Igyekszem elolvasni egy rakás cikket arról, hogy miként célszerű két gyerekkel bánni, hogy minimálisra tudjam csökkenteni a testvérféltékenységet meg az esetleges félrenevelést.
Ne hasonlítsd össze őket! A "bezzeg a testvéred ilyen vagy olyan" kijelentések olajat öntenek a tűzre. Mindegyik gyerekben találd meg azt, amiben ő a jó és azt erősítsd. De ne ess át a ló túlsó oldalára! Azt se mondd neki, hogy látod, te ebben vagy jobb, mert az meg a másiknak fog rosszul esni. Igyekezz mindkettőt egyformán dicsérni és ahol kell, segíteni.
Ne próbálj testvérvitában dönteni! Ha döntőbírót játszol, akkor az egyik gyerek mindenképp úgy érzi, hogy a másikat jobban szereted, hiszen az ő pártját fogtad. Jobb megoldás arra biztatni őket, hogy hagyják abba a veszekedést. "Mi lenne, ha együtt játszanátok azzal a játékkal, ahelyett, hogy veszekedtek rajta." vagy "Hagyjátok abba inkább a veszekedést, és együnk meg együtt egy szelet süteményt." Ha eltereled a figyelmüket a veszekedésről, akkor elérted a célt és közben nem bántottad meg egyiket sem.
Ne egyformán kezeld őket, hanem egyéniségként! Nem várható el, hogy két különböző emberi lény - legyen akármilyen fiatal is - ugyanúgy reagáljon mindenre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az egyiknek többet kell megengedni vagy adni, mint a másiknak, viszont nem szabad görcsösen ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, amik a nagyobbnál működtek. Ez ugyanis visszakanyarodik az első hibához - a gyerekek összehasonlításához. Szeresd őket ugyanúgy, de bánj velük a személyiségüknek megfelelően. Mindig találj középutat.
Ne kényszerítsd őket kibékülésre! A békepuszi, kézfogás, megígérem, hogy többet nem húzom meg a haját nem jó megoldás, mert felszín alá temeti a problémákat, amik később sokkal nagyobb gondokat okozhatnak. Ha a gyerek duzzogni akar, tegye. De ne vigasztald se a duzzogót, se a másikat. A sértődés rövidebb idő alatt elmúlik, ha hagyod, hogy kidolgozza magából a gyerek. Csak akkor avatkozz be, ha a dolog tettlegességig fajul. De akkor határozottan vess véget a veszekedésnek, esetleg kérd meg őket, hogy üljenek le egy-egy párnára/sarokba és gondolkodjanak el, hogy ez nem volt szép viselkedés. Ha hagyod őket duzzogni, azzal fejlődnek.
Próbálj lehetőség szerint közös és külön programokat is szervezni! Ha a kicsi már elég nagy, lehet közösen játszani, fürdeni. Ugyanakkor mindkét gyereknek éreznie kell, hogy önmagában is fontos. Legyen időd arra, hogy külön-külön is foglalkozz velük. Amíg a kicsi alszik, lehet a naggyal külön játszani vagy akár sütni egy süteményt. Aztán a kicsivel tornázunk, közben nagy játszik mellettünk, vagy ő is tornázik ("Milyen jó, hogy te már egyedül is tudsz tornázni" kijelentéssel nem fog követelőzni, hogy őt is te mozgasd meg).
Ne tiltsd el a nagyot a kicsitől! Még ha maga is kicsi, a nagy testvér hamarabb megszokja a kicsi jelenlétét, ha segíthet a körülötte lévő munkákban. Ne adjunk neki ereje fölötti feladatokat, de apró dolgokat nyugodtan rábízhatunk, így minél inkább aktív részese lesz a testvér életének.
Végezetül, anya megjegyzése arra, hogyan lesz időm mindenre két gyerek mellett: "Egy nap 24 óra és egy éjszaka. Csak sajnos az éjszakát már nem bírod átdolgozni."
Hát, sok sikert nekünk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése