Nézem az előző, nem gyengén türelmetlen bejegyzésem és mosolygok magamban. Nem egészen egy órával később már görnyedtem a laptop előtt és pötyögtem befelé az sms-t Jozsónak, hogy azonnal induljon haza az egyetemről. Az akkor tíz perces - kétségtelenül szülési - fájások minimális idő alatt (negyedóra) sűrűsödtek kétpercesekké, aminek következtében még Andrist is sikerült "megfuttatni", hogy időben ideérjen Ferikére vigyázni.
A kórházban fogadott az újabb meglepetés - ismét ugyanaz az orvos van ügyeletben, akinél Ferikét szültem. Első hallásra kicsit korainak tartotta, hogy a háromnegyed órával azelőtt kezdődött fájásokkal mit keresek bent, de egy gyors vizsgálat és a körülmények ismertetése után közölte, hogy ez bizony gyors szülés lesz.
NST fel a hasra, közben adatrögzítés, úgy látszik, minden rendben. 18:28-kor leveszik az NST-t, jön a beöntés, utána a rohangálás a wc-re. Két rohanás közt már elviselhetetlen a dolog, kezd gyanússá válni, hogy ezek már tolófájások. Felfekszek az előkészítő ágyra, kínomban püfölöm az asztalt. Közben jön az előkészítős nővér, hogy zuhanyozzak le. Ketten kísérnek a zuhanyzóba, ahol akkora fájás jön rám, hogy kiesik a kezemből a zuhanyrózsa, így a szülésznő több vizet kap, mint én - nem mondhatnám, hogy viccesen fogadja a dolgot, de akkor egy gyors bocsánatkérés után már nem érdekel, mert ő vizes lett ugyan, de én meg vajúdok, na.
Azonnal a szülőszékhez visznek - kétszer állunk meg a fájás miatt -, közben behívatom Jozsót, aki a folyosón vár - az előkészítőbe senkit nem engednek be. Felültetnek a székbe, aztán jön a tényleges kitolási szakasz.
1. tolófájás - repesztik a burkot.
2. tolófájás - 4 nyomás, már látszik a gyerek feje.
3. tolófájás - Vica kint van. 4050 gramm, 50 cm, azonnal felsír, 10/10-es Apgar, a pontos idő 19:23 perc.
Ezután már igazán a könnyebb része jön. Második alkalomra végre megtapasztalhatom, milyen, amikor azonnal a mellkasomra teszik a kisbabámat, még lüktet a köldökzsinór. Ezt aztán Jozsó vágja el, majd megy a mosdatáshoz, miközben nekem jön a következő szakasz.
A méhlepény lassan válik, a doki türelmes, mert a korábbi leválasztás miatt ez rizikós művelet. Közben Jozsó visszahozza Vicát, aki gyönyörű és szép csöndben elvan az apja kezében. Nem tűnik olyan nagynak, mint Ferike tűnt, pedig nagyobb.
A lepény után (ami az orvos szavaival élve bazi nagy) jön a méh kipucolása (ezt furán vicces műveletnek találom, pedig elvileg kellemetlen), majd az összevarrás. Itt szembesülök a ténnyel, hogy Vica bizony nem csak a fejét, de a kezét is előre dugta a születéskor, így van rajtam egy W alakú repedés. Pedig vágtak, csak nem eleget. A varrás alatt kiderül, hogy Lampé doktor úr titokban a kórházi hímzőkör vezetője, aki művi gondossággal, és nem utolsó sorban felszívódó cérnával, varrja szépre (ő mondta) a sebemet. Sőt, még bevet egy kis plusz plasztikát is, levágja a valamikori szűzhártyámból megmaradt kis részt, amire ugye semmi szükség, minek lifegne ott. Az egész minimális fájdalommal jár - pedig több ideig tart, mint maga a szülés - közben meg még viccelődni is van kedvem. (Szerintem a gyors szülés valami ismeretlen endorfinbázist szabadíthatott el bennem.) Közben kicsit sajnálom a két orvostanhallgató kislányt, akik végignézték a szülésemet és saját bevallásuk szerint, nem rohannának rögtön vajúdni. Pedig ez most tényleg gyors volt.
Az éjszakát persze - Vica nélkül - megint az utógondozóban töltöm, jelenlegi mérlegem 3 ájulás, reggel háromnegyed hatkor mehetek le végre a gyerekágyas osztályra.
A kórházban töltött négy napról nem is mondanék sokat. Eltelt, szerencsére. Kaptam tanácsokat, kioktatást, hideget, meleget, de már nem számít. Itthon vagyok, két gyönyörű, egészséges és mindeddig úgy tűnik, jól kezelhető (ezt gondolom sokszor fogom még visszaszívni) gyerekkel. Köszönöm szépen, minden rendben van.
Majd ha megint lesz egy kis szabadidőm, részletesebben beszámolok az itthoni dolgokról is. De most jön az uzsonnaidő és a délutáni szoptatás. Szóval, majd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése