Válás

Nem olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy a baráti körökben "ragályos" a válás vagy a szakítás. Mindezt a nálam okosabb emberek azzal magyarázták, hogy ha a közvetlen környezetünkben valaki a kapcsolata befejezése mellett dönt, az minket is arra késztet, hogy felülvizsgáljuk a saját párkapcsolatunkat, és ilyenkor esetleg előjöhetnek olyan rejtett "potenciálok", amik miatt mi is szakítunk.

Valamilyen szinten egyetértek a fentiekkel. Nem hiszem, hogy a ragályosság jó szó a dologra, de azt én is tapasztalom, hogy egy közeli ismerős párkapcsolati válsága valóban elindít egyfajta önelemző folyamatot. Vannak dolgok, amiket viszont nem értek.

Vegyünk egy régi ismerőst. A kapcsolat egészen romantikusan indul, mindenki boldog. Együtt vannak 6-7 évig - ebben benne van egy kisebb mosolyszünet -, aztán egyszer csak megjelennek az eljegyzésről szóló hírek. Ahogy ez lenni szokott, nagy készülődés, felhajtás, csodás, uszályos menyasszonyi ruha, nagy esküvő. És aztán egy évvel később a meglepetés. A pár egyik tagja minden közösségi portálról törli magát - ahol előtte fotók és a családi állapot is fennen hangoztatta, hogy megtalálta élete párját -, a másiknál pedig a családi állapot "egyedülálló"-ra módosul. Elváltak.

Nyilván, nem akarok ítéletet mondani, hiszen nem ismerem a konkrét részleteket, de azért elgondolkodtatónak tartom a dolgot. Számomra a házasság - bár lehet, hogy a miénk is elkapkodottnak tűnt a kívülállók számára - egy felelősségteljes döntés, amit nem egy-két évre köt az ember. Emellett nagy luxusnak tartok egy flancos, nagy bulis valamit egy bizonytalan kapcsolat "megerősítésére", ugyanis másra ilyen esetben nem tudok gondolni, csak arra, hogy az esküvő ezt a szerepet hivatott betölteni. Ugyanolyan hiba ez szerintem, mint egy házasság megmentése érdekében gyereket vállalni. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, egymásban vagy a kapcsolatban, akkor várjunk inkább, ne szaladjunk bele egy nehezen felbontható vagy visszafordíthatatlan dologba.

A történet már foglalkoztat néhány napja és engem is elfogott tőle az önelemzési kényszer, aminek eredményeképp rájöttem, hogy ugyan egy kapcsolat sem zökkenőmentes - a miénk sem -, de ettől még tartom magam ahhoz, hogy akartam és továbbra is akarom ezt a házasságot. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen könnyen fel tudnám ezt adni. Egy kapcsolatot ápolni kell, nem belesüllyedni és várni, hogy kibírja-e a hétköznapokat. De kérem, annyi év után az ember nem érzi, hogy nem elég stabil a kapcsolata? Nekem is volt rossz kapcsolatom, és bár sokáig próbáltam meggyőzni magam, már akkor is tudtam, hogy nem az utolsó néhány nap, hét vagy hónap döntött el mindent, nem akkor ment tönkre a dolog. 

Az én véleményem az, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de ha úgy döntünk, belevágunk egy házasságba, akkor meg nem szabad az első néhány nehézség után feladni.

Mindenesetre a történet elgondolkodtató...