FAQ

Kedves barátaim, jóakaróim, okoskodók, meg aki kimaradt...

Ritkán fordul elő, hogy kikelek magamból, főleg nyilvánosan, de mostanra már egy készletnyi pohár betelt nálam, ezért inkább leírom (nyilván a célközönség nem olvassa).

Először is, senkinek semmi köze a magánéletemhez, DE, mivel mindenki úgy érzi, hogy engem akar megmenteni attól, hogy begyepesedett, önsajnáló vénlány legyek, ezért szeretnék ezúton válaszolni ezekre a jó tanácsokra.

Attól, hogy nem kerestem/találtam öt perccel a szétköltözés után magam mellé valakit, az nem jelenti azt, hogy leírtam magam, mint nőt, nem léptem túl az előző kapcsolatomon vagy soha többet nem vagyok képes bízni a férfiakban. Egyik sem igaz. Nem fogok belemenni a házasságom megromlásának magyarázásába, de, csak hogy világos legyen, ÉN döntöttem a válás mellett. Attól, hogy nincs mellettem férfi, már továbbléptem, amennyire ez lehetséges.

Úgy gondolom, hogy egy házasság vagy kapcsolat megromlik, az nem az egyes emberek kudarca, hanem azt hogy az a két ember együtt nem tud előre haladni tovább. Korábban jól működő kapcsolatok is romlanak meg azért, mert időközben a két félnek megváltoznak az igényei és más úton találnak maguknak új célokat. Ennek megfelelően, nem érzem, hogy kudarc lenne az életem, nem gondolom, hogy én vagyok lelki nyomorék (vagy akármi szebb szóval illetett ember, csak jobb nem jut eszembe).

Azt sem érzem személyes kudarcnak, hogy más látszólag könnyebben tovább tud lépni, mint én. Ezzúton jelezném, hogy ebbe sem lát bele senki. Ha belelátna, valószínűleg más lenne a véleménye. Én nem tudok tovább lépni teljesen, mivel van két gyermekem, akikről gondoskodnom kell. Ez egyébként nekem nem teher és nem nyűg, bár másnak talán az.

Nem áll szándékomban elhagyni magam. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy nem is hagyom. És nem kifogás, hanem tény, hogy az életem jelenleg abból áll, hogy vagy a gyerekekkel vagyok vagy a munkahelyemen. Ha akarnék sem tudnék fél percet kettesben tölteni bárkivel, nem hogy komolyabb kapcsolatba kerülni vele. Ezt én jelenleg nem érzem kudarcnak. Nem gondolom, hogy ezzel kevesebb vagyok. Sok dolgom van, anya vagyok, házvezetőnő és igazgató. Ez most teljesen kitölti a napjaimat.

A fentiek tükrében kérnék mindenkit, hogy először gondolkodjon, aztán meg, ha csak okoskodni vagy a magánéletemben turkálni tud, inkább fogja be a száját. Nem a jelenlegi helyzetem zavar, hanem az, hogy mindenki olyan jól meg tudja mondani, hogy mit kellene csinálnom, meg hogy én nyilván leírtam magam, nem vagyok nyitott az új kapcsolatokra, bezárkózok stb. Kérem őket, hogy (nem kell kipróbálni) csak gondoljanak bele, hogy lehet a jelenlegi dolgaimat menedzselni, és akkor talán majd megértik, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy bármennyire is elhagynám magam, sőt.

Erős vagyok, fiatal és céltudatos. Amikor majd itt lesz az ideje, majd biztosan fogok találni olyan férfit, aki a társam tud lenni. Addig pedig, kérem, tartsátok tiszteletben, hogy így élek. Köszönöm.