Abortusz

Olvastam egy bejegyzést a Poronty blogon. Sokat lehet vitatkozni a témáról - hogy az írónak például tényleg abortusza volt-e vagy sem -, ott ebbe nem akartam belemenni, viszont önkéntelenül is elgondolkodtatott a kérdés, és úgy érzem, már tudok róla értelmesen írni.

Előrebocsátom, hogy nagyon nem preferálom az abortuszt. Ennek nincsen igazán vallási vagy egyéb ideológiai alapja, nem vitatkoznék senkivel, hogy a magzat jogi személy-e vagy hasonlók, csak alapvetően azt mondom, hogy ha lehet, inkább ne. Ugyanakkor természetesen nem dugom a homokba a fejemet és minden nehézség nélkül fel tudok sorolni olyan eseteket, amikor magam is az abortuszt választanám.

Újabb kategorikus kijelentés a témához: felelőtlenségnek tartom, ha valaki 60+ évesen, betegen (örökíthető, gyógyíthatatlan, szellemi betegségekre gondolok például) vállal gyereket. Egyszerűen azért, mert egy gyereknek szüksége van a szüleire - lehetőleg mindkettőre és lehetőleg minél tovább (mi ezért is vállaltunk a trendhez képest fiatalon gyereket). Ugyanakkor szintén nem tartom nagyon szerencsésnek (a felelőtlenség ide talán durva szó, bár néha szoktam azt is használni), ha valaki megtudja a terhesség alatt, hogy a gyerekének olyan baja lesz, amivel nem hogy teljes életet nem fog tudni élni, de egész életében másokra lesz utalva, ennek ellenére ragaszkodik a gyerek megtartásához. Mondhatjuk, hogy ez az ő magánügye. És tényleg az, amíg ő gondoskodik róla. De azért lássuk be, a szülő általában hamarabb hal meg (esetleg rokkan le már korábban), minthogy a gyerekét élete végéig ellássa. Akkor pedig azt a szegény gyereket igenis be fogják dugni valamilyen intézetbe, ahol ugyan kap szakszerű segítséget, hogy elvegetáljon (tisztelet a kivételnek, ahol többet is), de ennyi.

Van egy régi történetem egy asszonyról, akit nagyra tartok, és aki maga megrögzött abortuszellenes. Szerinte az abortusz bármilyen okból is történik, gyilkosság. Kicsit megingatandó a kijelentésében felvázoltam neki egy lehetőséget. Mi volna, ha -az akkor 12 éves- kislányát megerőszakolná valaki és minden utólagos óvintézkedés ellenére teherbe esne? Akkor is kényszerítené a gyerekét, hogy megtartsa a babát? Erre igazából nem tudott válaszolni, én pedig kicsit szégyelltem is magam, hogy ilyen durván estem neki a témának. Ugyanakkor sajnos látni kell, hogy igenis vannak esetek, amikor az abortusz a felelős döntés.

A reggel olvasott cikkben szereplő hölgynek amúgy valóban nem abortusza volt, "csupán" a terhesség első harmadában elhalt magzatát szedték ki a testéből, ugyanakkor voltak vele egy szobában olyanok, akiknek valódi művi megszakításuk volt (például egy 15 éves kislány).

Szomorú, hogy ennyire "könnyű" racionálisan látni egy ilyen összetett kérdést, mint amennyire én annak látom most. De sajnos muszáj. Mert ez is a felelősség vállalásáról szól, ugyanúgy, mint az, ha megtartunk egy babát. Az első terhességemnél még rettegtem az abortusz gondolatától, a másodiknál már értelmesen tudtam róla gondolkodni. Azt hiszem, egészen más azt mondani, ha kiderül, hogy beteg lenne a baba, hogy vetessük el, ha az embernek már van egy egészséges. Nem hiszem, hogy könnyű döntés lett volna, ha meg kellett volna hozni, de tudom, hogy meghoztam volna. Ugyanakkor, sosem vetetnék el egy egészséges gyereket - mondom most, 27 évesen, hogy magam is egészséges vagyok -, csak azért, mert macera lenne még egy.

Úgy gondolom, nekem most ez a véleményem az abortuszról.