Sikerült ma több cikket is elolvasnom emberi sorsokról, illetve arról, hogy általánosságban is igaz, hogy nem vagyunk boldogok. Valami nemzetközi felmérés szerint például tízes skálán a magyarok boldogság indexe 5 alatt van. Tényleg ennyire nem vagyunk boldogok?
Összegezzük hát az életemet, hogy megtudjuk, mi is lehet a boldogság. Az alapelv az lesz, hogy nem siránkozom a döntéseim miatt, hiszen visszacsinálni nem lehet őket, és nem próbálok azon álmodozni, mi lett volna, ha (el fogom mondani, mi is lehetett volna, de nem vágyakozásom tárgyának tekintve).
Nézz magadba, ember: te döntöttél.
És nem is döntöttem mindig jól. Nem tudtam egyből olyan szakot találni az egyetemen, ami nekem való. Nem találtam meg azonnal életem szerelmét. Nem ment minden zökkenő mentesen.
A diploma után elkezdtem a PhD-t és szentül hittem, hogy tanítani akarok - most már ebben vagyok a legkevésbé biztos. Ezután férjhez mentem, vettünk lakást, megszületett Ferike. Ez persze sok változást hozott az életünkben és rengeteg lemondással jár. De most is kijelentem, én akartam így és nekem ez így jó. Most pedig ismét messzebb toltam a nagy karrierépítést, hiszen szeptembertől újra kisebb lesz a lakás. De továbbra is fenntartom, hogy ez is saját választás és nem adnám semmiért.
Mi lett volna ha...
Lehettem volna sikeres(?) pedagógus vagy akár építhettem volna (építhetnék) karriert a versenyszférában - végülis állítólag versenyképes diplomám van. Bulizhatnánk esténként, járhatnánk nyaralni vagy csak vehetnénk egy rakás kényelmi cuccot - plazmatévé, mittudomén. De komolyan, hiányzik ez nekem? Hazudnék, ha azt mondanám, nem lenne jó néha többet pihenni. De hogy egy nyaralás vagy egy átbulizott éjszaka miatt lemondjak arról a sok csodáról, amit az anyaság jelent... soha. (Bár nekem sosem volt egyik sem létszükséglet)
És akkor most mi is van?
Huszonhét éves vagyok, szeptembertől két gyerek édesanyja. Van egy lakásunk, kocsink. Nyögjük a frankhitelek összes kockázatát, mint sokan mások. Egy fizetésből, gyesből és szülői segítségből élünk. Nyaralás címszó alatt elmehetünk a szülőkhöz vagy a testvérekhez. Nincsenek luxuscikkeink, nem élünk nagy lábon. Valószínűleg a két gyerek után, majdnem nulla szakmai tapasztalattal nem lesz egyszerű munkát találnom. Jelenlegi helyzetünkben csak távoli reménysugár, hogy egyszer kertes házunk lehet és így vállalhatunk harmadik gyereket is.
Ülök itthon, hupikék törpikéket nézek a gyerekkel, vagy sétálunk, építünk kockákból tornyot vagy formákat válogatunk. Közben igyekszem rendben tartani a lakást, mosok, főzök, mosogatok, takarítok. Mindez azért 7 hónapos terhesen már egyre fárasztóbb. És sokaknak úgy tűnhet, hogy két diplomával elvesztegetem az időmet.
Hogy boldog vagyok-e?
Igen. Határozottan boldog vagyok. Nem mondom, hogy állandóan. azt se mondom, hogy nincsenek nehézségek vagy igazi mélypontok. De ettől még érezheti magát teljesnek és boldognak az ember. Persze ehhez hozzátartozik, hogy nem siránkozok azon, hogy másoknak mi jutott. Nem nézem irigykedve, hogy mim lehetne, hanem örülök annak, amim van.
Szerencsésnek érzem magam, hiszem 27 évesen sok dolgot elértem, amit kitűztem magam elé. Nem mindent, de sokat. Persze, ha az ember tényleg belegondol, mindent nem lehet, mivel rengeteg álom egyszerűen üti egymást. Aki mégis meg tud mindent valósítani, annak gratulálok :), én azonban nem érzem magam kevesebbnek ettől.
Tisztában vagyok a lehetőségeimmel, a korlátaimmal és azzal, hogy ugyanannyi erőfeszítésbe telik örülni annak, amink van, mint azon keseregni, hogy mink nincs. Az utóbbi azonban csak fölöslegesen rövidíti az életünket, ami újabb lehetséges sikerektől foszthat meg minket. Nekem ez az életfilozófiám.
És köszönöm szépen, boldog vagyok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése