Egyre inkább igyekszem szembenézi - főként múltbéli - démonaimmal. Ez a dolog nem is olyan nehéz vagy felkavaró, mint elsőre gondoltam. Fura, hogy mennyire érzelemmentesen tudok megnézni egy-egy régi ismerős arcot. Az a világ elmúlt, én pedig már egy teljesen más élet része vagyok. És ez az élet sokkal jobban illik hozzám, mint az az előző, amit végleg magam mögött készülök hagyni. Ehhez azonban szükséges, hogy magamban le tudjam zárni. Nos, a képek nézegetéséből és az általuk kiváltott meglepően kevés érzelemből arra következtetek, hogy a lezárás egész jól sikerült. A múlt persze mindig a részem lesz, de már csak mint tapasztalat, sem mint nagyban meghatározó tényező. És ez most különösen boldoggá tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése