Igazából másról akartam ma írni, de mivel az úgyis "csak" egy újabb emlék, igazából ráér. Viszont, ma végleg betelt a pohár nálam, és ezt muszáj kiadnom magamból.
Hetek óta "hangos" a sajtó (nyilván a tv meg a rádió is, de azokkal nincs napi kapcsolatom) Geréb Ágnessel, illetve mindenféle celebekkel, politikusokkal, orvosokkal és egyéb "szakértőkkel" (úgy látszik, rekord mennyiségű idézőjel lesz ebben a bejegyzésben) az otthonszülés témában.
Első megjegyzésem a témában: apukám otthon született, minden komplikáció nélkül, és nagymamám is köszöni szépen, jól van - idén tölti a 81-et. Tehát vannak jó példák a közvetlen családomban is.
Ugyanakkor, aki rendszeresen azzal fárasztja az agysejtjeit, hogy olvassa a blogomat, tudhatja, hogy én is túl vagyok már két szülésen, és sajnos mindkettőről elmondható, hogy otthonszüléssel meglehetősen veszélyes lett volna a dolog. Sőt, meg merem tippelni, hogy az elsőt például nem tudtam volna orvosi asszisztálás nélkül megszülni.
Tényleg nem értem én az embereket... Mondjuk azokat sem, akik a nőgyógyászati váró előtt egyik kezükben kávéval a másikban cigivel ácsorognak vagy simán elmennek este szórakozni és megisznak egy-két felest vagy egy sört (hiszen annyitól még simán nem részegek), amikor a csapból is az folyik, hogy ezek milyen veszélyesek a magzatra.
Az otthonszülésről nekem - és most ismét durva párhuzamot fogok vonni - a szülés utáni anyai brutalitás és az újszülöttek megölése, pottyantós wc-be, kútba, kemencébe dobása, megfojtása jut az eszembe. Higgye el mindenki, nincs ember, aki nálam jobban utálná az orvosokat vagy a kórházakat. Gyűlölöm az egész intézményrendszert és tele vagyok fóbiákkal miatta. Ugyanakkor értelmes, felelősségteljes felnőtt ember vagyok és tudom, hogy bizonyos esetekben igenis kórházra és orvosra van szükség.
Ha a saját egészségével játszik az ember az többé-kevésbé magánügy (feltéve, ha teszünk rá, hogy a lerobbanásunk, esetleg a korai halálunk mit okoz a környezetünknek vagy a hozzátartozóinknak), de amikor egy másik ember (veszekedhetünk a magzati jogokról, de úgy gondolom, hogy a szülés pillanatában már mindenképp EMBERről beszélünk) életét vagy egészségét veszélyeztetjük, az már felelőtlenség, sőt szándékos gyilkosság(i kísérlet).
Négy nap. Ennyi időt kell kórházban tölteni a szülés után, ha minden rendben van - ha meg nem, akkor az otthonszülés után is bevisznek a kórházba. Ennyit ki lehet bírni azért, hogy az ember gyereke megkaphassa a lehető legjobb és leggyorsabb ellátást a születésekor és utána. Miért gondolják egyesek mégis azt, hogy ez morális kérdés? Mert ugye olyanokkal védekeznek, hogy sokkal természetesebb, lelkileg kevésbé megterhelő, otthonosabb (meg még sorolhatnám a sok, amúgy a gyerek egészsége szempontjából teljesen irreleváns jelzős szerkezeteket), ha az ember a saját megszokott környezetében hozza világra a gyermekét.
Azt én is elismerem, hogy a stressz nem tesz jót sem a várandósság alatt, sem a szüléskor, de azt nem értem, hogy ha az ember otthon szül, nem görcsöl jobban attól, hogy komplikáció esetén milyen lassan fog orvosi ellátáshoz jutni? Mert a kórházban szükség esetén pár perc alatt beadják az érzéstelenítőt és - szó szerint - kikapják a gyereket. Ennyi idő alatt a mentő diszpécsere fel se veszi az adatokat, nemhogy kiérjen valaki, aki segíteni tud. És amihez műtét kell, azon nem segít a bába, dúla vagy Geréb Ágnes összes jóindulata sem. Egyszerűen vegyük tudomásul, hogy ma Magyarországon nincsenek meg a tárgyi feltételeink ahhoz, hogy teljes biztonsággal és tényleges nyugalomban szülhessenek otthon a nők. Ezért úgy gondolom, jobb lenne, ha az otthonszülést szorgalmazók inkább ezen feltételek biztosításáért lobbiznának, és amíg ezek nem teljesülnek, nem ámítanák azzal a leendő anyukákat, hogy az otthon szülés ugyanolyan veszélytelen, mint ha kórházba vonulnánk.
Anyaként csak azt tudom mondani, hogy a gyerekeim élete és egészsége számomra mindennél fontosabb, és ebben a mindenben egy négy napos kórházi tartózkodás (minden fóbiám ellenére is) annyira apró szerepet tölt be, hogy mikroszkóppal is alig érzékelhető. Ha az ember szülő lesz, rájön, hogy a saját kényelmét simán képes feladni a gyerekeiért. Akkor nem tűnik önzőségnek az otthon szülés, ami lehet, hogy nekem kényelmesebb, viszont veszélyezteti a gyerekemet?
Hát, ez az én véleményem.
2 megjegyzés:
teljesen egyet kell ertsek Veled. az en kislanyom sem lenne itt - vagy nem egeszsegesen - ha nem a korhazban vagyunk. igazabol nemtudom ki lehet olyan idiota, hogy megfordul a fejeben az otthon szules gondolata.
Nos, mivel nekem meg maradt benn némi méhlepény darab a szülés után, ha itthon szültem volna, már nemigen írhatnék semmilyen bejegyzést a dologról, mert már simán belehaltam volna a szövődményekbe (feltételezve, hogy nem nézték volna meg alaposan, hogy teljesen kijött-e a méhlepény).
Megjegyzés küldése