Hmmm

Fura, hogy milyen dolgok tudnak rádöbbenteni arra, hogy magányos vagyok. Pedig, mondhatni, teljes életem van. Család, lakás, egzisztencia. Csak éppen a barátok hiányoznak. Erre tegnap döbbentem rá. Szomorú, hogy amilyen nehezen kötök barátságokat - a nyitottság megvan, csak a felvételi követelmények húzósak -, olyan könnyen veszítem el őket. Most például mindenki, akit igazán barátnak tudok tekinteni kb. 230 kilométernyi távolságban lakik. Miért kicsi az ország harmadik legnagyobb városa? És miért olyan nagy, ha az ember egész nap egyedül van benne?
És én még így is szerencsés vagyok. Végülis, a gyerek ki tudja tölteni a napjaimat, este pedig itt van nekem Jozsó. :) Szóval igazából nem vagyok egyedül, csak néha jó lenni máshoz is szólni. Nem, a gtalk nem ér.