokra, aki feltételek nélkül is tud szeretni.

Nem tudom leírni, hogy milyen, csak az érzések jönnek, a történetek nem. De sosem fogom tudni eléggé megköszönni.

Partly succeeded

I am happy for having you as a friend and sorry for causing so much truoble.

It's definitely better

I can't really explain what have just happened. I accepted that life is not so easy, nothing is just black or white, and the future will come and show what is waiting for us. And now, I feel better. And that was the original aim, after all.

I may have my decisions

I hope I made them right.

That's also me

So much to say, but how?

And so much to think of. April brings changes as ever, and I do not know if it is good to me. I may have found a friend after a long time or may make a great mistake again. Time will be my judge on this. Till that, I'll be myself; helping, smiling, working and waiting for some signs about my decisions.
I just so bady want to be right this time...

Black or white?

Life is difficult.

Stop the world, I want to get out!

Why do I have heart to feel if I can't stop it? Why do I have brain to think, if I don't use it? Why do I have mouth to talk? Why do I have hands to type? And why do you have eyes to see me?
I am sorry for making your world difficult, I didn't intend to.
I have to be even stroger, but you do not make it easy for me, do you?